Felsőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. július 5.
Ülésnapok - 1927-18
v Àz országgyűlés felsőházának 18. ülése 1927, évi július hó 5-én, kedden. 409 — elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadja és Pálffy Dániel felsőházi tag mentelmi jogát a szóbanlevő ügyben nem függeszti fel. A Felsőház e határozatáról a megkereső hatóságokat — aa iratok egyidejű visszaküldésével — értesíteni fogom. A mentelmi bizottság jelentésének elfogadásával napirendünk összes tárgyait letárgyaltuk és igy a képviselőháztól átérkezett összes törvényjavaslatok és jelentések elintézést nyertek. T. Felsőház! Mielőtt nyári szünetünk előtt utolsó ülésünket berekeszteném, illetőleg mai üléisünk jegyzőkönyvét felolvastatnám, rövid visszapillantást kivánok vetni munkálkodásunk első időszakára. Jogos várakozással tökintett az ország közvéleménye a Felsőház működése és munkája elé, s most, félesztendő elmultával, azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel állapithatom meg, hogy mindaz, amit székfoglaló beszédemben a Felsőház összetételéről, hivatásáról, fel' adatairól, munkásságának eéÚjáról és egymás megértéséről monDáni szerencsém volt. beteljesedett. Az egyes törvényjavaslatoknál — a Felsőház bizottságaiban is — a felszólalások szinvonala, fontos és súlyos gazdasági kérdések felvetése, kifejtése, megvitatása például kell, hogy szolgáljon a jövőre nézve. Azt hiszem, t. Felsőház, a jól végzett munka jó érzésével mehetnek szét a Felsőház mélyen t. tagjai nyári üdülésre, és ezzel az érzéssel kivánok kellemes nyaralást a t. Felsőház minden tagjának. (Élénk félkiáltások: Éljen az elnök!) Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesitése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni sziveskedjék. Latinovits Endre jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Észrevétel nem tétetvén, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Élénk felkiáltások: Éljen az elnök!) (Az ülés végződik délután 6 óra Í0 perckor.) Hitelesítik : Dr. Body Tivadar s. k. Bosnyák Géza s. h. naplóhitelesitó'-bizottsági tagok.