Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

130 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1928. évi március hó 14-én, szerdán. sághoz fordult tehát, hogy az adjfa meg neki a szükséges utasítást. A helytartóság rövidesen felelt és azt mondotta: A legfelsőbb királyi kézirat azt tartalmazza, hogy ámbátor Fleischer Ábrahámnak nincsen sem polgári, sem politikai joga és ámbátor Fleischer Ábrahám sem a bíróságok előtt, sem a; közigazgatási hatóságok előtt nem jelenhetik meg, mindennek dacára »zur höheren Geistes- und Sittenbildung«, vagyis magasabb szellemi és erkölcsi nevelése érdekében a király ekíendelte, hogy ugy ő, mint mindenki, aki utána következik, az egyetemre felvétessék. (Mozgás a jobbközépen.) Csak kedves apróság, csak kis világhistóriai jelenség az egész, semmi egyéb, de összehasonlításra ad nekünk alkalmat, hogy mig 100 évvel ezelőtt, 1828-ban, amikor nem volt a zsidónak semmi joga, amikor jogfosztott volt teljesen, amikor nem volt sem polgári, sem politikai joga, megengedték neki az, egyetemre való felvételt, amig akkor a koronás király rendelte el, hogy az egyetemre fel kell venni magasabb erkölcsi 'és szellemi kiképzése érdekében, addig most, száz évvel később, amikor el vagyunk ismerve, amikor recipiálva vagyunk, nem vesznek fel minket az egyetemre egészen egyszerűen azért, mert höhere Geistes- und Sittenbildung nem kell a zsidónak, az teljesen felesleges, szociálpolitikai szempontból pedig útját állják annak, hogy a zsidó tudományos ismereteit gyarapithassa, vagy hogy ilyen pályára léphessen, mert ez az adott körülmények között feleslege® és káros. Egy pillanatra azzal a kérdéssel is legyen szabad foglalkoznom, hogy azzal a kétezer zsidó fiúval, aki állandóan a külföldi egyetemeken van, voltaképen mi fog történni. Az a pénz, amelyet kivisznek, kétségtelenül egy szegény országra nézve igen sok. Egy-egy ifjú csak 1 dollárt kap havi segitségképen, de saját erejéből ezt pótolnia kell, mert a megélhetés abból lehetetlen és számitásom szerint Vi millió pengő az az összeg, amely havonkint szükséges arra, hogy ezek az ifjak odakint a külföldön elláttassanak, tehát 3,000.000 pengő kell egy esztendőre. Ha ezek a fiatalok hazajönnének tudománnyal megrakodva, ismereteikben meggyarapodva, akkor ez invesztició volna. így teljesen kárba veszett kapitális ez az összeg, mert megnyugtatom Berzeviczy őexcellenciáját, hogy ezek a fiuk nem jönnek haza. A_ kormánynak is az az intenciója, hogy ne jöjjenek haza, mert ha az intenció az volna, hogy hazajöjjenek, ez voltaképen ellenmondás volna magával a törvényben lefektetett intencióval, amely ^azt kívánja, hogy ne szaporitsák a szellemi proletariátust. Már pedig, hogy melyik egyetemen nyerte képzettségét az illető, az a szellemi proletariátus szempontjából teljesen mindegy. De tudom, nem jönnek vissza. Beszéltem velük a Sorbonne-on, beszéltem velük az itáliai egyetemekeni; mindmegannyi sirva mondta el számkivetését az országból. Méltóztassanak megengiedni, őszinte, becsületes volt az a könny, melyet azok a zsidó fiuk ejtettek. A Sorbonne-on az történik, hogy a kvalifikáció és kvalitás szempontjából első kétszáz diákról a francia állam gondoskodik, azok a magyar zsidló diákok pedig, akik a Sorbonnie-on járnak, kivétel' nélkül belül vannak a kétszázon. Ez szociálpolitika! Ez nem sántit, ez két lábon jár. Az olasz egyetemeken végzett fiuk pedil2? elhelyezkednek Itáliában, nagy örömmel

1 veszik őket orvosoknak, elismerik az ő kvalitásaikat s amikor a kultuszminister ur őexcellenciája lent járt Itáliában, nem egy zsidó gyérekre mondották neki azt, hogy legelső azok közül, akik ott vannak. Az ember önkéntelenül elgondolkozik: voltaképen milyen szerencsés az emberiség, hogy egy Einstein, a modern Euklides, egy Bergson, egy Herz, aki az elektromosságot revolueionáita, nem maradt kivül az egyetemen és nem magyar földön látta meg a napvilágot abban a korban, amely őt az egyetemi tanulás lehetőségeiből eselíleg kizárta volüa, Jól vigyázzunk, igen t Felsőház! Vigyázzanak a konzulok! A kulturhistória kíméletlen és kegyetlen és nem ma Ítélkezik, hanem a távoli jövőben, a mai generációnál későbbi korokban. Nem hiszem, hogy a kulturhistória Magyarországnak ezt az aktusát ki fogja emelM, mint a modern civilizációnak, a modern kultúrának egyik kiemelkedő momentumát. Vigyázzon a kultuszminister ur. A magyar kulturhistóriában számára aranylap tevődik össze arany porszem ékből. Ez már látható alakot öltött. De ha volna a kulturhistóriában összeférhetetlenség, akkor én bátor volnék bejelenteni azt, hogy azzal a nagy és széles kulturprogrammal, amelyet Klebelsberg Kuno képvisel, — nem, reprezentál személyénél fogva — összeférhetetlennek tartom a numerus clausus törvénykéjének képviseletét és reprezentáíását. S még egyre kell vigyázniok a konzuloknak, igen t. Felsőház, Ezt a szerencsétlen országot újból fel kell épilteni s mi zsidók százezren és százezren várjuk parancsunkat és elhelyezkedésünket. Istenfélelemmel mondom, hogy a felépítéshez való jog isteni joga a zsidónak s Istentől vállainkra rárakott kötelesség. Semmiféle emberi rendelkezés, mostoha 'iörvényhozás sem tudja ezeket a jogokat és ezeket a kötelességeket eltörölni és ezért én a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Löw Immánuel őméltósága. Löw Immánuel: Nagyméltóságú Elnök ur! Mélyen t. Felsőház! Engedjék meg, hogy egy visszaemlékezéssel kezdjem. 1871. február 3-sn meghalt az első magyar kultuszminister, baro Eötvös József. Én akkor a szegedi kegyesrendi gimnázium VIII. osztályának tanulója voltam. Az iskola gyászünnepet ült a szegedi régi városházán s az igazgató megbizásából az emlékbeszédet én mondtam. Ha akkor az én kegyesrendi tanáraimnak, akiket még poraikban is áldok, valaki azt mondotta volna, hogy 57 esztendő múlva Szeged képviselője, Eötvösnek hivatali utódja egy ilyen visszakozó javaslattal fog élni, akkor az én akkori piarista tanáraim összenéztek volna és azt mondották volna: ez lehetetlen. Csodálkozással kell köszöntenem, ezt a javaslatot, mert nem tudom megérteni, hogy olyan nagy koncepciójú, kiváló kulturpolitikus, mint a kultuszminister ur, hogyan szánhatta rá magát arra, hogy ezt a javaslatot képviselje; igaz, hogy kelletlenül képviseli és csak néhány esztendőre. A kultuszminister ur nélhány nappal ezelőtti vezércikket irt az egyik újságban. Ebben a vezércikkben azt irta, hogy a ministerelnök ur debreceni beszéde korszakot alkot, mert az őszinteség, a nyíltság uj metódusát 'és uj stílusát inaugurálta. Mélyen t. Felsőház, ez a javaslat és ennek indokolása még a debreceni beszéd előtt készült, nem csodálkozom tehát azon, hogy az a köteles nyíltság, amelyet Debrecenben követeltek, nincs meg benne,