Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

22 'Az országgyűlés felsőházának 19. ülét jövendő generációban, az abba a veszedelembe kerül, hogy a társadalom részéről millió csatornán az ifjúság lelke felé áramló benyomások következ­tében tönkremenjen : akkor azt kell megállapíta­nom, hogy ilyen összefogás nélkül a család, az iskola, a templom, a társadalom és az állam szoli­daritása nélkül lehetetlenség az ifjúságot megmen­teni. (Ugy van ! Ugy van!) Erre rá kell mutatnom a lehehető legnagyobb erővel, és épen itt jutok arra a gondolatra, ame­lyet hangsúlyozni szeretnék, hogy t. i. ezt a tör­vényjavaslatot kizárólag csak az állam kinyújtott vaskesítyüs öklével nem lehet végrehajtani, illetve nem lehet a törvényalkotásnak célját elérni csak ennek a törvénynek exclusiv végrehajtásával ; hanem szükséges az is, hogy igen széles medrü propaganda induljon a család felé is, amely rend­kívül sokat vétkezik a jövendő generáció ellen; induljon a felnőttek társadalma felé is, amelyet talán még nagyobb felelősség terhel az ifjúság romlása miatt, mint amilyen terheli mulasztásai miatt a családot, vagy esetleg elégtelen működése okán az iskolát. Nagy propagandát kell inditani benn a családban is, mint ahogy rámutatott erre — ha jól emlékszem — Kolossváry őméltósága felszólalásában: a törvény nem tud a család szenté­lyébe behatolni az ifjúság védelme címén. Ennek a propagandának be kel oda hatolnia. Mert hiszen amit féligmeddig humorosan vagy talán nagyob­bik részében a magyar nép jövője iránt aggódó lélekkel Baán őméltósága elmondott, hogy a családban a tejet pálinkával keverik és a csecse­mőnek szopó eszközét borba mártják és azzal bírják rá a gyermeket a csendességre: ez tulaj ­donképen annyit jelent, hogy az az édesanya vagy az a gyermekgondozó, aki ezt teszi, és az a családapa, aki ezt elnézi, saját gyermekének hóhéra és gyilkosa. Talán nem megy tönkre az a gyermek fizikailag szervezetében, de hogy meg fog gyengülni, az egészen bizonyos. Meggyengül biológiailag és születése után a harmadik generáció talán már az államot fogja terhelni azzal, hogy kórháztöltelékké válik az apák és anyák mulasztásai és vétkei miatt, s ezenkívül az a generáció feltétlenül megrokkant erkölcsi arra valóságában is. Az ilyen propagandának tehát be kell harsonáznia ezeket az igazságokat a családba, hogy a család maga felvilágosittatván, a vallási és propagandisztikus tényezők hatása alatt racionálisabban, okosabban, egészségesebben nevelje a jövendő generációt. De ismét rátérek a társadalomra. Nekem nem feladatom Savonarola módjára itt lángoló színek­kel festenem, hogy milyen irtózatos felelősség terheli a felnőttek generációját szemben a gyerme­kek generációjával. Azt sem kérem én ugyancsak Savonarola módjára, hogy minden szépnek, jónak látszó élvezeti és civilizatórius cikket hordjunk össze máglyarakásra a piacokon és gyújtsuk fel. Én nem akarom a kultúrát és a civilizációt romba­dönteni. A szépet én is látom és élvezem, ellen­ben sohasem fogadom el azt az alapgondolatot, amely ha nem is elméleti érvényt, de gyakorlati valóságot szerzett magának, hogy t. i. ami szép­nek látszik, az feltétlenül kell, hogy egyszersmind izgató is legyen és hogy az, ami szép és izgató és ami mint élvezet szerepel a felnőttek részére, annak feltétlenül olyannak kell lenni, amely őket rontja és rajtuk és példájukon keresztül alkalmas a jövő generációnak tönkretevésére. Én ezt a regulát nem fogadom el. El tudom képzelni a szép és esztétikailag értékes életet, sőt az életet magát élvező stílust is olyan módon berendezettnek, amelynek semmi káros hatása nincs sem arra, aki élvez, sem arra, aki a példát látja. A? állam azonban nem bjva­1927. évi november' hó 25-én, pénteken. tott arra, hogy a társadalmat a saját életében, a társadalom életében minden ilyen vonatkozásban megregulázza ; az állam végre is közjogi formája a társadalomnak. A társadalom nyersanyaga az államnak, az állam a társadalomból épül fel. A társadalom fontosabb, mint az állam, ha abból a szempontból nézem, hogy lehet ugyan erős, gyenge társadalom mellett rövid ideig, — mert hiszen bukása okvetlen kell hogy bekövetkez­zék — azonban bizonyos, hogy erős társadalom inkább lehet alapja, gyenge állam korában, egy elkövetkező erősebb államnak.^ Fontosabb tehát az, hogy a társadalom egészségesüljön meg ön­magában i jelenében, de különösen jövőjében, a következő generációban. Ezek azok az elgondolások, méltóságos Felső­ház, amelyek vezették a kormányt ennek a javas­latnak a kidolgozásában. Ami illeti mármost a termelés kérdését, amelyre különös mértékben Belatiny őméltósága méltóztatott rámutatni, a törvényjavaslatnak a termelés kérdéséhez semmi köze. Itt nem szesz­tilalomról van szó, nem a szeszfogyasztás korlá­tozásáról van szó, itt nem fenyegettetik a magyar bortermelés azzal, hogy a belső fogyasztás le­csökkent és ennek a révén a termelők tönkre­mennek ; itt arról van szó, hogy a magyar ifjúság kizárassék olyan helyek látogatásából, ahol egyéb veszedelmek között az alkoholfogyasztás vesze­delme is megvan. Nagyon gyenge lábon állana a magyar bortermelés, valamint nagyon gyenge lábon állana az az okfejtés, amely a magyar bor­termelés érdekében felhozatik, ha csak arra a mennyiségre kellene támaszkodnia, amelyet az itt érintett ifjúság fogyaszt, illetőleg amely el­maradt a fogyasztásból a törvény életbeléptetése révén. Majd eljön annak az ideje, méltóságos Felsőház, amikor foglalkoznunk kell az ország­gyűlés mindkét házában ezzel a rettenetes problé­mával, az alkohol veszedelmének problémájával. Én meg vagyok győződve róla, hogy ha az érdekeltségek jogosan és helyesen felszólalnak is majd a termelés érdekeinek védelmében és ha a kormány a maga részéről megpróbálja is majd megvédelmezni a kincstári jogos érdekeket, nem fog akadni a törvényhozás mindkét házában egyetlenegy törvényhozó sem, aki a magyar nemzet egészségének, a jövő magyar generáció épségének mindeneket túlhaladó roppant értékét és érdekét ne helyezné fölibe minden részlet- és törmelékérdeknek. És én ebből a szempontból kívánom majd nézni a jövőben is ezt a problé­mát, amikor kétségkívül beigazolódik Belatiny őméltóságának az a sejtése, hogy ez csak az első kisérlet azon az utón, amelyen el kell indulnia a kormányzatnak a magyar nemzet megvédése szempontjából e nagy veszedelmekkel szemben. Említtetett, talán épen, ha jól emlékszem : Belatiny őméltósága részéről, hogy a kocsmáro­sokat, az ipar engedélyeseket ne terheljük olyan felelőséggel, amelyet ők nem tudnak elviselni, másrészt pedig vegyük figyelembe az idegen­forgalom érdekeit is, amikor arról van ti. szó, hogy a törvényhozás magas fóruma határozattá emeli-e vagy sem azt a határozati javaslatot, amelyet az Alsóház elfogadott, a vasár- és ünnep­napi szesztilalom dolgában. Nem félek attól, mél­tóságos Felsőház, hogy a kocsmárosokat és ál­talában a mulatóhelyek tulajdonosait ezzel a tör­vénnyel olyan felelősséggel rójuk meg, amelyet ők nem tudnának viselni. Faluhelyen mindenki ismer mindenkit, és ha olyan kocsmáros akadna, aki nem ismeri azt a falut, az inkább ne is menjen oda, mert hiszen nem is fog tudni pros­perálni üzletével. fia a.z ember ismeri a fa}u mentalitását, akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom