Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-104

72 A FŐRENDIHÁZ CIV. ÜLÉSE. kintettel arra,- hogy az eddigi kvóta-arány hatá­lyának közeledő lejárata folytán az országos bi­zottság működésének mielőbbi megkezdése szük­séges. A mai ülés meghívójának szétküldésénél ezt a választást még nem vehettem fel a napirend tár­gyai közé, mert akkor még a képviselőházban nem történt meg a kezdeményező lépés e bizottság ki­küldése iránt. Ennélfogva egy pótlólag szétkül­dött értesítésben hoztam ennek kitűzését is a mél­tóságos főrendek tudomására s egyidejűleg azt is, hogy a főrendiház egyes bizottságaiban, illetőleg bíróságaiban időközileg megüresedett tagsági he­lyek betöltését is ezekkel a választásokkal együt­tesen eszközöljük a mai ülésben. Bemutatom Zemplén-, Hont-, Esztergom-, Besztereze-Naszód- és Bács-Bodrogvármegyék, valamint Győr, Nagyvárad és Kassa sz. kir. váro­sok közönségének nyolczrendbeli feliratát, ame­lyekben pártolólag csatlakoznak Sopronvármegyé­nek a katholikus autonómia sürgős megvalósítása és az összes vallásfelekezetek alsópapsága illetmé­nyeinek rendezése tárgyában a főrendiházhoz intézett feliratához. Javaslom, hogy a feliratok előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a közjogi és törvénykezési, valamint a pénz­ügyi bizottságoknak. Ha méltóztatnak ehhez hazzájárulni, ezt határozatképen mondom ki. (Helyeslés.) Bemutatom Nagyvárad város törvényhatósá­gának feliratát, melylyel Somogyvármegyének a nemzeti birtokpolitika reformjára vonatkozó feliratához pártolólag csatlakozik. Somogyvár­megye szóban lévő felirata a főrendiház részéről már elintézést nyervén, javaslom, hogy ez a felirat is a többi utólag érkezett azonos tárgyú feliratok­hoz hasonlóan irattárba helyeztessék. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni. A III. budapesti országos református zsinat Baltazár Dezső és Degenfeld-Schomburg József gróf főrendiházi tagok utján kérvényt nyújtott be a főrendiházhoz az Í848. évi XX. t.-cz. teljes mérvű végrehajtása tárgyában. Javaslom, hogy a kérvény adassék ki a köz­jogi és törvénykezési és a pénzügyi bizottságnak. Ha méltóztatnak ehhez hozzájárulni, ily érte­lemben mondom ki a határozatot. Hatvan város közönsége meghívta a főrendi­házat a világháború hatvani hőseinek emlékezetére emelt emlékszobornak f. hó 25-ikén, vasárnap dél­előtt 10 órakor végbemenendő leleplezésére. Tudomásul szolgál. Bemutatom Serényi Béla gróf kereskedelem­ügyi minister örökösjogu főrendiházi tag bejelen­tését, amely szerint Gömörvármegye putnoki választókerületében megválasztatván,- ebben a minőségében a képviselőház f. évi október 16-iki ülésében végleg igazoltatott. A bejelentés előzetes tárgyalás és jelentés­tétel czéljából kiadatott az igazoló bizottságnak. Tudomásul szolgál. Bemutatom gróf Keglevich Gyula örökösjogu főrendiházi tag levelét, amelyben vagyoni képesí­tésének megszűntét bejelenti. A bejelentés előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatott az igazoló bizottságnak. Tudomásul szolgál. A főrendiháznak a jelen ülésszakra való meg­alakulása alkalmával a ház tisztviselőivé, valamint az egyes bizottságokba, illetve bíróságaiba meg­választottak a házszabályok 24. §-ában előirt módon vevény mellett irásbelileg értesíttettek és felhivattalk, hogy a rájuk esett választás tekinte­tében nyilatkozzanak. A felhívottak közül Ester­házy Pál gróf, Esterházy Sándor gróf, Márfíy Emil és Mczky László gróf a naplóbiráló bizott­ságba, Csáky Károly gróf váczi püspök a közjogi és törvénykezési bizottságba és Wimpifen Szigfrid gróf a pénzügyi bizottságba tőrtént megválasztá­sát nem fogadta el, ezeknek helye tehát ujabb vá­lasztás utján betöltendő. Méltóztatnak e bejelentésemet tudomásul venni ? (Igen 1) Tudomásul szolgál. Bemutatom a képviselőház elnökének átira­tát, melylyel megküldi a czukoradó felmeléséről szóló törvényjavaslatot és az ennek tárgyában hozott határozatot, amely a pénzügyi bizottság­nak adatott ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. A pénzügyi bizottság a törvényjavaslatot le­tárgyalta s benyújtotta arról szóló jelentését, amely kinyomatott és a mai napon szétosztatott. Minthogy azonban a törvényjavaslat oly idő­ben érkezett be, hogy azt a pénzügyi bizottság csak tegnap délután tartott ülésén tárgyalhatta, tekintettel a javaslat letárgyalásának sürgős vol­tára, a házszabályok 41. §-a alapján sürgősségi indítványt teszek és indítványozom, hogy az a házszabályok 30. §-ában előirt három napi idő­köz betartásának s az előzetes napirendre tűzésnek mellőzésével a mai ülés napirendjén tárgyaltassék. Kivan valaki az előterjesztett sürgősségi indit­ványhoz hozzászólni 1 (Nem!) Ha tehát hozzá­szólni senki sem kivan, kérdem: méltóztatik-e a sürgősségi indítványt elfogadni ? (Igen !) Eszerint határozatképen kimondom, hogy a ház a sürgősségi indítványt elfogadja és a tör­vényjavaslat a mai ülés napirendjén fog a válasz­tások megejtése után tárgyaltatni. A pénzügyi bizottság benyújtotta egy másik jelentését is, amely szerint a jegyzői tisztéről le­mondott Gaál Jenő dr. helyébe jegyzőül Benedek Sándort választotta meg. Méltóztatnak tudomásul venni. Következik a napirend szerint a közös­ügyek tárgyalása czéljából egybehívott országos bizottságnak főrendiházi 20 rendes és 5 pót­tagjának, továbbá a közösügyi költségek hozzá­járulási arányának megállapítása czéljából kikül­dendő országos bizottság 5 főrendiházi tagjának megválasztása s ezekkel a választásokkal egy­idejűleg a főrendiház bizottságaiban, illetőleg biró­j ságaiban megüresedett tagsági helyek betöltése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom