Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-29
Az országgyűlés felsőházának 29. ülése arról van szó, hogy 20 millió pengőt kellene a magyar államnak erre a célra fordítania. Azt hiszem sokkal kevesebbet, hiszen köztudomású, hogy a hadikölcsönöknek nagy része felszivatott vagyonváltság címén, adókat fizettek vele ; köztudomású az is, hogy a hadikölcsönöket nem egyszerre jegyezték 1915-ben, amikor a korona még jól állott, hanem successive 1917-ben és 1918 ban, amikor már a korona értékében sülyedt, — ha tehát a zürichi jegyzés alapján számítjuk ki a valóságos értékét, akkor azt hiszem, olyan kamatteherrel fogunk találkozni, amely 10 millió pengőnél évenkint többet nem tenne ki. Az állam budgetje felesleggel végződik. Hallottuk, mennyi felesleg volt 2—3 évvel ezelőtt és a most beterjesztett budget-törvényből is látjuk, hogy mennyi felesleg van most. Nem osztozom Szterényi báró t. felsőházi tag urnák ama nézetéhen, hogy ezek a feleslegek más címekre fognak fordíttatni és el fognak úszni, mert nem ismerek sürgősebb és szükségesebb cimet, mint ezt. Itt vannak tehát maguk a feleslegek, de itt van a forgalmiadó is. Ha a forgalmi adónak csak csekély töredékét forditanók erre a célra, már meg volna oldva az egész kérdés és kimondhatatlan megnyugvást, nyugalmat tudnánk teremteni az országban a lakosság nagy tömegeinél. A másik kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a záloglevelek valorizálásának kérdése. Teljesen igazságtalannak tartom a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, hogy kizárja a valorizációt a záloglevelekre vonatkozólag. A záloglevél magántartozás. Itt az állam fizetőképessége abszolúte nem játszik szerepet. Ha még a hadikŐlcsönök valorizációjánál elő is lehet állani állambudgeti és állami finánctechnikai kifogásokkal és szempontokkal, itten privát gazdasági jogi személy áll szemben privát gazdasági jogi személlyel. A záloglevél tehát közönséges adóslevél, amelyet az emittáló bank bocsátott ki, amelynél fogva az emittáló bank személyes idósa a záloglevélbirtokosnak. Ezenfelül a záloglevélbirtokosnak, mint hitelezőnek, vannak külön biztosított fedezetei : az emittáló bank javára bekebelezett összes jelzálogi követelések az összes záloglevélbirtokosok követeléseinek biztosítására szolgálnak. így rendeli ezt az 1^76. évi törvénj^ amely a záloglevelekről szól. Ez a körülmény a telekkönyvben fel van jegyezve, az emittáló banknak ezen követeléseket engedményezni, eladni, elidegeniteni nem szabad, Ezenfelül az 1876. évi törvény gondoskodik arról is, hogy egy külön biztositékalapot tartozik az emittáló bank szervezni és fentartani ezeknek a követeléseknek biztosítására. Ha egy hitelező az aranykoronákat odaadta és vett ilyen záloglevelet, tudva, hogy neki nem csak személyes adósa van, de azt is, hogy ilyen és ilyen dolgai értékálló biztosítékok — ha nem is közvetlenül, de közvetve — állanak rendelkezésére, kérdem, lehet-e olyan törvényt hoznunk, hogy azt mondjuk annak a záloglevéltnlajdonosnak : koronakorona, tehát bár aranykoronákat adtál, most meg kell elégedned papirkoronákkal. Azt hozzák fel, hogy az emittáló bankok szintén papirkoronákkal lettek kifizetve, ennek következteben — az emittáló bank papírkoronát kapva — nem fizethet az ô hitelezőjének aranykoronát. Itt felmerül az a kérdés, hogy az emittáló bank elsősorban is miért fogadta el a papirkoronát, amikor tudta, hogy a követelések egész sorozatát valorizálják és amikor tudta, hogy a követelés csak akkor v >n tel;esen kifizetve, ha de facto annyi összeget fizet az adós, mint amennyit de facto annakidején kapott. Ezt a nem új teóriát már Savigny megállapította és ha valaki azt mondja, hogy nem szimpatizál Savigny felfogásával azért, mert Savigny a történelmi iskola megalapítója, megnyugtatom a t. 1928. évi március hó 21-én } szerdán, 171 Felsőházat, hogy miuden természetjogi és észjogi felfogásban is ott van ez az alaptétel, hogy de facto annyit kell praestálni, mint amennyit az ember kapott, ha azt akarjuk, hogy a solutió tényleg megtörtént legyen. Azt mondják, hogy a bankoknak fenntartással kellett volna elfogadniuk a követeléseket. Ezt a tételt teljesen keresztültöri már maga a törvényjavaslat. Rá fogok mutatni arra, hogy ebben a törvényjavaslatban három helyen, a 13., a 14. és a 15. §-ban van olyan intézkedés, hogy a jogérvényesen megítélt követeléseket utólagosan lehet valorizáció tárgyává tenni, még pedig tekintet nélkül arra, vájjon fenntartással történt-e az elfogadás, vagy sem. A 13. § azt mondja (olvassa) : »Jogerős Ítélettel vagy birói egyességgel e törvény életbelépése előtt meghatározott és meg nem szűnt pénztartozás tekintetében is hetye lehet átértékelésnek.« Az utólagos átértékelés tehát meg van engedve. A 14. § harmadik bekezdése pedig ezt mondja (olvassa): »Nem zárja ki az átértékelést az e törvény értelmében különben átértékelhető pénztartozásnak oly teljesítése, amelyet a hitelező az átértékelésre irá,nyuló követelésének fentartásával fogadott el.« És itt mindjárt egy kivételt is engedélyez ; vannak bizonyos esetek, amikor a fentartás nélküli fizetésnél is van valorizációnak helye. A családi vagy öröklési jogon alapuló pénztartozások valorizációjáról rendelkező 15. § pedig szintén megengedi és ismeri az utólagos és fentartás nélküli valorizációt. Mi a fentartás 7 A fentartás egyoldalú nyilatkozata a hitelezőnek, amidőn óvni akarja magát egy joglemondással szemben. Ha nincs joglemondás, akkor nincs szükség fentartásra. A Kúria nem egyszer megállapította már, s állandó gyakorlata az, hogy ha az adós fizet és a hitelező szó nélkül elfogadja a fizetést, ezáltal joglemondás még nem történt. A joglemondást nem szabad kiterjesztően magyarázni, a joglemondás csak a lehető legszűkebben magyarázandó. Ennek a törvényjavaslatnak kiindulópontja az, hogyha az egyik oldalon jogtalan gazdagodás torog fenn, a másik oldalon pedig nagy elszegényedés, akkor ezt valorizációval kell kiegyenlíteni. Mélyen tisztelt Felsőház, lehet-e elképzelni nagyobb jogtalan gazdagodást a záloglevelekkel űzött manipulációnál ? Valakinek van pl. egy ingatlana, felvett rá 100.000 koronát aranyban s azért a pénzért nyomban vett egy házat ; most tehát van Pesten egy tehermentes háza, ingatlanát pedig időközben mentesítette a százezer aranykoronától rossz koronákban. Hogyan áll itt tehát a dolog? Az egyik oldalon óriási gazdagodás van — hiszen az illető ingyen, kvázi nemzeti ajándékként megkapta a házat — a másik oldalon pedig az, aki a zálogleveleket megvette, elveszítette egész vagyonát. Itt nem arról van szó, hogy az értékek elvesztek volna. A dologi érték, az értékálló fedezet továbbra is megvan, csak eltolódás állott be. Itt a törvényhozásnak arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy ezt az eltolódást vissza kell csinálni a maga eredeti állapotába ugy, amint azelőtt volt. A telekkönyvi bejegyzések, a telekkönyvi irattárak teljesen feltüntetik, hűséges képét és láncolatát adják annak, hogy az ingatlanforgalomban milyen változások állottak be. Itt még azt sem lehet mondani, hpgy nehéz ennek a dolognak a megállapítása. Én ugy képzelem a dolgot, mélyen t. Felsőház, hogy az emittáló bank mint személyes adós valorizálva fizesse meg a követelést a záloglevéltulajdonosnak, azután a bank forduljon a jelzálogadós ellen, vagyis az ellen, akinél az ingatlan van, aki jogtalanul gazdagodott, mert értékálló vagyontárgyat kapott seramiért vagy nagyon kevés pénzért. 26*