Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-114
A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. 211 előtt .meglehetősen odiozussá vált (Igaz! Ugy van !) és hogy a közérzületben egy bizonyos megkönnyebbülés fog jelentkezni, ha egyszer ettől a kérdéstől szabadulunk. (Igaz ! Ugy van !) De meg arra ezt a javaslatot, ha törvényerőre emelkedik, eléggé radikálisnak tartom, hogy az annak alapján végbemenendő választásokban és az e választások eredméayeKént összeülő parlamentben olyan tapasztalásodat szerezzünk, amelyek, azt hiszem, a3 igazi közvéleményt vissza fogják tartani a radikális utón való továbbhaladástól. Mindenesetre szükséges, hogy a nagymélfcó ságu kormány gondoskodjék arról, hogy a közfigyelem mielőbb rátereltessék oly fontos és életbevágó reform-munkákra, amelyeknek szükségességét a bizottsági jelentés is hangoztatja. —a közigazgatás reformjára, melyeo én csak államosítás formájában tudok képzelni s azokra a fontos szocziális, földbirtokpolitikai reformokra, amelyekre szükség van, hadseregünk nemzeti kiépitésére, népnevelésünkben az állami érdekek hathatósabb biztositására, — amelyeknek szükségét, tudom, hogy maga a nagyméltóságú kormány is elismeri, hiszen ő exczelleneziája a ministerelnök ur a bizottság előtt is tett nyilatkozatot az e téren legközelebb várható teendők iránt. A nagyméltóságú ministerelnök urat sokan megtámadták azért, hogy ő ezt a kérdést nem akarta törésre vinni. Már Apponyi Henrik gróf ő méltósága is említette,—és én is teljesen osztozom abban a nézetében, — hog}' ő nagyméltósága, a ministerelnök ur, épen az ő egyéniségénél, az ő múltjánál fogva nagy és megtámadhatatlan személyes tekintélyénél fogva mintegy hivatva volt, hogy ezekkel a tá íadásokkal szembeszállva és szembeszállva az ő saját követői egy részével is, megtegye azt, ami lehet, hogy pilllanatilag ártott népszerűségének, mert hisz talán nagyobb embernek tűnt volna fel, ha félreáll, de amire nem neki, hanem az országnak volt szüksége. Hogy óriási változás állott be az egész világon és különösen hazánk belviszonyaiban is e háborúnál fogva, senki sem tagadhatja. És hogy e változásnak a mi belpolitikánk irányában is kifejezésre kell jutnia, mindnyájan elismerjük. Amikor ezelőtt négy évvel az első hadüzenetek a végzetszerűség elháríthatatlanságával ránk zúdultak : egyikünk sem sejthette, hogy körülöttünk egy egész világ merül el, mely soha többé ugy, ahogy volt, visszatérni nem fog. De habár talán ütött az értékek általános átértékelésének órája és ha talán revideálnunk kell majd legtöbbjét, politikai, gazdasági, szocziális, talán még egyes jogi és erkölcsi fogalmainkat is : azt hiszem, van egy érték, melynek ez óriási átalakulásból is érintetlenül, csonkitatlanul, sőt még gyarapodva kell kikerülnie, gyarapodva mindazoknak vére által, akik azt ezért az értékért hullatták: ez a haza, a haza, amelyet nekünk semmiféle jelszónak, semmiféle koráramlatnak, semmi pártérdeknek és személyes gyűlöletnek feláldoznunk nem szabad. (Taps.) Ám telj esitsük mindazt, amivel az élő. hősöknek tartozunk, de ne feledkezzünk meg arról, amivel az elesetteknek tartozunk, ök a magyar hazáért estek el s nekünk kötelességünk gondoskodni arról, hogy ez az ország a maga régi és nemzeti j ellegébő] soha ki nem vetkőztetve, mindig magyar haza laradjon. Elfogadom a törvényjavaslatot. (Elénk éljenzés.) Elnök: Minthogy az idő előrehaladt és még több szónok van feljegyezve, s már 3 / t 2 óra van : azt hiszem, találkozom óhajukkal, ha most felfüggesztem az ülést és majd délután 4 órakor folytatjuk a tanácskozást. (Helyeslés.) (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Mielőtt folytatnék az országgyűlési képviselők választásáról szóló, törvényjavaslat általános tárgyalását, jelentem a méltóságos főrendeknek, hogy a bibornok-herozegprimás ő eminenoziája egy fontos ügyben jelentkezett szólásra. Ha méltóztatik megengedni, minthogy ezt tulajdonképsn csakis a főrendiház beleegyezésével tehetem, megadom ő eminenoziájának a szót. (Halljuk! Halljuk/) Csernoch János bibornok-herczegprimás: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! (Halljuk! Halljuk!'* Mindenekelőtt hálás szívvel mondok köszönetet azért a kegyességért, hogy ily rendkívüli időben méltóztatnak megengedni, hogy fälszólalhassak. Nem folyamodtam volna ehhez az engedélyhez, ha nem intézkedtem volna már ugy, hogy délután is el vagyok foglalva és azért, ha sokáig tartana az ülés, esetleg nem várhatnám meg a végét. Egy fontos ügyre óhajtanám felhívni a méltóságos főrendek figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) A közel jövőben ugyanis ünnepeli ő cs. és apostoli királyi Felsége a mi legkegyelmesebb urunk, királymik, legmagasabb születésenapját. A magyar főrendiház kétségkívül örömmel ragadja meg ezt a kedvező alkalmat, hogy törhetetlen hűségét és legalázatosabb hódolatát a trón zsámolyánál kifejezze, (Ugy van!) Nem hagyományos kötelességet teljesítünk csupán, hanem a történelmi nagy idők szellemétől megtermékenyült lelkünknek őszinte vallomását hallatjuk. Végromlással fenyegető hatalmas támadások ellen az ősi magyar királyi trón a nemzet megdönthetetlen erejének bizonyult; belső visszavonások, bomlasztó törekvések között a királyság az a szent misztérium, amelynek bűvös hatalma előtt mindnyájan tisztelettel meghajoltunk és megtaláltuk egymást egy közös hazafias érzésben, mint testvérek. (Ugy van!) A magyar király az a szent és titokzatos jelszó, amelylyel a magyar hős katona Isten oltalmában bizva, a hazáért tüzes lelkesedéssel a hareí.ba megy, a magyar király az a végső czél, amely felé minden magyar politikai törekvés halad, mert a mi királyunk nemzeti létünk, öntudatunk, állami nagyságunk őseinktől átöröklött, féltve őrzött nemzeti hagyományaink a jog, a rend és biztonság, nemzeti vágyaink és a 27*