Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-32
] Az országgyűlés felsőházának 32. ül az iparra és kereskedelemre és — ami nagyon fontos szempont — a közegészségügyre. Véletlenül abban az időben léptem az állategészségüggyel szoros kapcsolatban álló állatorvosi szakoktatás szolgálatába, amikor a most érvényben lévő törvényt megalkották, és igy teljes négy évtizeden keresztül alkalmam volt közvetlen közelből figyelemmel kisérnem annak kihatását az állategészségügyre. Láttam, miként illeszkedik bele az addig fejletlen állategészségügyi szolgálat az általános közigazgatás keretébe, láttam, miként válik mind intenzivebbé s eredményesebbé a hatóságok és szakemberek munkája, s láttam és tapasztaltam a külföld mindinkább megszilárduló bizalmát állategészségügyi szolgálatunk s állategészségügyi intézményeink iránt. Idők multán azonban ki kezdtek ütközni a törvény bizonyos hiányai, sőt hibás rendelkezései. A leglényegesebb hiány az volt, hogy a most érvény ben lévő törvény a törvénynek és a kapcsolatos rendeleteknek végrehajtását kizárólag helyhatósági állatorvosokra bizta, akik elégtelen számuknál, az országban egyenlőtlen eloszlásuknál s részben nagyon gyenge illetményeiknél fogva nem voltak képesek ezeket az intézkedéseket mindenütt helyesen ellátni. Ezen a hiányon, amint erről beszédem későbbi folyamán részletesen óhajtok szólani, nagyon segitett az 1917. évi törvény, amely legalábbis az első- és másodfokú közigazgatási hatóságokhoz állami szakembereket állított A másik ok, amely miatt a törvény aránylag rövid idő alatt elavultnak mutatkozott bizonyos részleteiben, az volt, hogy az orvosi tudomány éppen abban az időpontban, amikor a törvényt megalkották, igen nagy átalakulásokon ment keresztül. Éppen akkor kezdett kibontakozni a bakteriológiai tudomány Pasteur és Koch Róbert korszakot alkotó munkálatai nyomán, amelyek egészen uj világitásba helyezték éppen a fertőző betegségekre vonatkozó ismereteinket, nevezetesen annyiban, hogy az ő és munkatársaik kutatásai megállapították, hogy a fertőző betegségeket apró elemi lények, mikroorganizmusok, baktériumok és hasonló lények, okozzák. * A nevezett két tudósnak és munkatársaiknak munkálatai azonban az egymást követő felfede zésekkel bizonyos tekintetben egyoldalú irányba terelték az orvosi gondolkodást, ami azután sokáig uralta is a közfelfogást. Minthogy egymásután fedezték fel az egyes betegségek okozóit, az a felfogás alakult ki, hogy minden betegség okozója egyedül az a bizonyos baktérium, és ennek következtében figyelmen kivül hagyták a mellékkörülményeket, amelyek eredményezik, hogy az a fertőző csira képes a szervezetet beteggé tenni, és — ami nagyobb baj volt —, akkor még nem voltak ismeretesek a különböző betegségeket okozó, egymástól eltérő fertőző csirák biológiai tulajdonságai s ennek következtében a különböző természetű betegségek ellen nagyjában egyforma, mondhatni sablonszerű, intézkedésekkel iparkodtak védekezni. Ez a felfogás tükröződik vissza a most érvényben lévő törvényből épúgy, mint egyébként a külföldön akkor létesített törvényekből is, nevezetesen abban, hogy a védekezések majdnem egészen kimerülnek a különböző községi, udvari és nagyobb területi zárlatokban, még olyan betegségek ellen is, amelyeknél az ilyen zárlatoknak és forgalmi korlátozásoknak tulaj don képen kevés az értékük, vagy épen semmi megokoltságuk sincs. Azután ehhez jött az, hogy ebben az időben még csak a kísérletezés stádiumában volt a védőoltás, a fertőző betegségek elleni küzdelem hatalmas eszköze, azután még ismeretlenek voltak a különböző diagnosztikai eljárások, m alléi nez és, tuberkulinozás, ése 1928. évi május hó 2-án, szerdán. 227 amelyek ma nagyon értékesek a járványok elleni védekezésnél. A hiányokat és helytelen rendelkezéseket természetesen elsősorban a szakemberek és gazdák érezték meg, akiket akárháDyszor nem eléggé megokoltan sújtottak a forgalmi korlátozások, így érthető, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, ha jól emlékszem, az én indítványomra, már 1904-ben felterjesztést intézett a földművelésügyi minister úrhoz, kérve a törvény korszerű módositását, 1911-ben pedig a Magyar Országos Állatorvos-Egyesület előkelő közigazgatási tisztviselők közreműködésével f uj törvényjavaslatot szerkesztett, amelyet szintén felterjesztett a kormányhoz, valamint közölt az Országos Magyar Gazdasági Egyesülettel. Itt a javaslat nem talált kedvező fogadtatásra, sőt az egyesület erélyesen állást foglalt ellene. Ily módon a kérdés egy időre elodázta tott, néhány év múlva azonban ismét napirendre került, most már hivatalos törvényjavaslat alakjában, amelyet, most minden irányban letárgyalva, Ghillányi akkori földmivelésügyi minister ur terjesztett 1917-ben a törvényhozás elé. Az akkori válságos idők lehetetlenné tették a javaslat tárgyalását és teljes 10 évnek kellett elmúlnia, mig az most megint, részben módositott alakban, alkotmányos tárgyalás alá került. Érdemes és érdekes megemlíteni, hogy mig a korábbi állategészségügyi vonatkozású törvények, igy az 1874 : XX. te. a keleti marhavész irtásáról, az 1888 : VII. te. az állategészségügy rendezéséről, az 1893 : II. és X. te. a ragadós tüdőlob kiirtásáról és az 1900 : XVII. te. az államosításról, mind jórészt a külföld befolyására és sürgetésére jöttek létre, mintegy előfeltételeként az akkor nagyon szorgalmazott külföldi állatkivitelnek, ezzel szemben a mostani javaslatot a földmivelésügyi minister ur kizárólag a helyzet alapos mérlegelése után, a mezőgazdasági szakkörök egyhangú óhajtására, minden külső befolyástól mentesen, terjesztette elő. De meg is látszik a törvényjavaslaton az alapos előkészítés ; nem vagyok ugyan jogászember, de mégis meg tudom állapitani s egyébként a képviselőházi tárgyalások alkalmával a felszólalt képviselő urak, tekintet nélkül pártállásukra, mind ugy nyilatkoztak, hogy ez egyike a legkiválóbb ujabbkori törvényalkotásoknak. És valóban, tanulmányozása közben az ember meggyőződik róla, hogy szigorú következetességgel és rendszerességgel szerves egészbe foglalja egybe a pozitiv rendszabályokat az állategészségügy sokféle vonatkozású tág teréről, ott pedig, ahol már ma pozitiv szabályok alkotása nem látszik időszerűnek, mert a rendelkezéseknek az idővel előreláthatólag változó körülményekhez kell majd alkalmazkodniuk, felhatalmazást ad a földmivelésügyi ministernek arra, hogy a maga hatáskörében az illető kérdéseket szabályozza. A törvénynek természetesen igen lényeges része lesz a végrehajtási rendelet, hiszen ez fogja a részleteket szabályozni, de biztos a reményünk az iránt, hogy ez a végrehajtási rendelet is hasonló gondossággal, hasonló körültekintéssel, a tudományos és a gyakorlati igények hasonló tekintetbevételével fog elkészülni, mint ahogy elkészült maga a törvényjavaslat, és hogy mentes lesz azoktól a sablonszerüségektől, amelyek a mai végrehajtási rendeletben benne vannak. Az a körülmény, hogy a megelőző és a most érvényben lévő állategészségügyi törvény rendelkezései igen lényeges részben a külföld befolyására jöttek létre, értelmezi azt, hogy az állategészségügyi szolgálat a múltban majdnem kizárólag a külföld felé irányuló kivitel biztosítására irányult, ellenben figyelmen kívül hagyta a többi betegségeket, amelyek, habár nincsenek is a tör-
