Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-103
68 A FŐRENDIHÁZ CIII. ÜLÉSE. látjuk, hogy ahol a demokrácia erősebben van képviselve, ahol a hatalom annak kezében van, ezek a kulturális törekvések és igények alulról jelentkeznek fölfelé széles körökben és épen azért a haladás szempontjából erősebben és biztosabban jelennek meg. A modor tehát az érintkezés finomságában veszíthet, de a haladás, a műveltség, a kultúra szélesebb és erősebb alapokon, mintegy az arrozirozás rendszere szerint fog terjedni. Megnyugtathatom a méltóságos főrendeket, hogy az a választójog nem lesz oly radikális irányú, hogy, — nem tudom, — a mi viszonyainkat halomra döntené. Minket egy szempont vezet és ez választ el a radikalizmustól. Eadikalizmus alatt én értem azokat a politikai törekvéseket, melyek a múlt halomradöntésével uj eszméket akarnak megvalósítani a közéletben. Ezzel szemben mi, kik a liberalizmus és demokratizmus képviselői vagyunk és az ujabb kor ezen eszméit akarjuk átültetni a közéletbe, egészen más álláspontot foglalunk el. Az ujabb kor uralkodói eszméiből ki akarjuk venni azt, ami jó és egészséges, ami rendszeres haladást biztosit s ami a múlt kincsének és hagyományainak megóvása mellett átviszi ezeket az uj politikai közéletbe is, mely nem rombol, hanem alkot és az uralkodó eszmékből azt veszi ki, ami tovább viszi a haladást. Ezek előrebocsátása után kérem jelen javaslataim elfogadását és kérem a méltóságos főrendeket, hogy ezután előterjesztendő javaslataink értelmében méltóztassék majd azokról bírálatukat megalkotni. (Helyeslés és éljenzés.) Elnök: A földmivelésügyi minister ur ő excellenciája kíván szólni. Mezössy Béla földmivelésügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Visszaélnék a méltóságos főrendek nagybecsű figyelmével, ha ilyen előrehaladott időpontban hosszasabban akarnám nagybecsű figyelmüket igénybe venni. Egy rövid nyilatkozatot azonban mégis tenni kívánok. (Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, ki kell jelentenem, hogy nagyon melegen együttérzek azokkal a gondolatokkal, melyeket Festetits Sándor gróf ő méltósága nagyon szépen megalapozott és mélyen szántó beszédében kifejteni szives volt. Ami speciálisan a birtokpolitikát illeti, biztosítom a méltóságos főrendeket, hogy a kormányt és különösen engemet, ki ezen kérdésekkel tárczám keretében foglalkozom, a birtokpolitikai kérdések megoldásánál semmi más szempont vezetni nem fog, mint az, hogy a magyar föld legyen és maradjon azok kezében, akik ezekben az irtózatos időkben a magyar nemzeti államhoz való tántoríthatatlan hűségükről oly fényes tanúbizonyságot tettek. (Helyeslés.) Ez az a politika, mely engem eltölt és boldog leszek, ha ennek a politikának szolgálatában a magyar nép javára csak egy szemernyit is dolgozbatom. (Helyeslés jobbfelöl.) Sajnos, nem vagyok abban a kedvező helyzetben, hogy azokat a közgazdasági bölcs tanácsokat, amelyet Pálffy-Daun József gróf ur e méltósága nekem adni szives volt, kellően ér; tékelhessem és elfogadhassam. A méltóságos gróf ur, — és ezt igazán csodálom, hisz ő vitéz katona, — azt a tanácsot adja nekem, hogy éljek retorzió fegyverével Ausztriával szemben és ne engedjem meg azt, hogy élelmezési feleslegeink akár marhában, akár egyéb terményekben Ausztriába kiszállíthatók legyenek. 0 méltósága ezzel a tanácsával, — nem akarok erős kifejezést használni, — a politikai rövidlátásnak olyan tanúbizonyságát szolgáltatta, amelyet én magamévá nem tehetek. 0 méltósága elfelejti, hogy a galicziai front, az Isonzó-front Ausztriában van; felejti, hogy egy egész világ épen a kiéheztetési politikára bazirozza ennek a monarchiának összeomlását. Üljön itt bárki ebben a ministeri székben, vétene határozottan a monarchia biztonsága, a dinastia iránti köteles hűség ellen, ha ilyen nehéz időben ily kicsinyes szempontoktól engedné magát vezérleltetni és nem attól, hogy kötelességünk minden feleslegünket rendelkezésre bocsájtani, mert egységesen vívjuk meg a harczot a frontokon és mert a kiéheztetési politikát csak ugy tudjuk meggátolni, ha feleslegünket átadjuk Ausztriának. Inkey Pál báró ő méltósága kifejtette, hogy intézményes rendelkezésekkel kellene biztosítani azt, hogy a magyar mezőgazdaság a maga feleslegeit potom áron elprédálni kénytelen ne legyen. Bocsánatot kérek, ilyen viszonyok között a főrendiházban retorziós politikáról beszélni olyan szokatlan hang, amelyet sajnálatomra magamévá nem tehetek. (Helyeslés.) Ami végül a méltóságos főrend urnak azt a kifejezését, vagy vádját, — annak is nevezhetem, — illeti, hogy miért fogadtam el egy hírlapban megjelent támadásokkal szemben egy ő általa is megbecsült és értékelt pártatlan bíróság ítéletét és miért nem mentem az esküdtszék elé, erre a válasz nagyon egyszerű. Épen azok az esetek, amelyekre a méltóságos főrend urnak hivatkozni méltóztatott, bizonyitják, hogy az esküdtszéki judikatura lefolytatása hónapokig, sőt egy évig is eltart. Már pedig én ilyen váddal terhelten ily hosszú ideig nem képviselhettem volna kellő súlylyal azon fontos gazdasági érdekeket, amelyek képviseletére hivatali állásom kötelez. Ha azonban a méltóságos főrend urnak a legkisebb aggálya is van aziránt, hogy az én ellenem felhozott vádakban csak egy szemernyi igazság is van, méltóztassék azokat a vádakat nem itt a főrendiház előtt, ahol utóvégre is őt a mentelmi jog köpönyege fedi, hanem a nyilvánosság előtt magáévá tenni és én a legnagyobb készséggel teszem meg neki azt az örömet, hogy ebben a kérdésben a bíróság előtt egymással találkozhassunk.
