Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-99

9 A FŐRENDIHÁZ XCÍX. ÜLÉSE. Schomburg Pál grófot, Hertelendy Ferenczet, Radvánszky Albert bárót, Széchényi Viktor grófot, Vigyázó Ferencz grófot és Zichy Ráfáel grófot a főrendiház megválasztott jegyzőinek, Rudnyánszky József bárót pedig háznagyának jelentem ki. A főrendiházat ekkép az ötödik ülésszakra megalakultnak nyilvánítom. A választás eredményéről a képviselőház elnöke, a ministerelnök ur és a megválasztottak értesíttetni fognak. Felkérem most a méltóságos főrendeket az időszakonkint megválasztandó bizottságok tag­jainak a tegnapi ülésben hozott határozatnak megfelelő számarányban való megválasztására s ezzel egyidejűleg a ház állandó bizottságaiban, illetőleg a királyi és országos közigazgatási fegyelmi bíróságban időközben beállott ürese­dések betöltésére. A választások s az utóbb emiitett ürese­dések betöltése egy szavazólapon fognak eszkö­zöltetni. Felkérem Günther Antal alelnök ur ő nagy­méltóságát a választás vezetésére. Kérem, mél­tóztassanak a szavazólapokat beadni. (Megtör­ténik.) Kivan még valaki szavazni ? Szavazni senki sem kíván; a szavazást tehát berekesztettnek nyilvánitom. Felkérem Günther Antal alelnök ur ő nagyméltóságát, hogy a szavazatokat a jegyzői kar segélyével összeszámlálni s az ered­ményt bejelenteni méltóztassék. Addig az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Felkérem az alelnök ur ő nagyméltóságát a szavazás eredményének kihirdetésére. Günther Antal: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A beadott szavazatok ösz­szeszámittatván, az eredmény a következő: Megváíasztattak a gazdasági bizottság tag­jaiul : Fiáth Pál b., Szirmay Ottó gr.; az iga­zoló bizottságba: Dessewffy Emil gr., Juhász Andor; a mentelmi bizottságba: Batthyány Gyula gr.; a naplóbirálő bizottságba: Ambrózy Gyula gr., Palás Lajos püspök, Beöthy Zsolt, Csekonics Pál gr., DókusErnő, ifj. Esterházy Pál gr., Esterházy Sándor gr., id. Festetits Pál gr., Glattfelder Gyula püspök, Hajdú Tibor főapát, Heinrich Gusztáv, Latinovits Frigyes, Lónyay Gábor gr., Márfíy Emil, Medakovics Bogdán, Molnár Viktor, ' Müller Kálmán b., Niczky László gr., Orczy Andor b., Párvy Sándor püspök, Radvánszky Albert b., Rákosi Jenő, Scholcz Gusztáv püspök, Széchényi Miklós gr. püspök, Szily Kálmán, Takács Menyhért prépost, Teleld Domokos gr., Teleki Sándor gr., Várady Li­pót Árpád érsek, Vécsey Miklós b., Walder Gyula, Wenckheim István gr., Zichy Antal gr., Zichy Gyula gr. püspök, Zichy Jakab gr.; a közjogi és törvénykezési bizottság tagjaiul: Almásy Imre gr., Andrássy Sándor gr., Batthyány Lajos gr., Batthyány Zsigmond gr., Bánffy György gr., Beöthy, Zsolt, Bernáth Géza, Berzeviczy Albert, Béldi Ákos gr., Concha Győző, Csáky Károly gr. püspök, Oziráky József gr., Degenfeld­Schoniburg Pál gr., Dessewffy Aurél gr., Dessewffy Emil gr., id. Edelsheim-Gyulai Lipót gr., Esterházy Béla gr., Esterházy Miklós her­czeg, Forster Gyula b., Gerliczy Félix b., Günther Antal, Hadik János gr., Inkey József b., Jósika Sámuel b., Juhász Andor, Károlyi Gyula gr., Károlyi Imre gr., Keglevich Gábor gr., Kemény Árpád b., Mailáth Gusztáv gr. püspök, Mailáth György gr., Mailáth József gr., Molnár Viktor, Orczy Andor b., Plósz Sándor, Prohászka Ottokár püspök, Radu Demeter püspök, Radvánszky Albert b., Rákosi Jenő, Rudnyánszky József b., Szalavszky Gyula b., Széchényi Aladár gr., Széchényi Domonkos gr., Széchényi Gyula gr., Széchényi László gr., Széchényi Viktor gr, Szmrecsányi Lajos érsek, Sztáray Sándor gr., Tarkovich József, Teleki József gr., Tisza, Lajos gr., Tomassich Miklós, Váradi Lipót Árpád érsek, Vavrik Béla, Vigyázó Ferencz gr., Wlassics Gyula b., Zichy József gr., Zichy Tivadar gr., Zsigmond)' Jenő; a pénzügyi bizottságba meg­választattak tagokul: Andrássy Sándor gr., Bálás Lajos püspök, Bánffy György gr., Batthyány Lajos gr., Benedek Sándor, Chorin Ferencz, Csekonics Sándor gr., Csernoch János herczegprimás, Dessewffy Aurél gr., Dessewffy Emil gr., Esterházy Miklós herczeg, Esterházy Pál gr. (fraknói), Ferencz József püspök, id. Festetits Pál gr., Forster Gyula b., Gaál Jenő, Glattfelder Gyula püspök, Hadik János gr., Hajdú Tibor főapát, Harkányi Frigyes b., Hertelendy Ferencz, Horváth Elemér, Jósika Sámuel b., Károlyi Imre gr., Keglevich Gábor gr., Kulmer Miroszláv gr., Lánczy Leó, Mailáth György gr., Matlekovits Sándor, Müller Kálmán b., Nákó Sándor gr., id. Ne­mes János gr., Ormódy Vilmos, Popovics Sán­dor, Pranger József, Ráday Gedeon gr., Rud­nyánszky József b., Széchen Miklós gr., Széchényi Béla gr., Széchényi Gj^ula gr., Széchényi Viktor gr., Takács Menyhért prépost, Teleki Gyula gr., Ullmann Adolf, Vécsey László b., Vigyázó Ferencz gr., Walder Gyula, Wenkheim Dénes gr., Hoyos-Wenkheim Fülöp gr., Wimpffen Sigfried gr.,Zelanka-Zelenski Róbert gr., Zichy Jó­zsef gr., Zichy Ráfáel gr., Zubkovics György püs­pök ; a közgazdasági és közlekedési bizottságba: Almásy Imre gr., Andrássy Manó gr., Apponyi Géza gr.. Bujanovics Sándor, Chorin Ferencz, Chotek Rezső gr., Csekonics Endre gr., Czi­ráky Antal gr., Cziráky József gr., Degen­feld-Schomburg Pál gr., Dessewffy Aurél gr., Dessewffy Miklós gr., ifj. Erdődy Rudolf gr., Esterházy László gr., Festetits Sándor gr., Festetits Tasziló herczeg, Fiáth Pál b., Gaál Jenő, Gerliczy Félix b., Hadik János gr.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom