Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-113

A FŐRENDIHÁZ CXJII. ÜLÉS1. lfil ségi üzelmek és visszaélések megtorlása tekintetében elmentünk addig a határig, ameddig csak egy jogállamban elmenni lehetséges, (Helyeslés.) Ami a megyék kikerekitését illeti, — meit ezt a kérdést is érintette a méltóságos főrend, — ezt mellőzhetetlenül szükségesnek tartom és pedig két szompontból: először nemzetiségi, másodszor adminisztrativ szempontból. Nemzetiségi szemp mtból szükséges ez azért, mert nekünk a megyéket ugy kell kikerekítenünk és egyesítenünk, hogy azok a megyék nemzeti tekintetben ne lehessenek veszélyesek, hanem a magyar állam igényeinek minden tekintetben megfeleljenek. Még inkább szükséges a megyék kikerekitése adminisztrativ szempontból. Akkor, amidőn egy szakszerű, modern adminisztrácziót akarunk berendezni, lehetetlen olyan kis körökre szorítkoznunk, amelyek az ilyen adminisztrácziónak költségeit sem matérialiter, sem szellemileg meg nem birják. Ma hatvanhárom megyei egységgel dolgozunk, amelyek közül sok van olyan, amelyben az összes közszolgáltatás nem fedezi az adminisztráczió költségét, egészen eltekintve attól, hogy bármennyire fejlett is adminisztrativ intelligencziánk, . oly bőséggel nem rendelkezünk, hogy mi 63 egységet ki tudjunk elégíteni. Mellőzhetetlen ezért, amint emiitettem, először nemzetiségi szempontból, de mellőzhetetlen adminisztratív szempontból is a megyéknek egyesítése, kikerekitése ugy, hogy mindkét igénynek megfelelhessenek s annak a követelménynek is, melyet ő méltósága szintén hangoztatott : hogy t. i. e kikerekitésnél a forgalmi összeköttetések, az egymásra utaltságok és — amit szintén nem hagyli atunk figyelmen kivül, — a históriai hagyományok is megfelelően figyelembe vétessenek. (Helyeslés.) Áttérek most Károlyi Gyula gróf ő méltóságának a sztrájkra vonatkozólag mondott szavaira. Ö méltósága mintegy hibáztatja a kormánynak azon eljárását, hogy tartózkodóan viselkedett és nem nagyon nagy erélyt fejtett ki ezen sztrájk letörésében. Hát hogy a határozottság megvan bennünk a rend fentartására, ennek bizonyítékát szolgálI atjuk; s én mindenkit megnugtathatok a tekintetben, hogy összes előintézkedéseink azt a biztosítékot rejtik magukban, hogy itt romboló rendzavarások nem történhetnek, amint örömmel kell konstatálnom, hogy, eddig legalább, nem is tört éntek. Egy kissé különböztessük meg azonban a helyzetet akkor, ha rendetlenségek letöréséről van szó. Ha egy idegen ellenséggel állunk szemben, akkor a védelemnek igen sokszor a támadásban kell állnia, akkor a legnagyobb erélylyel és határozottsággal s ha szükséges, erőszakos eszközökkel is kell gondoskodnom a rend helyreállításáról. Ha azonban saját népemmel állok szemben, méltóságos főrend, akkor a tartózkodásnak, az előrelátásnak és a higgadtságnak végső mértékéig kell mennem. (Helyeslés.) Mert a kormányzati bölcsesség nem abban áll, hogy idő előtt túlzott erélyt fejtsen ki, hanem abban, hogy ezt az erélyt ugy és akkor alkalmazza, amint és amikor az mellőzhetetlenül szükséges. S hogyha reményem van, — amint azt hiszem, hogy reményem lehet arra, — hogy az ilyen anomáliák megszűnjenek más utón is, akkor a túlzott erély alkalmazását igazolni képes nem lennék. Mert hogyha békés utón megszűnnek ezek a törekvések, ezek a kísérletek, méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ezzel tökéletesen eltemetjük azokat a téveszméket, amelyek azokat felidézték. Különben örömmel és köszönettel vettem azt, hogy ugy Károlyi Gyula gróf ő méltósága, mint Mailáth József gróf ő exczellencziája olyan meleg hangon emlékeztek meg a német szövetségről, örömmel és köszönettel veszem ezt különösen azon disszonáns hangok után, amelyek ugyan, azt hiszem, igen szűk körre szorítkozva jelentkeztek, de amelyeket mégis sajnosaknak tartok azért, mert a mi ellenségeinknek és j>edig kül- és belellenségeinknek nemcsak érzületével, hanem törekvéseivel is azonosak. (Igaz f Ugy van!) örömmel és köszönettel vettem ezt, mert megállapíthatom azt, hogy az a túlnyomó nagy többség, amely e tekintetben a képviselőházban megnyilvánult, itt a főrendiházban is teljes visszhangra talált. S így örömmel konstatálhatom azt is, hogy ezen szövetségnek értéke tulajdonképen abból áll, hogy az nemcsak a kormányoknak és fejedelmeknek egyetértésén alapul, hanem a népek érzületének azonosságában leli biztositékát. (Igaz ! Ugy van !) Megemlékezett Mailáth ő exczellencziája ezen egyezség tartalmáról is. Ebben a tekintetben többször voltam szerencsés nyilatkozni, hogy igenis, Németországgal fennálló szövetségünket és pedig a jelenleg is annak alapját képező védelmi szövetség alapján, hosszabb időre akarjuk megújítani, meghosszabbítani, azt a dolog természeténél fogva, miután a kölcsönös védelemre van alapítva, védelmi egyezségekkel is szorosabbá akarjuk fűzni, harmadszor gazdasági vonatkozásokban is közeledni akarunk, mindig annak fentartásával, hogy ez más népekkel az egyetértést meg ne akadályozza, s arra zavarólag se hasson. Mind e törekvések keresztülvitelénél természetesen elsőrendű feladatunk lesz saját szuverenitásunk és önrendelkezési jogunk feltétlen megóvása. Ez azután gazdasági téren természetesen azzal a követelménynyel jár, hogy termelésünknek feltételeit minden körülmények közt biztosítsuk. Tudjuk, hogy Magyarország főelőnye a gazdasági termelés biztosításában áll s mint ezt más helyütt is kinyilvánítottam, — mert e körül félreértés támadt, — ha a gazdasági vámok mai nagyságukban, — nem most, hanem talán a jövőben, — azon áramlatoknál fogva, amelyek most vannak, fentarthatók nem lesznek : mindenesetre biztosítékokat kell szereznünk arra nézve, hogy oly mértékben tartassanak fenn a jövőben is, mindén hozzácsatolással, minden ujabb szövetkezéssel és alakulással szemben, hogy a mi gazdasági előnyös helyzetünk, terményeinknek biztosított piacza és pedig előnyösen biztosított piacza a jövőben is fentartassék.