Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-100

14 A FŐRENDIHÁZ C. ÜLÉSE. Ami Fiáth báró ő nagyméltóságának azt a kérdését illeti, vájjon tárczanélküli ministerek felelősek lesznek-e. vagy 'sem, nézetem szerint ez magától értetődik. Hiszen már a czirn szerint is itt a magyar felelős ministerek számának ideiglenes felemeléséről van szó s ez már magá­ban foglalja azt, hogy az uj ministerek is felelősek. Azonkívül mindjárt az 1. §. 2. bekezdésében is benne van az a kifejezés, bogy : »a ministerium tagjává kinevezhetők.« Amint tehát az illető kineveztetik a ministerium tagjává, maga a ministerium felelős lévén, magától értetődik, hogy n,7, aki kineveztetik, szintén felelősséggel tar­tozik. E tekintetben csak utalhatok azokra, amiket a különböző bizottságokban és azt hiszem, a kép­viselőház plenumában is mondottam, hogy a kormánynak kezdettől fogva sokkal messzebb­menő szándéka volt, épen abból a czélból, hogy bizonyos feladatokat a törvényhozásnak felelős férfiak intézkedési jogkörébe utalhasson. Hogy ez az eredeti szándékunk miért nem valósult, arra ma újból kiterjeszkedni igazán felesleges ismét­lés volna és ezért tartózkodom is ettől. Csak jel­zem, hogy kezdettől fogva az volt a szándékunk, hogy a törvényhozásnak felelős férfiak intézzék ez ügyeket, akik felelősek természetesen ugy pozitív, mint negatív tekintetben, azért is, amit tettek és azért is, amit netán elmulasztottak. Azt hiszem, ezzel a kérdésnek e részét tisztáztam. A többiekre nézve nem akarok elébe vágni azon felvilágosításnak, melyet t. barátom, a földmive­lésügyi minister ur fog adni ő nagyméltóságának. Végül egészen röviden, — hiszen a dolog ter­mészeténél és állásomnál fogva hosszabban nem is tehetem, — egészen röviden akarok kitérni Pálffy-Daun gróf ő méltóságának felszólalására. Nagyon csodálom, hogy a méltóságos főrend akkor, amikor bizalmatlansággal viseltetik a kormány iránt, a politikai logikának és következetességnek oly csekély mérvét érvényesiti, sőt azzal teljesen ellentétes irányban mozog. Mert hiszen ha bizal­matlansággal van a kormány iránt, — amihez ter­mészetesen teljes joga van, — akkor elsősorban is minden parlamenti felfogásnak megfelelően e kormány megbuktatására kell törekednie és öröm­mel kell üdvözölnie minden oly tényt és körül­ményt, melyből e kormány bukására, illetve egy másik, az ő politikai felfogásának megfelelő kor­mány hivatalba jutására következtethet. Már most ha ő aggodalmakat fejez ki a tekintetben, hogy bizonyos körülményekből, — melyekre még egész röviden ki fogok térni, — azt lehet következ­tetni, hog)^ e kormány csak ideiglenes, hogy nincs meg benne a szolidaritás, hogy rövid időn belül meg fog bukni, én ez aggodalmakon alapuló szemre­hányásokat teljesen érteném, ha a méltóságos fő­rend különben egyetértene a kormány irányával. Akkor azonban, amikor ő, daczára azon ese­ményekkel, melyek e három éves háború alatt le­játszódtak, daczára azon legmagasabb kézirattal, melyet az előző kormány elnöke ellenjegyzett, az J a kormány, mely iránt, mint beszédéből követ­keztettem, bizalommal viseltetett, — midőn mon­dom, mindezekkel daczára nem tartja időszerűnek a választójog reformját, akkor az ő szempontjá­ból, a politikai logika és következetesség szem­pontjából csak örömmel üdvözölhetné, ha e kor­mány minél előbb megbukik és nem ígérkezik ál­landónak. De egy históriai tévedésre vagyok kénytelen figyelmeztetni az igen t. főrendet. Méltóztassék elolvasni azt a beszédet, melyet Batthyány Tivadar gróf t. ministertársam a kormány bemutatkozása napján itt elmondott és abból meg fogja látni, hogy Batthyány gróf a külügyi politika tekinteté­ben a kabinettel teljes szolidaritást vállal és ezt ki is nyilvánította. Ami a másik kérdést illeti, hogy t. i. Apponyi gróf ministertársam az ő külön álláspontját hang­súlyozta, én ezt tőle csak a legnagyobb köszönet­tel vehettem, mert e tekintetben tisztázta az ő felfogását. Hiszen mi—s ez a kormány létalapja, — azért vállaltuk a hatalmat, az a kormány czélja, hogy a választójogi reformot megalkossuk. Azt a szemrehányást méltóztatott felhozni, hog} 7 mind­járt bemutatkozásunk napján nem terjesztettük be a választójogi reformot. Hát nekem még nagyon csekély a gyakorla­tom törvényjavaslatok elkészítésében, de azért merem állítani, hogy ezt a reformjavaslatot más politikus is alig terjeszthette volna be kinevezte­tése után 6—8 nappal. De bármikép álljon a dolog, azt hiszem, hogy mi épen azon álláspontunknak, épen azon feladatunknak és ezéhmknak tartozunk azzal, hogy oly törvényjavaslatot terjesztünk a törvényhozás elé, amely igenis megfelel azoknak a feltételeknek és feladatunknak, amelyekre vál­lalkoztunk. Ezt 6—8 nap alatt beterjeszteni, azt hiszem, teljes lehetetlenség lett volna, nemcsak reánk nézve egyénileg, hanem bárkire nézve is, aki hivatását és feladatát komolyan fogja fel. Az ellenmondás azonban még szembetűnőbb, méltóságos főrendek, ha a szemrehányás mellett, hogy miért nem nyújtottuk be a törvényjavaslatot mindjárt bemutatkozásmik napján, visszaemléke­zünk arra, amit a méltóságos főrendiházi tag ur beszédének további folyamán mond, t. i., hogy egyáltalában csak a háború után nyújtsuk be ezt a törvényjavaslatot. Ő tehát bizalmatlansággal visel­tetik a kormány iránt; nem tartja a választói jogot sürgősnek, ezt a háború után kívánja elin­téztetni, másrészt pedig szemrehányást tesz a kormánynak, hogy miért nem nyújtotta be a törvényjavaslatot mindjárt az első napon. Az ellenmondásoknak még egy további tel­jes sorozatát véltein feltalálni a méltóságos fő­rendiházi tag ur beszédében, de ezekkel most bővebben nem foglalkozom, mert hiszen remélem, hogy talán hosszabb gyakorlat után és ha a par­lamenti életben gyakrabban méltóztatik részt venni, ezen ellenmondások tekintetében is eli­minálhatók lesznek azok a hiányok, amelyeket j nála ma észleltem. Egyre azonban kénytelen va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom