Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-105

80 A FŐRENDIHÁZ CV. ÜLÉSE. 35 koronás boradóra nézve, ami azonban kü­lönböző befolyások miatt függőben maradt. Mintbogy azonban kétségtelen, hogy a szesz­adót legalább is ezen a nivón leszünk kényte­lenek tartani a jövőben is, ez visszahatásában a bor árakra is emelőleg fog hatni. Attól nem kell tartanunk, hogy a mai abnormis árak, amikor közönséges borokat 300—400 koronával fizettek, továbbra is megmaradnak. Ez nagyon természetesen nem lesz tartható. De azt merem mondani: igen magas, a korábbi áraknak álta­lában több, mint kétszeresét kitevő borárakra állandóan számithatunk és igy a konjunkturális viszonyokból keletkezett boritaladót maradandó jelleggel is fenn lehet majd tartani. Ha ez az eset nem állana be, akkor a törvényhozásnak feladata lesz intézkedni az iránt, hogy ez az adó mérsékeltessék, vagy hogy az itt felvett szakaszok alkalmazása, amelyek szerint elemi károk esetén a kormánynak kötelessége az adó­mérséklés, a legtágabb értelemben kiterjesztessék. Ennyit a termelési adóra nézve. Ennek az adónak nem czélja, hogy annak a princzipium­nak a bevezetője akarna lenni, hogy a külön­böző termelési ágakat megadóztassuk. Ilyen eszmével nem foglalkoztunk. A termelési adót kellett választanunk egyszerűen azért, mert nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a bor- és husfogyasztási adó Horvát-Szlavonországban a községek bevételét képezi; ennélfogva, ha nem a bortermelési adót választottuk volna, az nem lett volna Horvátországra kiterjeszthető, pedig ott is igen jelentékeny jövedelem származik a bortermelésből, ott is igen nagyok az árak és én ezért a méltányos és egyenlő teherviselés szempontjából nem tartottam volna helyesnek, hogy ezen adózásból Horvát-Szlavonországok kihagyassanak. Ami azt a kérdést illeti, hogy az 50 hek­tóliteren aluli tételekben eladott bor után járó adót a vevő kötetes fizetni, ez egy rendkívüli és átmeneti intézkedés, amelynek van némi alapja. (Hälljiűc! Halljuk!) Köztudomású do­log, hogy azok a kisebb termelők, akiknek hor­dókészletük nem volt, kénytelenek voltak termé­süket igen alacsony áron értékesíteni; ezeket kí­vánjuk itt mentesíteni és helyettük a vevőt megterhelni, aki méltán viselheti a terhet, mert nyereségre tett szert. Ez a rendelkezés külön­ben igen jelentékeny veszteséggel jár a kincs­tárra, mert hiszen a vevőt nagyon sokszor nem lesz módunkban kipuhatolni, de inkább akar­tam, hogy a kincstár ezt a veszteséget elviselje, mintsem hogy méltánytalanul járjak el azokkal szemben, akik nehéz viszonyok között arányta­lanul olcsóbb árban voltak kénytelenek borter­mésükön túladni és ezért járultam hozzá a vonatkozó javaslathoz. Méltóztatott még szóbahozni a központi szeszfőzdék kérdését. A központi főzdék egyik előfeltételét képezik szeszadónk valódi haszno­sításának. Ha az átalányozás melletti főzést megengedjük, a korábbi adótételek szerint min­dig 15 millióra tettük a kincstár veszteségét, szemben azzal, amit a kincstár beszedett volna akkor, ha a valóságos termeivényt adóztatjuk meg. A mai adótételek mellett ezt a vesztesé­get körülbelül 90—150 millió koronára teszem; ,ha az átalányozást fentartjuk, ennyi veszteséget szenved a kincstár. Igaz, hogy ezen segíteni lehetne részben az átalánytételek felemelésével és van is ez iránt egy javaslat. De mivel át­meneti időt élünk, ahol nehéz viszonyok vannak, ahol súlyt kell vetnünk arra, hogy a nyerster­mények kifőzessenek és kárba ne veszszenek, ezt az átalányozási javaslatot, ámbár be van nyújtva, én a mostani szezonra még alkalmazni nem kívántam és ezért nem kértem annak tár­gyalását. Nekünk törekednünk kell arra, hogy a gyümölcsből és a borhulladékokból előállított szesz is ugyanazon adó alá vonassék, mint a többi szesztermék és hogy a gyümölcsből főzött szesz ugyancsak a megfelelő adótétel szerint adózzék. Már amidőn 1908-ban a szeszadó­javaslatot előterjesztettem, már akkor felhatal­mazást kértem arra, hogy az e részben fenn­álló ellentét a két adózás közt kiegyenlittessék. A kiegyenlítés a sok nehézség miatt hosszú ideig nem történt meg s csak most volt életbe­léptethető : hivatali elődöm léptette életbe és pedig,a központi főzdék utján. En ezzel a ténynyel állottam szemben. A központi szeszfőzdéknél az volt a vezető eszme, hogy lehetőleg a szövetkezetek, vagy köz­ségek kapják meg, úgyhogy a nyereség megint a termelőknek, vagy a termelök többségének jusson. Ez teljesen keresztülvihető nem volt, talán épen ezen speczifikált eljárás folytán, mert igen sok helyen sem szövetkezetek, sem községek nem jelentkeztek, ugy hogy egyes vál­lalkozókkal köttetett meg a szerződés. Es itt a legnehezebb viszonyok között vagyok. Először, mert okvetlenül meg kell óvnom, hogy az a nagy nemzeti kincs, amely a gyümölcsfőzésre felhasználható gyümölcsben ós különösen a mai nagy bortermés mellett a bortörkölyben rejlik, el ne pusztuljon. Méltóztassék figyelembe venni, hogy bár pozitív becsléseink nincsenek, 5 millió méter­mázsára szokták becsülni bortermésünket s ha ennek csak 20%-át veszem is, 1 millió méter­mázsa törköly áll rendelkezésünkre. En tehát azt hiszem, arra kell törekednünk ezeknél a központi szeszfőzdéknél, hogy ezt az anyagot ne hagyjuk pusztulásba menni, hanem valóban értékesítsük. Nemcsak az a czél, hogy ugyanazt az adót fizessék, hanem az is, hogy jól kihasználtassák az az anyag. Méltóztassanak elhinni, hogy a mai kezelés mellett is igen nagy mennyiségek vesznek kárba, hogy mást ne említsek azáltal, hogy az erjesztés nyitott edényekben történik, aminek következtében a szesz igen jelentékeny

Next

/
Oldalképek
Tartalom