Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

142 Àz országgyűlés felsőházának 28. ülése 1928. évi március hó 20-án, kedden. pontot következetesen meg is valósította a maga javaslataiban és elment addig a végső határig — ez vonatk* zik az agrár-vámokra — ameddig azt a termelés veszélyeztetése nélkül megtehette. Remélhettük és elvárhattuk, hogy az ipari vámok megállapításánál is ugyanezek a szempontok lesznek irányadók. Sajnálatunkra az ipari érdekeltség nem köveite az önmérséklet terén példánkat. Még inkább megdöbbent azonban bennünket, hogy az uj autonóm vámtarifa előadói tervezete is figyelmen kivül hagyja ezeket az elveket, s az ipari érdekeltség túlzott követeléseit csaknem mind magáévá tette, így azután, mint ezt az alábbiakban részletesen ki fogjuk mutatni, a vámtarifa előadói tervezete a túlzott ipari vámvédelem álláspontjára helyezkedett. A mezőgazdasági érdekeltség teljes tudatában van annak, mily szükséges valamely országra nézve a fejlett ipar, továbbá, hogy az ipar a külföldi versennyel szemben, kivált a fejlődés korszakában, támogatásra és védelemre szorul. Azonban ez a védelem nem mehet odáig, hogy azon át a mezőgazdasági termelés visszavett.ssék s a fogyasztás érdekei súlyosan érintessenek.c Azt mondja továbbá a beadvány /Olvassa) : «Ami a vámvédelem iparfejlesztési célzatát illeti, ennek is megvan a jogosultsága, de csak ott és addig, ahol kétségkívül adva vannak olyan fejlődés előfeltételei, amely a belföldi szükséglet kielégítését a fogyasztás aránytalan megadóztatása nélkül teszi lehetővé. Ha azonban sem a természeti előfeltételek nincsenek meg, sem pedig belátható időn belül arra számítani nem lehet, hogy valamely iparág a fogyasztási szükségletnek megfelelő fejlődést vehet, akkor az ilyen iparágaknak nyújtott túlzó vámvédelem nem egyéb, mint az ország egész termelésének és fogyasztóközönsége nagy többségének aránytalan és igazságtalan megadóztatása egyes kis csoportok vagy egyes vállalatok érdekében. Az ilyen vámvédelem csak mesterséges monopóliumok megteremtésére vezet, de nem szolgál valódi közgazdasági érdekeket. A kartellek révén az iparnál mesterséges beavatkozás történik az áralakulásba. MinéJ tulzottabb a vámvédelem, annál jobban kihasználhatja azt a kartell a maga árpolitikája javára, aminthogy a belső piac felé, köztudomás szerint, teljesen ki is használja azt és igy a belső fogyasztással fizetteti meg a világpiacon való versenyképességét. Ebből a szempontból a vámtarifa-tervezet egyenesen megdöbbentő, mert olyan magas vámtételeket alkalmaz egyes iparcikkekre, amelyeknek teljesen tiltó vámjellegük van. A mezőgazdaság ezzel szemben nem tudja a maga érdekeit megvédeni, mert aránylag csekély mértékben részesül vámvédelemben, a belső áralakulás szabályozására kartellbe nem léphet és igy teljesen a világpiac termény-áralakulásának hatása alatt áll, akol a kedvezőbb feltételek mellett termelő tengerentúli és Balkán-országok előnyei eléggé ismeretesek. Az uj vámtarifa helyes megalkotásától függ egész gazdasági életünk jövő alakulása. Annál nagyobb figyelmet kell erre valamennyi gazdasági érdekeltségnek forditania, mert szemmel láthatólag egyre jobban közelgő mezőgazdasági válság küszöbén állunk.» Már akkor megjósoltuk a mezőgazdasági válságot, amelyre nézve nagyon sok elsőrendű közgazdász azt mondta, hogy akkor beszé jünk erről, ha majd Oroszországban túltermelés lesz, addig mezőgazdasági válságunk nem fog bekövetkezni. Pedig ez a válság bekövetkezett. (Olvassa) : «Meg kell tennünk minden intézkedést, hogy ezt a válságot ne mélyítsük. A termelés költségei a háború hatása alatt mindenütt jelentékenyen emelkedtek, veszélyes volna ezeket az amugyis nagy termelési nehézségeket a termelőeszközök mesterséges megdrágitásával még jobban fokozni. Annyival inkább, mert hiszen mezőgazdaságunk terményfeleslegeivel a változott viszonyok következtében kivitelre van utalva, és teljesen ki van szolgáltatva a világversenynek. Ezért Magyarország közgazdasági politikájának számolnia kell azzal, hogy ez a helyzet a mezőgazdasági termelés feltételeinek minő megrosszabbodását jelenti. Nyugodt lelkiismerettel hivatkozhatunk egyébként arra a nagyméltóságod előtt bizonyára ismeretes tényre, hogy a mérsékelt vámvédelem mellett megnyilatkozó felfogásunk nemcsak az egész mezőgazdasági érdekeltség, nemcsak a kereskedelem, nemcsak a megszabott fizetésű társadalmi rétegek (tisztviselők, értelmiségi foglalkozások, munkások) álláspontját juttatja kifejezésre, hanem ugyanezen a nézeten van az egész kisiparos osztály is. A kisiparosokat ugyanis a vámvédelem legalább felerészben (épitőipar, szerelők, szobafestők, borbélyipar stb.) csak mint fogyasztókat érdekli, a kisiparosság másik fele pedig azon a réven, hogy nyersanyagot vagy félgyártmányt dolgoz fel készgyártmánnyá, szintén oly irányban van elsősorban érdekelve, hogy az általa feldolgozandó külföldi származású árucikkekhez minél kedvezőbb feltetelek mellett juthasson. Az olcsó petroleum és benzin minden fogyasztónak, tehát a kisiparnak is nagy érdeke. Világos ezek szerint, hogy a mérsékelt vámvédelem elvét és követelését a mezőgazdasági érdekeltséggel együtt a kis- és középipari érdekeltség is magáévá teszi. Ennélfogva nem lehet a kérdést ugy beállítani, mintha az egész ipari érdekeltség a túlzott ipari vámvédelem álláspontján, és a mezőgazdasági érdekeltséggel szemben állana. Végül kijelentettük, hogy a leghatározottabban felemeljük tiltakozó szavunkat az olyan botor közgazdasági politika ellen, amely gazdasági életünk alapjait ingatja meg egyrészt elérhetetlen, másrészt az ország népe többségének érdekével szöges ellentétben álló célok kedvéért Ugyanezt a beadványt, amelyről, nem tudom, hogy akkor a kormány elolvasta-e, de azt hiszem, hogy a ministerelnök urnák nem mutatták meg — ezt csak ugy sejtem —, mi a nemzetgyűlés elé terjesztettük, amelynek irományai között ez az előterjesztés bizonyára megtalálható. Ezzel szemben a nemzetgyűlés nagy többsége, amelynek soraiban számos agrárius foglal helyet és a kormány, amelynek agrár érdekek védelmére hivatott tagja a földmivelésügyi minister ur, hozzájárult ehhez a javaslathoz. Igy jött létre és emelkedett törvényerőre ez az autonom vámtarifa-tervezet. Legyen szabad még egy pár megjegyzést tennem. Tanúm lehet rá a külügyminister ur, aki akkor kereskedelemügyi minister volt, hogy az autonom vámtarifával szemben minden egyes tanácskozás alkalmával ugyanennek az álláspontnak adtam kifejezést és akkor mindig azt a választ kaptam, hogy az autonom vámtarifa a tárgyalások alapjául szolgál és nem kell tartani attól, hogy a mezőgazdaságra vagy a fogyasztókra nézve az direkte valami különös súlyos befolyást fog gyakorolni, mert hiszen a kereskedelmi tárgyalások során ezek a tételek részben mindenesetre módosulni, fognak. Én a későbbi időkben, — nem akkor, mikor az autonóm vámtarifa törvényerőre emelkedett, — abból a feltevésből indultam ki, hogy ha már a tárgyalások alapjául megalkottatott ez az autonóm vámtarifa, akkor mi magunk ne követeljük ezeknek a tételeknek leszállítását addig, amig a tárgyalások a külállamokkal folynak. Hiszen nagyon jól tudja mindenki, aki a gazdasági életet figyeli, hogy ma nem olyan állapotok vannak, mint régente, amikor ugy az ipari, mint a mezőgazdasági tételeknél egyformán folyt az alkudozás. Ma a szomszédállamok mindig arra az álláspontra helyezkednek, hogy ők, mezőgazdasági termelésüket lehetőleg a legmagasabb fokra emeljék. Ezért védik meg ők