Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-58
36 A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. szerepet és döntést, amelyekhez nem ért a katonaság. Bocsánatot kérek, a katonai erő nem azért jön oda, hogy ott intézkedjék, rendelkezzék, irányt adjon, döntsön az események felett; hanem bejön azért, hogy azt az elemi kötelességet teljesítse, amelyet minden államnak katonai hatalma kell hogy teljesítsen, amig állam az az állam; hogy az illetékes állami tényezők akaratát mindenkivel szemben feltétlenül érvényre juttassa. (Helyeslés.) Már most, méltóságos főrendek, azt mondja Dessewffy Aurél gróf ő nagyméltósága: nagybaj az, hogy a mai körülmények között a magyar nemzet széjjelhuz. Hát én elismerem: nagy baj az, hogy a mai körülmények között a magyar pártélet, különösen bent a parlamentben ilyen szenvedélyes jelenségeket mutat fel. Elismerem ezt, habár tiltakoznom kell az ellen, — mert hiszen, azt hiszem: ezt optikai csalódásnak kell tekintenünk, — mint hogyha valaki azt hinné, hogy azon ellentétek, amelyek tagadhatatlanul megvannak a parlamentben, ezen ellentétek megvolnának a nemzetben is. Engedelmet kérek, a magyar nemzet soha nyugodtabb nem volt, politikailag a helyzetbe soha jobban belenyugodva, belebékülve nem volt, mint most. (Ugy van! Ugy van!) Az ellenzéknek egyik igen kiváló tagja azt állította, hogy ez a nyugalom azért van, mert a nemzetnek nagy része, a társadalom komoly része elitéli ezen küzdelmeket, elfordul ezen küzdelmektől. Hát kérem, az, hogy a nemzet túlnyomó nagy része pártkülönbség nélkül elitéli ezen küzdelmeket, teljesen igaz. Ebből következik az a jelenség, hogy az igen t. ellenzéknek legbecsesebb erőforrásai kint a társadalomban elfordulnak önöktől, elfordulnak attól a politikai actiótól, amelyet önök képviselnek. De engedelmet kérek, azok, akik elitélik ezen mozgalmakat és a kormány politikájának hivei voltak, még nagyobb odaadással, még nagyobb lelkesültséggel, felemelt fővel és azzal a tudattal követnek bennünket ezen az utón, hogy valóban megmentjük az országot egy chronikus betegségnek óriási veszélyeitől. {Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés.) Talán lesznek sokan, akik fejüket fogják rázni e kijelentésre. De méltóztassanak megengedni nekem, én nem keresem a gyűlölséget, nem örülök a gyülölségnek; de nagy lelki nyugalommal el tudom viselni a gyűlölséget, ha azt tartom, hogy kötelességem elviselni. Higyjék meg, sokkal jobban szeretnék hálásabb feladat mellett, kedvezőbb körülmények között szolgálni a közügynek. Nem tehetek róla, hogy osztályrészemül a sors azt tette, hogy olyan pillanatban ragadjam kezembe vagy fogadjam el a vezetést, amidőn évtizedek óta felgyülemlett szenvedélyekkel kellett megbirkózni, amidőn a nemzetre évtizedek óta rágyült betegségeknek csomóját kellett kérlelhetetlen kézzel kimetszeni. Meg kellett tennem, mert lelkiismeretem parancsolta, hogy igy tegyek. De nem azért tettem, mintha tetszelegnék magamnak ebben a szerepben. Es méltóztassék nekem megengedni: nagyon szép és nagyon hálás, egy melodráma utolsó felvonásába való szerep volna, ha azt mondanám : ime, sok mindent, amire vállalkoztam, megtettem, most félreállok, elviszem a gyűlölséget magammal, álljanak be árkádiai állapotok, álljon helyre a béke, egyetértés a nemzetben. Megtenném, ha azt nem érezném — helyesen vagy helytelenül, de benső meggyőződésem szerint, — hogy az adott pillanatban még ezen a helyen kell maradnom, mert az adott pillanatban nekem kell azon rendelkezéseket megtennem, nekem kell azon politikát tovább képviselnem, amely politika — ha Isten is ugy akarja — meg fogja szilárdítani a magyar nemzetnek mélyen megingatott prestige-ét, politikai súlyát és hatalmát. Ajánlom a költségvetést elfogadásra. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) Hadik János gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A ministerelnök ur felszólalását azzal kezdte, hogy bevádolta a magyar ellenzéket, hogy nem teljesiti kötelességét. Hogyha rendes parlamenti viszonyok volnának, hogyha a j)arlament törvénycsen működnék, akkor teljesen igazat adnék én is a ministerelnök urnak, hogy hibát követ el az ellenzék, amidőn csak néha-néha jelenik meg a parlamentben, hogy álláspontját jelezze és nem vesz részt kötelességszerüleg állandóan a tárgyalásokban. Ez a kérdés számtalanszor volt megvitatva. Nem élünk rendes állapotokat; Tisza István gróf az ő önkényével, pártjával és az eszközökkel, amelyek rendelkezésére állottak, a corruptio eszközeivel, a szuronyokkal stb. letörte a parlamentet, kaszárnyává tette a képviselőházat, (Zaj.) ahol katonák parancsolnak. Egy ilyen parlamentben, ahol a kellemetlen elemek a hatalom részéről kidobatnak, rendes tárgyalásokról szó sem lehet. (Ugy van! jobbfelöl.) Azt mondja a ministerelnök ur: egy ország sem tűrné el, hogy az ellenzék igy ne teljesítse kötelességét. Hát kérem, minden mástól eltekintve, ha ellenzéki kötelességteljesitésről van szó, akkor Tisza István grófnak lehet legkevésbbé oka és joga arra, hogy ő szemrehányást tegyen bárkinek is. Mert az ő egyénisége, egyéniségének határozottsága, az ő politikai elveinek nagyon is kiforrottsága azt feltételezné, hogy akkor is, amikor nem áll a hatalom polczán, akkor is, ha egyedül áll, képviselje a maga politikáját és ne törődjék azzal, hogy ideig-óráig hányan állanak mögötte és hányan szavaznak 6 r vele ; ugy amint mi sem törődünk ezzel ma. Ámde hol láttuk őt abban az időben, amikor alkotmányellenes állapotról igazán nem lehetett szó ? Hol láttuk a ministerelnök urat még Széll Kálmán idejében küzdeni az obstrutcio ellen ? Otthon méltóztatott ülni. Éii