Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-112

A FŐRENDIHÁZ CXÍI. ÜLÉSE. 167 Azonkívül tévedésben van ő méltósága, midőn azt hiszi, hogy azon egyéneket, kik az adókezelés körül hivataloskodnak, nőalkalmazottakkal lehetne pótolni. Hiszen bizonyos szaktudás, jogi képzettség szükséges ahhoz, hogy ők ezen nem könnyű feladatokat megoldhassák. Ö méltósága hivatkozott a 30. §-ra, hogy annak értelmében ujabb kivetés nem lesz; de feledni méltóztatik, hogy ha ezt a törvényjavaslatot visszaadjuk a kormánynak, akkor a 30. §. is visszamegy veíe és igy a jövedelmi és vagyonadónál az ujabb kivetések a dolog természete szerint mégis be fognának következni. Nem járulhatok hozzá ezért az ő konklúziójához, de, azt hiszem, hogy az előzményekből, melyek előttünk állanak, igenis le kell vonnunk azt a tanulságot. hogy törvényeket ugy szerkeszteni, hogy ily eredmények jöjjenek létre, csakugyan nem szabad. A hiba azonban nem csupán a mostani kormányt terheli, nemcsak azokat, akik ezt a novellát szerkesztették. Ha visszamegyünk a múltba, láthatjuk, milyen nehezen jött létre maga az az alaptörvény, melyre az előterjesztés vonatkozik. 1893ban terjesztette be a mostani ministerelnök ur. mint akkori pénzügyminister azt a memorandumot, melynek alapján az egész egyenes adóreform megindult. 16 esztendő telt el, mig azon elveknek törvényjavaslat alakjában testet tudott adni. A törvényhozás elé csak 1909-ben kerülhetett a törvényjavaslat. A hiba akkor ott követtetett el, hogy a jövedelemadó szerkesztése előtt nem tájékoztatták a megadóztatandó közönséget. Hiába hozta meg azért a törvényhozás 1909-ben a jövedelemadótörvényt, az végrehajtható nem volt. Oly mozgalmak keletkeztek, melyeket nem lehet eléggé sajnálni s melyek következtében ezen törvény végrehajtása csak a háború kellős közepében volt keresztülvihető és akkor is csak mint szükségtörvény és a törvény szellemével ellentétes irányban alkalmazták és kiforgatták tulaj donképeni lényegéből. Sok oly intézkedés, mely az alaptörvényben egészen helyesen volt meg, nem érvényesülhetett az életben. Innen azután az ellenszenv, mely ezen intézkedésekkel szemben nyilvánul. Továbbá ez a törvényjavaslat eredeti szerkezetében mint meglepetés érte a közönséget. Azon novelláris módosítások élénk panaszokra, súlyos aggodalmakra adtak okot. Ennek következtében megint nagy mozgalom indult meg. Végre aztán sikerült különösen a jelenlegi pénzügyminister ur ő nagyméltósága belátó és koncziliáns eljárása folytán a javaslatot mégis annyira megváltoztatni, megjavítani, hogy az aggodalmak legnagyobb részben eltűntek és ha itt-ott még vannak is kívánságok, követelések, melyek a javaslattal szemben felmerülnek, azok lényegükben mégis csak csekélységeknek nevezhetők. De igy a törvényjavaslat elfogadható és én a magamrészéről azt el is fogadom, mert megnyugodtak benne az adózó honpolgárok különböző érdekképviseletei is. De ezen előzményeknek tanulságát le kell vonni. Kár ilyen izgalmakat és aggodalmakat kelteni. Azokat meg lehet előzni, ha az ilyen, különösen uj irányokat jelentő törvényjavaslatok megfelelő módon készíttetnek elő. Amint hiba volt annak idején az, hogy a jövedelmi adótörvény nem megfelelő előtanulmányok, puhatolódzások, sőt megalkuvások révén jött létre, nézetem szerint épen olyan hiba lenne, ha most például az egyszeri vagyonadó ugy hozatnék be, minden megfelelő előkészítés nélkül, hogy az megint meglepetésként érné az országot. En e tekintetben kifejezést is adtam aggodalmaimnak a pénzügyi bizottságban. Ott az egyszeri vagyonadóról más irányban volt szó, én azonban kapcsolatba hoztam annak gondolatát a hadinyereségről szóló 1916. évi XXIX. törvény hatályának meghosszabbításáról szóló fejezettel. A törvény 10. §-a ugy szól, hogy a hadinyereségadó az 1917-ik és az utána következő években is szedendő lesz. Tényleg eddig mindig csak egy-egy évre szavazta meg a törvény ezt az adónemet, de most több évre, 1917., 18. és 19-re szavazza meg és ezzel bizonyos időhatárt szab meg ez adó hatályára nézve. Az adózó közönség azt hitte már, hogy a jelzett időben menekül ettől a háborúban keletkezett adónemtől és megszűnik az, hogy a jövedelemtöbblet esetleg a háború után is súlyos megadóztatás tárgyát képezze. De ime egy napon ő nagyméltósága a ministerelnök ur megjelenvén választói között, kötelességszerűen nyilatkozott arról, hogy a jövőben mi módon kivánja az országra háruló nagyon terhes szükségleteket fedezni és megemlitette azt is, hogy a jövőben a jövedelemtöbblet megadóztatása elől valószinülegnem fogunk kitérhetni. Mit jelent ez ? Azt, hogy a 10. §-nál nyújtott engedmény tulajdonképen illuzórius értékű, mert hiszen a jövőben arról lesz szó, hogy, nem ug}-an hadinyereségadó czimén, de jövedelemtöbbletadó czimén ezt a terhet az ország állandóan viselni fogja. Ezen eszme ellen már régebben fejtettek ki aggodalmakat. Nemkívánatos, hogy már a több jövedelem szerzésére irányuló igyekezet is megadóztassák, hogy súlyos terhet viseljenek azok, kik becsületes igyekezettel több jövedelmet biztositottak maguknak és lehetővé tették a tőkeszaporitást, amely elvégre az országnak is érdeke. A jövő fejlődésének úgyszólván szárnyát szegné egy ily intézkedés és az aggodalmak, amelyek eddig a hadinyereségadó ellen nyilvánultak, még hangosabban fognának nyilvánulni, ha ily módon kivánnók a terheket fedezni. Én ennélfogva kötelességszerüleg kérdést intéztem a pénzügyi bizottságban a jelenlevő t. pénzügymioister úrhoz az iránt, hogy mi a véleménye e tekintetben ? ö, elismerem, nagyon kényes helyzetben volt, válasza pedig egészen korrekt és helyes, tudniillik az volt, hogy ő a vagyonadóval tartja e kérdést összefüggésben levőnek. Ha egyszeri nagy vagyonadót hozhatunk be. akkor a jövedelemtöbblet megadóztatására esetleg talán egyáltalán nem lesz szükség, ellenben ha