Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

106 A FŐRENDIHÁZ CVIII. ÜLÉSE. denkor magyaroknak vallják magukat, fényes bizonyságát szolgáltatva annak, hogy milyen fontos nemzeti tényező a magyar, hadsereg, mely ma már nem puszta óhaj, de valóság s amelynek keresztülvitele csak a háború által okozott technikai nehézségek elhárításán múlik. A breszt-litovszki tárgyalások végre meghozták Oroszországban lévő hadifoglyaink számára a megváltás óráját s örömmel veszem tudomásul a ministerelnök ur nyilatkozatát, mely szerint a kormány mindent el fog követni, hogy a hadifoglyot hazájukba mielőbb visszatérjenek. S kell is, hogy a kormány minden lehetőt, de még a lehetetlent is megtegye, hogy ezen hadifoglyok, akik a háborúban a legtöbbet szenvedtek, hazájukba mielőbb visszatérhessenek, mert a legszomorúbb sorsuk a háborúban kétségkivül azoknak van, akik hadifogságba estek, hazájuktól és öveiktől teljesen el voltak választva, akik a rabság keserű kenyerét ették s akiknek nehéz sorsán mi minden igyekezetünk és erőfeszítésünk daczára is csak oly édeskeveset tudunk enyhiteni. S az orosz forradalmi propaganda daczára sem félek attól, hogy azok, akik az crosz fogságból haza fognak térni, nemzetbontó eszméket hoznak magukkal, mert hiszen épen ők voltak azok, akik, — eltekintve attól, hogy milyen lett a helyzet Oroszországban, — a forradalomtól és az anarchiától a legtöbbet szenvedtek, akik a legnagyobb nélkülözéseknek voltak kitéve s akik a teljes dezorganizáczió folytán beállott rossz közlekedési viszonyok miatt csak oly nehezen tudnak hazájukba visszatérni. Ök látták a rémuralmat és azt az anarchiát, ahol gazdagnak és szegénynek még az élete sem biztos s látták, hogy a legelvetemültebb elemek gonoszsága a szabadság nevében mennyi bűnt követett el. Nem féltem őket attól, hogy itthon azon áramlatok utánzására vállalkoznának, vagy vágyódnának ; de igenis féltem az orosz fogságban sínylődő véreinket attól, hogy az ott uralkodó borzasztó állapotok következtében csak rettenetes szenvedések és veszélyek árán fogják kiküzdhetni maguknak a hazájukba való visszatérést s hogy nagyrészt testben és lélekben megtörve fognak hazakeriibii. Nem tudom, hogy történt-e valami intézkedés, de ugy hiszem, hogy a kormány felszólíthatná a hadvezetőséget, hogy ezen Oroszországból hazatért hadifoglyaink, mihelyt magukat saját parancsnokságuknál igazolták, szabadságoltassanak olyan hosszú időre, amilyent a hadvezetőség érdekei megengednek, hogy övéiknek, akik értük aggódtak, visszaadassanak, hogy csendes foglalkozásuk által testben és lélekben újra helyreáll]anak ; ha pedig később mégis be kellene vonulniok, amenynyire csak lehetséges, frontmegetti szolgálatra alkalmaztassanak. (Helyeslés.) A Romániával való béketárgyalás küszöbén állunk, Romániával való jövendő viszonyunk, amely beláthatatlan időkre ki fog hatni Magyarország jövőjére, Bukarestben most fog eldőlni. Joggal elvárhatjuk tehát, hogy a magyar érdek ezen béketárgyaláson erőteljesen képviselve legyen és hogy a kormány odahasson, hogy Magyarország jogos követelései, amelyek röviden kifejezve, minden jövőbeli román irredentista törekvés kiküszöbölésében, a szárazföldi és vízi kereskedelmi ut biztosításában, az Oláhországban élő magyarok és csángók helyzetének javításában és az erdélyi stratégiai határok kiigazításában és biztosításában állanak, (Elénk helyeslés.) teljesedésbe is menjenek. Mindenki, aki ismeri az erdélyi határokat és aki a háború alatt, ugy mint én, az erdélyi harcztéren szolgált, tudja, hogy milyen fontossággal bir az erdélyi határok stratégiai megerősítése, amely a legbiztosabb garancziája annak, hogy egy román támadás, mint a legutóbbi volt, többé meg ne ismétlődjék. Ha pedig a kérdés etikai oldalát nézzük, ugy ne feledjük el, hogy Románia szövetségesünk volt, minket minden kihívás nélkül hátba támadott s igy ma, midőn a történelmi igazságszolgáltatás kezünkbe adta azt, hogy sorsa felett úgyszólván teljesen saját belátásunk szerint dönthessünk, ha félre is kell tennünk minden bosszúvágyat és gyűlöletet, még sincs semmi okunk arra, hogy ezen ellenséggel szemben nagylelkűséget, engedékenységet mutassunk. (Élénk helyeslés és taps.) Elvárhatjuk és elvárjuk, hogy a kormány a tárgyalások alatt a magyar jogos érdekeket a legnagyobb nyomatékkal és teljes súlyának latbavetésével fogja képviselni s bizonyára ebben a kormány mögött fog állani az egész ország ; valamint elvárjuk azt is, hogy most is, a jövőben is egy öntudatos, biztos és czéltudatos külpolitikát folytassunk, amely a leghamarabb fogja meghozni a mindnyájunk által óhajtott világbékét. (Élénk helyeslés.) A világbékétől mindannyian nagyon sokat várunk : egy uj világrendet, az igaz szabadságnak, a nemzetközi megértésnek és igazságosságnak éráját, mely a fokozatos leszerelést és a hadseregeknek a minimumra való redukálását lehetővé teszi. Addig azonban, amig azok az ellenségeink, akik a legtöbbet beszélnek az örök világbékéről, konzekvensen és makacsul visszautasítják az általunk nyújtott békejobbot; addig, amig azok, akik a militarizmus teljes eltörléséről úgyszólván nap-nap után szónokolnak, a világ minden kontinensén lázasan óriási hadseregeket igyekeznek szervezni: addig mi sem építhetünk másra, mint saját erőnkre és szövetségeseink hűségére. (Ugy van!) Én tisztelettel adózom Czemin gróf tehetségének és a Breszt-Litovszkban elért diplomácziai sikereknek, mégis meg kell állapitanom, hogy az első béke megszerzésénél a diplomácziai eljárás csak másodrangú szerepet játszott és — ugy, amint ő Felsége a breszt-litbvszki első békekötés után kiadott napiparancsa mondta, — az első béke hadseregünk hősi küzdelmeinek és elszánt kitartása-