Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-114
A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. 203 megvan a joguk arra, hogy a hazáért az életüket feláldozzák, különben pedig az ország dolgába nincs beleszólásuk. (Mozgás.) Az eredeti javaslat a választások szabadságának és tisztaságának garancziáit intézményesen akarta biztosítani és erre vonatkozólag volt két kiváló intézkedése. Az egyik volt az, hogy a birói egyén, mint a törvényes lelkiismeret képviselete, jelen legyen és részt vegyen a választók összeírásánál, valamint a választásoknál. Benedek Sándor: Bírónak nincs helye a politikában. Széchényi Aladár gr.: A másik kiváló intézkedése volt az eredeti javaslatnak az, hogy a fuvardijak, a korrupczióra alkalmas fuvardijak egyáltalában töröltessenek. Mind a két intézkedés kimaradt. Az elsőt még csak meg tudom érteni, mert a magas birói kar valószínűleg maga tiltakozott volna ezen alkalmaztatása ellen, (Ügy van !) de a második intézkedést, hogy a fuvardijak szégyenletes intézményét fentartották, daczára annak, hogy hatósági személy előtt kell majd azokat kifizetni, — szerintem ez nem nyom semmit a latban, — ezt az intézkedést megérteni nem tudom. Ott van végre a nők választójoga, amely szintén teljesen kimaradt. Itt is, megvallom egészen őszintén, tudom, hogy izoláltan állok álláspontommal, de én. a nők választójogának lelkes hive vagyok, természetesen csak ugy, hogy a nők minden társadalmi rétege és osztálya egyforma arányban részesüljön a választójogban s hogy épen azok az asszonyok, akik a háború ideje alatt túrták a földet és szántottak és akiknek nagy érdemük van a háború körül, hogy azok ki ne hagyassanak. Ezen a téren a legszerényebb kezdeményezést is kész vagyok támogatni és örömmel fogadok. Méltóságos főrendek! Én azt hiszem, hogy nem fognak engem szerénytelenséggel vádolni, ha ezen alkalommal nemzetségem egyik tagjának emlékét felidézem, aki különben hazai történelmünknek mindenesetre egy kimagasló alakja. Köztudomású, hogy a 30-as és 40-es években Széchényi István álomkórságból ébresztette fel a nemzetet, ő szóval és írásban szemére vetette a nemzetnek elmaradottságát; sürgette a jobbágyságnak felszabadítását, sürgette a dézsma és a robot eltörlését, sürgette a nemesi előjogok megszüntetését, egyszóval sürgette mindazokat a magasztos eszméket és tanokat, amelyeket később a nemzet Kossuth Lajos vezetésével a 48-as törvényekben lefektetett. De a nemzet nem értette meg Széchényit, országfelforgatónak, sőt hazaárulónak tekintette. Az ő híres könyvét, a Hitelt egy felvidéki város piaczán, mint valami boszorkányművet, a nép ujjongás közben elégette és az akkor még nemesi előjogaihoz szivósan ragaszkodó nemesség az ő szabadelvű és demokratikus tanait a legnagyobb csökönyösséggel ellenezte. Méltóságos főrendek! Ki mondaná ma Széchényi Istvánt országfelforgatónak, vagy hazaárulónak ? Ma, ugyebár, mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ő megelőzte korát, tovább látott kortársainál s önzetlen működésével előkészítette a talajt a 48-iki nagy események bekövetkezésére. Már most kérdem, hogy mi történt volna akkor, mi következett volna be akkor, ha a nemzet megérti Széchényi tanait és azokat lassan, fokozatosan, jól meggondolva és okosan, az ő vezetésével élet belépteti ? Ugyebár, mindenekelőtt elmaradt volna az 1848-íki törvényeknek sebtiben, a nagy lelkesedés mámorában kissé elhirtelenkedett életbeléptetése. Elmaradt volna ezek után az 1848-as évi alkotásnak a dinasztia, illetőleg a kamarilla által való felbontása és mindezek után előreláthatólag elmaradt volna az 1848/49. évi szabadságharcz is és elmaradtak volna mindazok a szomorú események, amelyek a'nemzetet az elnyomatás idejében sújtották. Méltóságos főrendek ! Én nem akarom állítani, hogy a mai helyzet szakasztott mása lenne annak, de azért mégis látok némi hasonlóságot, némi analógiát. Mert ma is vagyunk egynéhányan, akik figyelmeztetjük a nemzetet arra a ballépésre, amelyet most készül elkövetni. Figyelmeztetjük a nemzetet, hogy ez a most szándékolt jogkiterjesztés nem elegendő s hogy ezzel a lépéssel nem fogjuk elérni az általánosan óhajtott megnyugvást, hanem valószínűleg csak hevesebb, intenzivebb agitácziót idézünk elő, mely a jövőben még sok bajt és kellemetlenséget fog okozni. Szerintem az eredeti törvényjavaslat legnagyobb érdeme épen az volt, hogy lassan, lépésről-lépésre, évről-évre megközelítette volna az írni-olvasni tudáshoz kötött általános választói jogot. A műveltség, a gazdasági kultúra terjedésével a választók száma emelkedett volna és igy előállott volna az a bizonyos pillanat, amikor azt lehetett volna mondani, hogy ez a fokozatos, lassú emelkedés minden agitácziót kizár s hogy nyugvópontra juttattuk a választójog kérdését. Mi ezt igy is óhajtottuk, azonban sajnos, nem sikerült. Méltóságos főrendek ! A t. ministerelnök ur a képviselőházban azt mondotta, hogy ezt a törvényjavaslatot nem tekinti a magáénak. Hát akkor miért exponálta érte magát, t. ministerelnökur? Nem volna-e sokkal egyszerűbb és nem felelne-e meg sokkal jobban az alkotmányos felfogásnak is, ha ezt a törvényjavaslatot azok képviselnék, akik nem akarnak jogkiterjesztést? Egyék meg ők azt a levest, amelyet jónak láttak megfőzni. Wekerle Sándor ministerelnök: Ha ők ennék meg! (Derültség.) Széchényi Aladár gr.: Én. mint fiatal ember a tisztelt ministerelnök ur háta mögött ültem, amikor ő az egyházpolitikai küzdelmek idejében legszebb diadalait aratta. Sajncs, ma nem követhetem a t. ministerelnök urat ezen atéren, hanem arra kell őt kérnem, hagyja ott a faképnél ezt az egész javaslatot (Derültség.) és kérje velem együtt a méltóságos főrendeket, hogy ne fogadják azt el, hanem küldjék vissza azzal az üzenettel, hogy 26*
