Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-114

214 A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. és következőleg veszszük fel ebben a törvény] avaslatban. Hallottuk Berzeviczy ő nagyméltóságánsk, a volt kultuszminister urnak szép fej bégetéseit, hogy ez mennyire fogja a népet serkenteni, hogy iskolába járjon, hogy ez a magyar kultúrának milyen sarka ityuja lesz. Engedjéü meg a méltóságos főrendek, hogy e jelenből hozzak néhány példát. Kérdeztem Fehérvártt, hogy hány fiu tett

J le a hatodikból a vizsgát ? 24—26.000 lakosból, a többnyire gazdanép, letette 60 tanuló. Igaz, hogy ehhez hozzá kell adni azokat, akik gimnáziumba és reáliskolába mentek, de ez tényleg csak a középosztálynál van. A mi magyar népünk nem az a magyar nép már, smely négy középosztályt végzett és beszél esetleg az ekeszarva mellett valamit latinul, öt faluban, Pákozdon, Sukorón, Nadájon, Velenczén, Kápolnásnyéken és a gróf Nádasdy-pusztán, ahol összesen nyolcz iskola van, — ezek közül három református, öt katolikus, — öten tették le a hatodikból a vizsgát. Az olyan nagy faluban, amilyen például Sárába, ahol 60-an járnak az iskolába, —a reformátusok nem tudom hányan vannak, — egyetlen egy sem tette le a hatodikból a vizsgát. És igy megv ez (ovíbb. Nem tudom, honnan szedik azokat a sz'zezreket, akik a hatodikból leteszik a vizsgát. A tanyák népe biztosan nem teszi le, hiszen iskolába nem jár ; nem is veszem rossz néven, ha télvíz idején nem akar bejárni az iskolába. De nálunk Fehérmegyében nem tudom honnan összegereblyézni azt a kontingenst, amely ránk esnék ezekből a százezrekből. Sőt talán egy millión felül is volnának azok, akik hat osztályt- végeztek ; a statisztika titka és érdeme, hogy ha ezt valamiképen kihozza. Én nagyon örülök, ha ezt megteszi, de Tamás vagyok benne. Azután nem vagyok hive annak, hoge az értelmi czenzushoz oly mereven alkalmazkodtunk, mikor az analfabétákról volt szó. Mert én is statisztikával dolgozom és látom, hogy ezt az analfabetizmust és annak következtében a kizárást a választójogból leginkább megkeserüli a mezőgazdasági nép, (Igaz! ügy van!) mert a mezőgazdaságban s a cselédségben a magyarság kontingense, arányszáma sokkal nagyobb, mint az 1913-iki törvény jogosultjai között és ép ezek között az analfabetizmus még mindig nagyon el van terjedve. Ha veszem ezen 4—5—6—7 holdas gazdákat, kihozok 200—300.000-ret is, akik az anal'alx tizmus miatt ki vannak zárva és ha más jogczim ni fel is vannak véve, bátran azt lehet mondani, hogy 200.000 tisztességes magyar mezőgazda, vagy mezei mu fc'skiva-i z'rva a választójogból azért, mert az értelmi ez nzust nem üti m g, jóllehet a iisztesség, a becsül t czenzusít teljesen megü'i. .. • Tudom. h< gy sablonokkal kfll delgoznom, mert hiszen által;'nosság król van szé, de az embtrnek facsarja a szivét, amikor olyan törvényjavadatokat kényszrül megszavazni, mely törvényjavaslatokban ilyen nagy igazságtalanságok vannak. Nagyon örülök, hogy a módosítások nemcsak ezt az értelmi czenzust vették fel, hanem hozzácsatolták a sociális czenzust is, hozzácsatolták mondjuk az etikai czenzust is. De ebben is csak a mezőgazdasági munkásságnak és cselédségnek van kára. Miért ? Azért, mert aki önálló ipari jogosultsággal bir, annak már nem kell semmiféle más srocziális, kulturális, vagy etikai czenzust kimutatni, mig ellenben a mezőgazdasági cseléd, munkás azonkívül köteles még kimutatni, hogy pl. hat elemi osztályt járt. Ami a második tekintetet, t. i. a nemzeti tekintetet illeti, mindannyian egy szívvel valljuk azt a meggyőződést, hogy semmiféle teóriákért föl nem adjuk a magyar nemzet önálló, erőteljes egyéniségét. (Ugy van!' ügy van!) Már fizettünk eleget az elvekért, tönkretett bennünket a liberalizmus, elúsztatott sok mindenfélét. A 48-as liberalizmus is hóbortoknak, ábrándoknak áldozott. Daczára minden ideális nagyságának, nem volt meg benne az a reális érzék, amely azt kívánja : prius esse, posterius philosophare, prius esse, posterius liberalisare, ami annyit tesz, hogy először lenni, azután liberálisnak lenni; először' legyen egy erőteljes, egységes Magyarország, azután fogadjuk el a szabadságnak azokat a felsőbb igényeit, amelyeket elbírunk. Ha a nemzeti szempontot veszem, akkor rendkívül sajnálom, hogy a magyar nyelvet és annak köteles tudását valamiképen, nem tudom hogyan, be nem vették akác Bethlen István gróf gondolata szerint, akár valamely más indítvány szerint a magyar választójogi törvényjavaslatba. (ügy van ! Ugy van !) Miért ? Azért, mert nem a geográfia teszi az egységes magyar államot, nem is a törvények és a rendeletek teszik azt, hanem a megértés, a közelség, az együttérzés. Már pedig együtt érezni, egymáshoz közel érezni magukat idegenek nem tudják és idegenek mindazok, akiknek nincs egy nyelvük, akik meg nem értik egymást. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy én a nemzetiségeknek valamiképen ellensége vagyok. Én tisztelem minden nemzetnek a nyelvét, magam sem beszéltem először magyarul, először otthon tanultam a tótot és a németet, később tanultam meg a magyart. Nagyon jól tudom, hogy lehet kitűnő polgára a hazának az, aki nem tudja a nyelvét, amint megfordítva, lehet kitűnő lázitó a magyarság ellen, az állameszme felforgatója az, aki tudja a magyar nyelvet. De hiába, ha mi azt a nemzetiségi kultúrát ugy tiszteinők, hogy abba bele tudnók állítani a magyar nyelv tudását, ez állami szempontból, politikai szempontból, a megértés szempontjából határozottan óriási nagy haladást jelentene. Én azonban nem hiszek abban, — engedelmet kérek, hogy erre rövid időre kitérjek,— hogy ezt az iskola birja megtenni. De itt Van a katonaság, melyben két évig szolgálnak. Ha a katonák el vannak osztva az ezredekben, ha azok a tanítók akik katonakötelesek, ott is nem päradiroznak, nem vak parádét csinálnak, hanem tanítanak,