Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-58

A FŐRENDIHÁZ LV1II. ÜLÉSE. 39 van már szó, hogy államosítsanak, hogy aztán szabadon lehessen rendelkezni a törvényhatósági tisztviselőkkel én rabigába lehessen őket hajtani. Mellesleg jegyzem meg, hogy a fegyelmi joggal és pragmaticával csak taktikáznak s máris látszik, hogy ennek a két intézménynek a megvalósitásával nem igen sietnek. Ily körülmények közt mit tegyen a közvélemény? Tessék választást elrendelni, tessék tiszta választást csinálni és akkor majd meglátjuk, mit mond a közvélemény az önök politikájához és nem fogja-e a nemzet méltó felháborodása önöket politikájukkal együtt elsöpörni ? (Mozgás.) Elnök: Kivan még valaki szólni ? Radvánszky Albert b. jegyző: A herczegprimás ő eminentiája! Csernoch János herczegprimás: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Mielőtt beszédem voltaképeni tárgyára áttérnék, kötelességemnek tartom nyilatkozni a t. ministerelnök ur által a katholikus autonómiára vonatkozólag tett megjegyzésekre. (Halljuk!) Azt mondta a ministerelnök ur, hogy ő is lehetségesnek tartja a katholikus autonómia megvalósítását, ha mindazok, akikre az ügy valamiképen tartozik, iparkodni fognak az útjában álló nehézségeket leküzdeni és eltávolítani. Biztosithatom a ministerelnök urat, hogy mind magam, mind püsjröktársaini mindig készségesen fogunk közreműködni, hogy a katkolikusoknak több, mint hatvan esztendő óta hangoztatott kívánsága teljesedjék és ők oly autonómiát kapjanak, amely nemcsak szép és fényes keretből fog állani esetleg, de amelybe bele is fognak illeszthetni egy olyan képet, amely megfelel a katholikusok óhajának és hosszú várakozásának. Amiért azonban voltaképen fel akartam szólalni, az az, hogy a cultusminister ur f. hó 5-én a képviselőházban egy nagyszabású beszédet mondott, amely felölelte a mi közoktatásügyünk összes fásisait, kezdve a népiskolától, föl egészen az egyetemig és amely beszéd nézetem szerint mindeddig kellő méltánylásban nem részesült. A cultusminister ur, miként láttuk e hosszú beszédéből, rövid idő alatt alaposan beleélte magát közoktatásügyünk különféle szükségleteibe és amint látom, nagy lélekkel akarja folytatni azt a munkát, amelyet elődei néhány év előtt mégkezdettek. Néhány év óta ugyanis bizonyos irányváltoztatást volt szerencsénk tapasztalni a cultusministeri tárczának vezetésében: hogy t. i. megszűnt az a bizonyos irányzatos és czélzatos ellenségeskedés, nem a kormányok, hanem azok alárendelt közegei részéről, a felekezeti iskolákkal szemben. Azt hiszem, ezt körülbelül 1904-től fogva lehet datálni, amikor az országgyűlésen hosszabb vita folyt az 1868 : XXXVIII. t.-cz.nek keletkezéséről. Ebben a vitában magam is tevékeny részt vettem és annak kapcsán constatáltuk, hogy mostani népoktatási törvényeinket, az 1868 : XXXVIII. t.-czikket boldogult Eötvös József báró u^y terjesztette be, hogy az teljesen lehetetlenné tette volna a felekezeti iskolák fentartását és akkor Tisza Kálmán volt az, aki e törvény ellen felszólalván, külön bizottság kiküldését javasolta és ez a bizottság ugy alakította át a törvényt, hogy amellett a felekezeti iskoláknak fentartása is lehetővé vált. Már most körülbelül 1904 óta a felekezeti iskolákkal szemben igazságosabb elbírálás jutott felszínre ugy a cultusministeriumban, mint sok helyen a hatóságoknál, a cultusministerek pedig, névszerint Apponyi Albert gróf, Zichy János gróf és most ő cxeellentiája a cultusminister ur ugyanebben a szellemben akarják a 68-iki törvényt végrehajtani. Teljesen igaza van a cultusminister urnak, midőn kiemeli, hogy a felekezeti és községi iskolák segélyezése által az állam tetemes terhektől szabadul meg, másodszor olyan culturális tényezőt nyer az állam, melynek a múltban igen nagy érdemei vannak Magyarország népoktatása körül és amely a jövőben az állam támogatása mellett bizonyára még nagyobb érdemeket fog magának szerezni, hogy erre az állami támogatásra is méltóvá tegye magát. Mindig feltételezem, hogy ezek az állam által támogatott felekezeti és községi iskolák nemzeti szempontból is teljesitik azt a hivatást, melyet a nemzet jogosan elvár tőlük. Ujabban azonban, mikor ugy a társadalom, mint az állam minden lehetőt elkövetnek, hogy ifjúságunkat erkölcsi és testi tekintetben is a különféle romboló áramlatokkal szemben megvédelmezzék, egy veszedelmes áramlat keletkezett az országban és épen azok köréből indult ki, akikre a nemzet, vagyis jobban mondva a szülők rábízták gyermekeiknek nevelését és akik mint népnevelők nem átalják hirdetni azt a tant, hogy a vallást ki kell küszöbölni az iskolákból. (Igaz! Ugy van!) Méltóságos főrendek! Az a laicus morál, amelyet sürgetnek és amelynek tanítását követelik az iskolákban, egy lehetetlen valami, amely eddig mindenütt csődöt mondott és látjuk, hogy legújabban Franciaországban is, ahol. behozták, bukás előtt áll. A vallásnak elhallgatása vagy mellőzése ezen a téren már egyenlő a vallásnak tagadásával és nem lehet más vége, mint az illető nemzetnek bukása. Példa reá a franczia iskolák, ahol felháborító módon sértik a gyermekek valláserkölcsi érzékét és ahol a szülők óriási áldozatokat hoznak abból a szempontból, hogy gyermekeiket saját iskoláikban valláserkölcsi szellemben neveljék és készek arra is, hogyha tőlük megvonnák a lehetőséget a felekezeti iskolák felállításának, inkább külföldre küldenék gyermekeiket, hanem azt el nem viselnék, hogy a gyermekek az iskolában vallás nélkül neveltessenek.