Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-29

Az országgyűlés felsőházának 29. ülése joggyakorlattal, nincs egy sem, amely valorizáció tárgyát nem képezte volna az eddigi gyakorlatban. A törvényjavaslat indokai azt mondják, hogy a Kúriának gyakorlata eddig divergens volt, ennek következtében az egyöntetű itélkezçs szempontjából szükséges ez a törvényjavaslat. Én azt hiszem, hogy a divergencia, amely tényleg fennállott, nem fog megszűnni a törvénj'jayaslat folytán sem. Hiszen a divergencia mindig a valorizáció mértékére vonatkozott, nem pedig abban a kérdésben, hogy mily követeléseket lehet, illetve nem lehet valorizálni. Az állam elismeri, hogy valorizációra van jog, elismeri mindenképen akkor, amikor az ő követeléseinek értékeléséről van szó. Itt vannak a köztartozások,amelyek már régen felértékeltettek, itt vannak bizonyos jogszabályok, amelyek miniszteri rendelettel lettek szabályozva, amidőn a haszonbérkövetelések átértékelése megengedtetett és itt van az 1926 : XVI. te. a magántisztviselők nyugdíjigényének valorizációjáról. Nincs tehát semmi jogalap, amely mellett ki lehetne venni a valorizálandó követelések közül az államnak tartozásait. Én most nem akarok az állam összes tartozásairól beszélni, csupán és kizárólag az állam tartozásainak egyik kategóriájáról, a hadikölcsönökről. De nemcsak jogi indokok késztetnek minket arra, hogy a valorizáció itt is helyet foglaljon, hanem igen fontos etikai, igen fontos szociális és morális kötelezettségek is. Az állam érdeke mindenekelőtt való. Az 'al védekeznek, hogy a hadikölcsönöket nem lehet valorizálni azért, mert az állam büdzséje felborulna, államháztartási indokok nem engedik a valorizációt ! Vizsgáljuk meg a kérdést ebből a szempontból. Ha azt tapasztalnám, hogy ezek az indokok tényleg fenforognak, magam lennék az első, aki azt mondanám, hogy ne nyúljunk ehhez a kérdéshez, hiszen igen nagy áldozatok árán értük el az egyensúlyt az állami büdzsében, a szanálás megtörtént — ami nagy érdeme a mostani kormánynak —, a szanálás eredményeit tehát könyelmüen kockára lenni nem lehet és nem szabad. De én azt hiszem, hogy a mai pénzügyi viszonyok és körülmények között egy kis jóakarattal nagyon könnyen lehet eleget tenni azoknak a valorizácionális kívánságoknak, azoknak H nagyon, de nagyon szerény valorizácionális kívánságoknak, amelyekkel a közönség széles rétegei, százezrek és milliók fordulnak a törvényhozáshoz és a kormányhoz. Senki sem gondol 100 %-os valorizációra. Ez képtelenség. A Képviselőházban kifejtették, a sajtó is ráutalt arra, hogy egy 5 %-os valorizációról lehetne legfeljebb szó, mégpedig nem is ugy, hogy ennek az 5 %-os valorizációnak eredménye most azonnal, mint tőke visszafizettessék, hanem hogy ennek a valorizációs tőkének kamatai fizettessenek. Nem igazságos és nem méltányos dolog-e az, hogy ne egy generáció fizesse a háború összes költségeit? A tőkének fizelését toljuk ki 50 évre. vagy 75 évre. Hiszen ha ilyen mértékben megtörténik a valorizáció, mindenki kapna a kezébe egv papirost, amely forgalomképes papiros lenne, amelyet lehetne lombardirozni, amely értéket képviselne, és amely mégis, ha kismértékben is, de segítene a szegény tönkrement középosztályon és a nép nagy rétegein. Hangsúlyozta Teleszky felsőházi tag ur és Szterényi báró ur is, hogy az államnak e tekintetben fokozott kötelezettségei vannak. Én is azt tartom, hogy az államot becsületbeli okok kényszeritik, hogy foglalkozzék ezzel a valorizációval. Èzt etikai imperativusnak tekintem, ha szemügyre veszem, hog3

r milyen célra adatott a hadikölcsön, milyen körülmények között adatott és hogyan Ígérték a hadikölcsönök visszafizetését. Végszükségben fordult az állam polgáraihoz és a háborúra való utalással kérte, járuljanak hozzá FELSŐHÁZI NAPLÓ. II. 1928. évi március hó 21-én, szerdán. 169 a költségek fedezéséhez. Ez kérelem alakjában nem ment olyan simán és egyszerűen. Itt a rábeszélésnek és presszióknak egész sorozatával találkoztunk. Ha valaki hadikölcsönt jegyzett, azt hazafiúi ténynek minősitették, aki pedig nem jegyzett, holott jegyezhetett volna, azt közmegvetésnek tették ki. A kormány tagjai, az ország legtisztellebb és leghíresebb államférfiai kijelentették a háború folyamán, hogy minden történhetik, a föl a megindulhat, az ég leszakadhat, csak egyetlen egy dolog van kizárva, és az az, hogy a hadikölcsönnek akár kamatait, akár pedig magát a tőkét a magyar állam ne fizesse meg soha. T. Felsőház ! Ha mi arra az álláspontra helyezkedünk, hogy nem valorizáljuk a hadikölcsönöket, akkor számolnunk kell azzal a körülménnyel, hogy a közhitelnek nagyon nagy ártalmára leszünk. Már pedig egy állam nem élhet anélkül, hogv közhitelt igénybe ne vegyen. Külföldi kölcsönökből egy állam nem mindig tarthatja fenn magát, igenis rá van utalva a belföldi kölcsönre. A belföldi kölcsönt azonban csak akkor kaphatja meg a polgároktól, ha a polgárok tudják, hogy az államnak jogi kötelezettsége és adott szava szent és sérthetetlen, és hogy az megfartatik. A törvényhozás szuverén. A törvényhozás kimondhatja azt, hogy felmenti az államot fizetési kötelezettsége alól. Ez a szuverenitás azonban nézetem szerint csak formai, mert a dolog lényegét tekintve a törvényhozás is kötve van etikai és morális szempontokhoz. Egy államot tisztán erőszakkal fentartani nem lehet. Egy államnak szüksége van arra, hogy a nagyközönség jogérzettel legyen eltelve és elsősorban legyen meggyőződve arról, hogy a jogot, igazságot és méltányosságot a kormány vele szemben gyakorolni fogja. Már volt rá példa, láthatta a kormány, hogy mi az, ha belföldi kölcsönt nem lehet igénybe venni. Kénytelen volt már egyszer az úgynevezett kényszerkölcsönhöz fordulni. Nem hiszem, hogy lenne egy kormány, amely ezt szívesen venné igénybe, hiszen odiózus maga a gondolat és még odiózusabb a kényszerkölcsön keresztülvitelének módozata. Szterényi báró felsőházi tag ur azt mondotta, hogy nem lehet ezekkel a kérdésekkel ezidőszerint foglalkozni (Báró Szterényi József : Nem helyes !), nem lehet a külföld miatt. Az én szerény nézetem egészen más. Én a trianoni békeszerződést tartom a kezemben és nézem hogy milyen kötelezettségeket ró ez a békeszerződés a magyar államra és milyen jogokat biztosit ez a békeszerződés a magyar államnak. Végzetes hibának tartanám azt, ha mi eltekintenénk a hadikölcsönök valorizációjától azért, mert vannak olyan kötelezettségek, amelyek még ma szabályozva nincsenek, amelyeket a nagy entente vagy a kis entente velünk szemben támaszthat, melyek azonban nem birnak alappal és gyökérrel a trianoni békeszerződésben. Különben is az az összeg, amelyről itt szó van, amely a belföldi hadikölcsönök valorizációjához szükséges, olyan csekély, hogy abszolúte semmiféle befolyást nem gyakorolhat a nagy nemzetközi vonatkozásokban az államra az osztrák-magyar monarchia régi tartozásainak kiegyenlítésénél. Én nem félek attól, hogy ha a hadikölcsönöket valorizáljuk, akkor megindul az a bizonyos lavina, amelyre rámutatott többizben a pénzügyminister ur. Hogy az a lavina meg ne induljon, itt vannak a konzulok, vigyázzanak erre, van elég hatalmuk. Különbséget kell tenni államtartozás és államtartozás között a jogcím tekintetében. Egészen más a pénztárjegytartozás, egészen más a koronatartozás, mint a hadikölcsöntartozás. A hadikölcsöntartozás, amint épen emiitettem, különös elbírálásban részesül, és az államnak fokozott felelőssége gondoskodni arról, hogy ez megtörténjék. Uj adókat senki 26