Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-100

14 A FŐRENDIHÁZ C. ÜLÉSE. Ami Fiáth báró ő nagyméltóságának azt a kérdését illeti, vájjon tárczanélküli ministerek felelősek lesznek-e. vagy 'sem, nézetem szerint ez magától értetődik. Hiszen már a czirn szerint is itt a magyar felelős ministerek számának ideiglenes felemeléséről van szó s ez már magában foglalja azt, hogy az uj ministerek is felelősek. Azonkívül mindjárt az 1. §. 2. bekezdésében is benne van az a kifejezés, bogy : »a ministerium tagjává kinevezhetők.« Amint tehát az illető kineveztetik a ministerium tagjává, maga a ministerium felelős lévén, magától értetődik, hogy n,7, aki kineveztetik, szintén felelősséggel tartozik. E tekintetben csak utalhatok azokra, amiket a különböző bizottságokban és azt hiszem, a képviselőház plenumában is mondottam, hogy a kormánynak kezdettől fogva sokkal messzebbmenő szándéka volt, épen abból a czélból, hogy bizonyos feladatokat a törvényhozásnak felelős férfiak intézkedési jogkörébe utalhasson. Hogy ez az eredeti szándékunk miért nem valósult, arra ma újból kiterjeszkedni igazán felesleges ismétlés volna és ezért tartózkodom is ettől. Csak jelzem, hogy kezdettől fogva az volt a szándékunk, hogy a törvényhozásnak felelős férfiak intézzék ez ügyeket, akik felelősek természetesen ugy pozitív, mint negatív tekintetben, azért is, amit tettek és azért is, amit netán elmulasztottak. Azt hiszem, ezzel a kérdésnek e részét tisztáztam. A többiekre nézve nem akarok elébe vágni azon felvilágosításnak, melyet t. barátom, a földmivelésügyi minister ur fog adni ő nagyméltóságának. Végül egészen röviden, — hiszen a dolog természeténél és állásomnál fogva hosszabban nem is tehetem, — egészen röviden akarok kitérni Pálffy-Daun gróf ő méltóságának felszólalására. Nagyon csodálom, hogy a méltóságos főrend akkor, amikor bizalmatlansággal viseltetik a kormány iránt, a politikai logikának és következetességnek oly csekély mérvét érvényesiti, sőt azzal teljesen ellentétes irányban mozog. Mert hiszen ha bizalmatlansággal van a kormány iránt, — amihez természetesen teljes joga van, — akkor elsősorban is minden parlamenti felfogásnak megfelelően e kormány megbuktatására kell törekednie és örömmel kell üdvözölnie minden oly tényt és körülményt, melyből e kormány bukására, illetve egy másik, az ő politikai felfogásának megfelelő kormány hivatalba jutására következtethet. Már most ha ő aggodalmakat fejez ki a tekintetben, hogy bizonyos körülményekből, — melyekre még egész röviden ki fogok térni, — azt lehet következtetni, hog)^ e kormány csak ideiglenes, hogy nincs meg benne a szolidaritás, hogy rövid időn belül meg fog bukni, én ez aggodalmakon alapuló szemrehányásokat teljesen érteném, ha a méltóságos főrend különben egyetértene a kormány irányával. Akkor azonban, amikor ő, daczára azon eseményekkel, melyek e három éves háború alatt lejátszódtak, daczára azon legmagasabb kézirattal, melyet az előző kormány elnöke ellenjegyzett, az J a kormány, mely iránt, mint beszédéből következtettem, bizalommal viseltetett, — midőn mondom, mindezekkel daczára nem tartja időszerűnek a választójog reformját, akkor az ő szempontjából, a politikai logika és következetesség szempontjából csak örömmel üdvözölhetné, ha e kormány minél előbb megbukik és nem ígérkezik állandónak. De egy históriai tévedésre vagyok kénytelen figyelmeztetni az igen t. főrendet. Méltóztassék elolvasni azt a beszédet, melyet Batthyány Tivadar gróf t. ministertársam a kormány bemutatkozása napján itt elmondott és abból meg fogja látni, hogy Batthyány gróf a külügyi politika tekintetében a kabinettel teljes szolidaritást vállal és ezt ki is nyilvánította. Ami a másik kérdést illeti, hogy t. i. Apponyi gróf ministertársam az ő külön álláspontját hangsúlyozta, én ezt tőle csak a legnagyobb köszönettel vehettem, mert e tekintetben tisztázta az ő felfogását. Hiszen mi—s ez a kormány létalapja, — azért vállaltuk a hatalmat, az a kormány czélja, hogy a választójogi reformot megalkossuk. Azt a szemrehányást méltóztatott felhozni, hog}

7 mindjárt bemutatkozásunk napján nem terjesztettük be a választójogi reformot. Hát nekem még nagyon csekély a gyakorlatom törvényjavaslatok elkészítésében, de azért merem állítani, hogy ezt a reformjavaslatot más politikus is alig terjeszthette volna be kineveztetése után 6—8 nappal. De bármikép álljon a dolog, azt hiszem, hogy mi épen azon álláspontunknak, épen azon feladatunknak és ezéhmknak tartozunk azzal, hogy oly törvényjavaslatot terjesztünk a törvényhozás elé, amely igenis megfelel azoknak a feltételeknek és feladatunknak, amelyekre vállalkoztunk. Ezt 6—8 nap alatt beterjeszteni, azt hiszem, teljes lehetetlenség lett volna, nemcsak reánk nézve egyénileg, hanem bárkire nézve is, aki hivatását és feladatát komolyan fogja fel. Az ellenmondás azonban még szembetűnőbb, méltóságos főrendek, ha a szemrehányás mellett, hogy miért nem nyújtottuk be a törvényjavaslatot mindjárt bemutatkozásmik napján, visszaemlékezünk arra, amit a méltóságos főrendiházi tag ur beszédének további folyamán mond, t. i., hogy egyáltalában csak a háború után nyújtsuk be ezt a törvényjavaslatot. Ő tehát bizalmatlansággal viseltetik a kormány iránt; nem tartja a választói jogot sürgősnek, ezt a háború után kívánja elintéztetni, másrészt pedig szemrehányást tesz a kormánynak, hogy miért nem nyújtotta be a törvényjavaslatot mindjárt az első napon. Az ellenmondásoknak még egy további teljes sorozatát véltein feltalálni a méltóságos főrendiházi tag ur beszédében, de ezekkel most bővebben nem foglalkozom, mert hiszen remélem, hogy talán hosszabb gyakorlat után és ha a parlamenti életben gyakrabban méltóztatik részt venni, ezen ellenmondások tekintetében is eliminálhatók lesznek azok a hiányok, amelyeket j nála ma észleltem. Egyre azonban kénytelen va-