Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-105

A FŐRENDIHÁZ CV. ÜLÉSE. P5 kozó közönynyel, sőt rosszakarattal és másféle nehézségekkel is küzdenie kellett. Pedig ez a törvény olyan jelentőségteljes, annak hatása olyan mértékben kiterjedt egész közgazdasági életünkre, hogy nem én, hanem épen osztrák szakemberek és folyóiratok állapították meg, hogy a valutának 1892-ben történt helyreállítása nélkül ezt a világháborút, ugy ahogy megbírtuk, el nem viselhettük volna. Ilyen körülmények között azt hiszem, hogy nekünk a jövőben is úgyszólván vezérszerepet kell játszanunk a közgazdasági életnek egészséges irányba való terelése tekintetében. Az igen tisztelt ministerelnök ur ő exezelleneziája több ízben nyilatkozott a valuta állapotáról, ennek okairól, a gyógyítás eszközeiről és mindig a legtermészetesebbeket ajánlotta; a helyzet megítélése tekintetébon is oly mély belátást tanúsított, hogy remélem, az ő vezetése mellett valutánk annak idején megint javulni fog, később, kedvezőbb körülmények közt esetleg helyre fog állni. (Helyeslés.) 0 a valuta mai megromlásának fő okául magát a háborút jelölte meg, a háborús körülményeket, azt a kényszerűséget, amelynél fogva fizetési mérlegünk tetemesen megromlott és azt a súlyos helyzetet, amelyben nem vagyunk képesek ezen az állapoton lényegesen javítani. Hozzájárul az, hogy fizetési eszközeink, különösen a bankjegyek, szerfelett megszaporodtak, már pedig a kereslet és kínálat viszonyainak e tekintetben is döntő jelentőségük van. A háború előtti rendes időben a bankjegyforgalom kitett körülbelül 2,100.000.000 koronát, most pedig meghaladja a 17 milliárdot. ISÍem lehet csodálni ezt a terjeszkedést, hiszen számtalanszor utaltak rá, hogy milyen okokból történt meg. Megtörtént ez minden háborús országban és megtörtént a háborús országokon kivül a semleges államokban is. Ezt azonban nem lehet természetes állapotnak tekinteni. Az kétségkívül anomália, melyen változtatni kell, mely ellen küzdeni feltétlenül szükséges. Mindent el kell követni, hogy a bankjegyforgalom ne bővüljön, hogy a bankjegyek további kibocsátása elé lehetőleg hatályos gátok állittasssanak. Ez annál szükségesebb és fontosabb. mert mig azelőtt havonkint a bankjegyforgalom 300 millióval, az utóbbi hónapokban már egy-egy milliárddal szaporodott. Ez minket szemtől-szembe állit az infláció veszedelmével és abban talán már részben benne is vagyunk. Ellene tehát annál hatályosabban kell küzdenünk. Ennek a küzdelemnek azonban nem lehet hatályos eszköze, ha a bankjegy kibocsátását állami hiteli czélokból folyton igénybeveszik. Az utóbbi napokban értesültünk arról, még pedig az osztrák államadósságot ellenőrzőbizottság jelentéséből, hogy a két kormány, ha jól tudom, október havában egy olyan szerződést kötött a bankkal, melynél fogva másfél • milliárd kölcsönt ad nekik a kvóta arányában és hogy ez a kölcsön 18 hónap alatt lesz visszafizetendő. (Közbeszólás: A bélceJcötésiöl!) Ily körülmények között különösen az igen t. ministerelnök ur ő exczellencziájától kérdenem kell, vájjon megegyeztethető-e ez az eljárás az ő dicséretes törekvésével az infláció ellen? Magában abban a testületben, ahol ezt a most idézett jelentést tárgyalták, nagy felháborodással emlékeztek meg róla. Én nem háborodom fel, mert ismerjük az összes viszonyokat és nehézségeket, de kíváncsi volnék tudni, vájjon nem volt-e más mód arra, hogy az állam a maga függő adósságát más alakban kösse meg és vájjon nem lehetett volna-e ezt rövid lejáratú kötvényekkel, kincstári jegyekkel, kincstári váltók segélyével eszközölni és azt a talán nélkülözhetetlen összeget, amely a hadviseléshez mulhatlanul szükséges volt, igy beszerezni. En gondolom, hogy valami nagyon fontos oknak kellett fennforogni, mert * különben olyan államférfiú, mint ő exczellencziája, akinek oly erős és mély meggyőződése van e tekintetben, nem tette volna meg ezt a lépést. De vájjon olyan aggályosak-e a mi pénzügyi állapotaink, hogy ilyen lépésre van szükség és vájjon kimeritették-e az utolsó eszközt is arra, hogy az infláció ne terjedjen tovább ? Ez az egyik kérdés. Ezzel kapcsolatban felemlítendő még az is, hogy tulajdonképen sem nálunk, sem Ausztriában nincs pénzhiány. A tőkék oly mértékben szaporodnak, hogy a pénzintézetek alig tudnak a hozzájuk özönlő tőkével mit kezdeni. A betétek a háborúban, amint egyes közgazdák becslik, a háború kezdete óta a nagy államkölcsönök daczára körülbelül nyolcz milliárddal szaporodtak a monarchia területén. Hát ily körülmények között annak ilyszerü állapota ellenére mégis a bankhoz kellett fordulni, hogy a szükséges költségek megszerezhetők legyenek ? Második kérdésem pedig ez: vájjon az igen tisztelt ministerelnök ur ő exczellencziája reméli-e, hogy annak a lépésének sikere lesz, amelynél fogva a bank-aktának 104. §-ában foglalt kötelezettséget a bankra nézve visszaállítja. T. i. 1914 augusztus havában a bankaktának több czikkelye felfüggesztetett és igy a többi között az is, hogy az aktívák és passzívák kimutatását hetenkint közölni tartozik. E felfüggesztésnek az én nézetem és a másé szerint is nagyon káros következményei voltak.. Lehet mondani, hogy a mi valutánk megromlásának bizonyos elemét képezi ez is. Erre a meggyőződésre engem az birt, hogy a mi pénzünk értéke iránti bizalomnak jelentőségét csak a napokban észlelhettük. Amint a harcztéri helyzetünk javult, pénzünk értéke emelkedett á semleges államokban is. Van tehát a bizalomnak a pénz értékének alakulásánál bizonyos jelentősége. A bel- és külföldi közönségre nézve nagyon megnyugtató lett volna kezdettől fogva, ha a bank státusa annak rendje és módja sze-