Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-103
44 A FŐREND IHÁ. Hiszen akárhová jöttem a háború előtt, mindenütt az orrom alá kenték, hogy nem vagyunk demokraták, csak ők a demokraták ; még az oroszok is azt hangoztatják, hogy Oroszországra világfeladat vár a demokrácia megvalósítása tekintetében és a volt szerb pétervári követ, Spalajkovich, egy magánbeszélgetés során minden kétséget kizáró módon említette nekem, — arról volt szó, hogy lehet-e békés megegyezést létesíteni monarchiánk és Szerbia között közgazdasági kérdésben, •— hogy ő ugyan hiszi, hogy ily megegyezés lehetséges, de hogy nem bizik benne, mert mi oly csökönyös konservativok • vagyunk, hogy velünk csak leveretésünk után lehet tárgyalni. Méltóságos főrendek ! Távol áll tőlem azt állítani, hogy demokratizálódjunk, mert az entente tőlünk követeli, csak rá akartam mutatni, hogy a demokratikus világáramlatot nem az entente találta fel. Tiltakozom az ellen, hogy azért akarjuk a választójogot kiterjeszteni, mert az entente követeli. Azért akarjuk kiterjeszteni, mert komoly és különösen előrelátó megfontolás után beláttuk, hogy a nemzet érdeke követeli, hogy azon széles néprétegeket, melyek arravalóságukat a háborúban kimutatták, az alkotmány sánczaiba bevegyük. Az a tény, hogy az entente a demokratikus világáramlattal fenyegetődzik, nem képezheti semmi esetre sem okát annak, hogy oly reformot, melynek szükségességéről önállóan meggyőződtünk, keresztül ne vigyünk, sőt ellenkezőleg, az gyengeség jele volna. Az entente, amely minket nem tudott megrémíteni a harezmezőkön, bizonyára nem fog tudni megfélemlíteni a belpolitikában sem soha. Még lehetetlenebb a dolgot ugy odaállítani, hogy a németek »szépen viselkedtek* addig, míg mi az entente demokratikus bálványa előtt térdet hajtottunk. Méltóságos főrendek! Én határozottan és meggyőződéssel merem állítani, hogy mi ebben a háborúban ép oly jól viselkedtünk, mint a németek. De ezen érv még alaki támpontokTa sem talál, mert ugyanakkor, mikor mi kezdtük el választójogunkat reformálni, ugyan akkor hívta fel a porosz király a porosz népet arra, hogy a választó] ogát reformálj a. Az említett igen tisztelt publicista urak azt mondják, hogy mi folyton a demokráciát hajtogatjuk, pedig nem is értünk hozzá, nem is tudjuk, hogy mi az igazi demokrácia. Azt mondják, hogy az igazi demokrácia a képességeknek, a tehetségeknek uralmát jelenti és ehhez az egyedül üdvözítő ut az értelmi cenzuson át vezet. Az értelmiségnek, a képességeknek, a tehetségeknek uralma nem az igazi demokráciát jelenti, hanem — óh mily csodálatos ! — az igazi aristokráciát. Ezt mindenki tudja, aki gimnáziumba járt, mert tudja, hogy erről már az ókori görögök gondolkoztak, de ők is belátták, hogy ez utópia, politikai fantom, melyet a gyakorlatban megvalósítani nem lehet. Az értelmi cenzus, a nagobb tudás egyáltalában nem jár szükségkép karöltve az intelligenz cin. ÜLÉSE. ciával. Az intelligencia természeti adomány, melyet a tudatlanok körében ép ugy megtalálunk, mint a tudósok körében. Sőt a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az egyszerű ember igen sokszor sokkal helyesebben képes felfogni az állam vitális érdekeit, mint az u. n. tanult ember. (Igaz! Ugy van!) Legfényesebb bizonyítéka ennek Csehország. Én mindjárt meg akarom nyugtatni a nagyméltóságú elnök urat, hogy nem akarok sem Ausztria, sem Csehország belügyeibe avatkozni. Én tisztelettel olvastam Csehország történetét, elismerem a cseh kultúra és művészet alkotásait. Egészen tudományosan akarok csak beszélni. Ha tanulmányozzuk Csehország legújabb történetét, nem tudunk elzárkózni annak elismerése elől, hogy már évtizedekkel a háború előtt a cseh u. n. intelligencia körében egy bizonyos agitáció indult meg, mely különböző czélokat követett, de amelynek közvetlen czélja az volt, hogy a cseh aristokráciát, mely ott politikai befolyással bírt, a nyeregből kiüsse. Hogy mi volt ennek a következménye, azt a méltóságos főrendek mind nagyon jól tudják. Azok az elemek, amelyeknek vezetése alatt, vagy unszolására azon szomorú jelensége k mutatkoztak, amelyekről részletesen beszélni nem akarok, egyedül és kizárólag a cseh intelligenciából kerültek ki. Én nem akarok általánosítani, nem akarom sem a cseh nép egészét, sem a cseh intelligencia egészét megtámadni, vagy elitélni, nagyon jól tudom, hogy a cseh nép minden rétegéből került ki számos olyan katona, aki kitett magáért a haicztéren és megmentette a cseh nép becsületét, én csak rá akartam mutatni, hogy az úgynevezett intelligencia értelmi cenzusa egyáltalában nem bizonyítja azt, hogy képes az állam vitális érdekeinek helyes felfogására. Azon művek közül, amelyek a választójog tárgyában az utóbbi időben a könyvpiaezon megjelentek, bátorkodom a méltóságos főrendek figyelmét egy könyvre felhívni ; czime : »Magyar demokráczia és magyar választói jog, irta Révai -Mór«. Ez a könyv érdekes, és tiszteletreméltó. Érdekes, mert óriási tudományos apparátussal dolgozik, tiszteletreméltó pedig azért, mert az igaz meggyőződés hangján szól. Ha azonban tanulmányozzuk Révai ur gondolatmenetét, akkor itt is észreveszszük, hogy Révai ur ép ugy, miként többi társai, a politikai lehetetlenségek és ellentmondások hinártengerébe jutott és mikor abból kimászni nem tud, a bűvészeihez fordul, rettenetes ördögöt varázsol elénk, iszonyú ördögöt, melynek vérben forognak a szemei, melynek messze elhallatszik fogcsikorgatása és amelynek szájából gyilkos lángok csapdosnak elő és amikor a nagyközönség már fél és remegni kezd, akkor elkiáltja magát Révai ur : »ime az általános választói jog ellensége, ime a történelmi magyar főnemesség*. A méltóságos főrendek kegyes engedelmével e rettenetes ördög viselt dolgaiból néhány részletet szeretnék felolvasni. Itt van a 271-ik oldalon, ahol az első bekezdésben azt igyekszik bizonyítani Révai ur, hogy a magyar arisfcokrácia a tehetsége-