Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-114

216 A FŐREND IHA zeti veszedelmek elől. (Igaz ! ZJ<jy van!) Akkor igazán struczczpolitikát űzünk, amelynek azután megadjuk, — mi, azaz hogy mások, — az árát. (Ugy van !) Ugyancsak nemzeti szempontból nagyon saj­nálatos, hogy a nők szavazati jogát teljesen elej­tették. A nők szavazati joga ép oly szükséges tár­sadalmi, gazdasági fejlődés, mint a női egyéniség­nek gazdasági és társadalmi sulynyerése. Hiszen a jog csak valamiféle funkeziója annak a gazda­sági és társadalmi egyéniségnek. Vannak női dok­torok, tanárok, tanítók, házvezetők, vagy bármi­féle más foglalkozási ágban elfoglalt nők. Van, akinek 10.000 korona a fizetése. És akkor jönnek a mi urlóvásaink, jönnek a nagy férfiak ideológiai méneséből kikölcsönzött paripákon. És halljuk, hogy-lehetetlenség a nőknek szavazati jogot adni, mert megbomlik a család, mert nem lesz gyerek, mert a politika piszkos árja be fogja szennyezni ezeket a tündéri alakokat. Méltóságos főrendek! Ha a nagyméltóságú elnök ur megnyitotta annak idején az egyetemek kaj)uit a nők előtt, ha a gazdasági fejlődés tényleg egyre fokozódó terheket rak a nők vállára, akkor épen a választójogból kiemelni, a választójogtól megfosztani őket valamifele tendencziával : hiába való törekvés. Berzeviczy ő nagyméltósága azt mondotta, hogy a kérdés meg nem érett voltát mutatja az is, hogy nem tudtak megegyezni. Ké­rem, csak nem kell akarni megegyez' i : nem lesz megegyezés a legérettebb dologban sem. Ez a dolog nagyon is érett. Másutt is megvan. Lehetett volna megkezdeni valamiképen, igazán észszerű, időszerű mértékben, lehetett volna megadni olya­noknak, akik arra minden tekintetben rászolgál­nak. Akkor azután mindezek az aggodalmak, amelyeket hallunk, tényleg köddé foszlanak szét, nem léteznek. De hát az idő meghozza majd a fejlődést. Kijelentem, hogy daczára ezen aggályaimnak, amelyek ugy a kitágítás szűk voltát, mint a ma­gyar nemzeti irányzatot illetik, szívesen hozzájáru­lok ezen törvényjavaslathoz, megszavazom azt, ismétlem, abban a reményben, hogy ez csirája, megkezdése egy boldogabb, szebb és erőteljesebb haladásnak; hogy ez fokozza majd a mi nemzeti életünket s hogy azt a többet érő demokrácziát, amelyet mindenesetre a gazdaságban, a birtok­politikában, a kultúrában kell megalapozni, hogy ezt a gazdagabb, teljesebb, épebb demokrácziát segiti majd ránk hozni. Ebben a reményben meg­szavazom és kívánom, hogy e szónak igazán súlya legyen s hogy ezen hazafias remény valóságnak bizonyuljon. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök : Ki a következő szónok? Vigyázó Ferencz gr. jegyző: Baltazár Dezső dr. Baltazár Dezső ref. püspök: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Az általános sza­vazati jognak .minálunk, az ipari munkások osz­tályától eltekintve, nem volt őszinte a felkarolása. Hatalomra vágyó egyének, hatalomra törekvő poli­tikai pártok taktikájának volt csupán a lealacsonyi­CXIV. ÜLÉSE. tott eszköze. Pedig az általános szavazati jog gyönyörűséges problémája és rendszere megér­demelte volna, hogy az a magyar nemzeti állam teljes kielégítésének leghatékonyabb, legfelsége­sebb eszközeképen tekintessék, mint egy hatalmas erőátvitel az általános emberiről a speczifikus államira. Szomorú látvány volt az ideálokért lelkesülők előtt, hogy az egyéni önzés szempont­jainak, a körülményekhez- való alkalmazkodás mesterkedéseinek kezében mint vált játékká az a nagy gondolat, ametyhez az állami és a tár­sadalmi élet renaissanceának vágya, az épités és erősítés komoly törekvése gyorsan vissza fog térni, mihelyt azt a szégyent, amely ebben a tör­vényjavaslatban esett rajta, kiheveri. Nagy hiba volt most, amikor még az elmék és a kedélyek meg nem értek és fel nem melegül­tek, amikor a tépelődök meg nem barátkoztak, amikor a társadalmi ellentétek még a felebaráti szeretetben fel nem oldódtak, erőltetni ezt a nagy kérdést. íme, az időelőtti erőltetésnek itt van az idétlen gyermeke, ez a monstruózus szülött, amely nem kedves senkinek, a kormány elnökétől kezdve lefelé a legkisebb emberig, nem is fog használni senkinek, legkevésbbé a magyar nemzeti állam szentséges czéljának. A Vázsonyi-féle formájában sem volt szeren­csésebb a mostaninál; az sem volt sem általános választói jog, sem magyar választói jog. Egy tekintet a fő- és aljogczimek kaleidoszkópjára meggyőzhet mindenkit afelől, hogy az elvi magas­latok egységesen fényes, egyszerű átlátszóságá­ban fenséges levegőjéből ugy az, mint ez a törvény­avaslat mélyen alá esett. Az igazság, mint a ter­mészet és az élet törvénye, egyszerű formában jelenik meg, a mesterkéltség a mechanizmus világába való. Az organizmus mint élő, teremtő létalap, kidob magából mindenféle erőltetést. Az őszinte egyenes, egészséges elvi alapú választó­jogban elég a jogezimnek egy-egy mondatból álló paragrafus, benne elfér az igazság átlátszó kristálya kényelmesen. Ennek a mostani választójognak nincs is semmi neve, sem nem általános, sem nem demo­kratikus, sem nem magyar. Egy nemzetközi színe­zetű kormány hozta, egy nemzeties színezetű ki­sebbségi kormány vette át s egy nemzeti több­ségi párt engedi keresztül anélkül, hogy rajta a maga szép epthetonját érvényesítené. De hogyha hiba volt a társadalmi., a nemzeti­ségi és a felekezeti ellentéteknek ebben a mostani csúnya világában, amikor a-demokréczia, fájda­lom, még át nem hasonult internaczionális import s jóformán csak politikai kirándulásokra használt főúri divat ; amikor az egyes nemzetiségek háború alatti magatartásáróla legszomorúbb, legfelhábo­ritóbb bizonyságok egész tömege daczára sem volt alkalmunk megalkotni a higgadt, objektív, vég­leges Ítéletet, amikor a felekezeti gyűlölködésnek a furiái nap-nap után tesznek bizonyságot felvilá­gosodottságunk, műveltségünk, emberbaráti sze­retetünk s általában közéletünk lehanyatló nívója

Next

/
Oldalképek
Tartalom