Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-95
A FŐRENDIHÁZ XCV. ÜLÉSE. 379 vezetése alatt, Isten áldását kérem tevékenységükre. Éljen az uj kormány! Széchényi Viktor gr. jegyző: Ráday Gedeon gróf ! Ráday Gedeon gr.: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Én ugy érzem, hogy talán szokatlan dolgot követek el, ha még activ főispáni állásban politikai kérdésben szót kérek és a kormánynyal ellentétes álláspontot fejtek ki. De lemondtam állásomról és azt hiszem, hogy az a körülmény, hogy az alól mai napig felmentve még nem vagyok, nem foszthat meg attól, hogy olyan jogokat, melyeket nekem itt törvény biztosit, szabadon gyakorolhassak. Esterházy Móricz gr. ministerelnök : Ugy van ! Ráday Gedeon gr.: A magas kormánynak ő nagyméltósága a ministerelnök ur által bemutalott rjrogrammjával nem akarok részletesen foglalkozni, tisztán és kizárólag a választójogra kivánok reflectálni. Nem kivánok a programmból részletekkel foglalkozni, mert teljesen feleslegesnek tartom azt, hiszen annak a pártnak vezére, melyhez én tartozni szerencsés vagyok, az országgyűlés másik házában, bár csak nagy vonalakban, de minden detailkérdésre kitérve foglalkozott, azt azonban igenis szükségesnek tartom, hogy a választójog kérdésében ugy a magam, mint politikai elvtársaim álláspontját röviden kifejtsem. De méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt ezt megtenném, — még pedig az idő előrehaladottságára való tekintettel igazán egészen röviden, — néhány szóval reflectáljak azokra, amiket Széchényi Aladár gróf ő méltósága felhozott. Elsősorban azon szavaival szemben, hogy minden igaz magyar embertől elvárható, hogy a kormányt a mai nehéz viszonyok közt támogassa, annak útjába nehézségeket ne görditsen, csak utalhatok arra, amit ő nagyméltósága, Tisza István gróf a képviselőházban mondott, hogy távol áll a többségtől a kormánynak épitő munkájában, de különösen mindazon ténykedésében, amely ennek a háborúnak dicsőséges megvívásához szükséges, bármilyen irányban is akadályokat görditeni. (Helyeslés.) Ez magától értetődik. Egy másik megjegyzésére is óhajtok reflectálni ő méltóságának, amidőn felhozza azt, hogy Tisza István gróf csak most, zárt helyiségben, a munkapárt körében tartotta szükségesnek, hogy a magyar birtokpolitika kérdésével foglalkozzék. Ö méltósága minden bizonynyal nem emlékezett vissza, hogy épen itt, ebben a teremben hónapokkal ezelőtt Hertelendy Ferencz ő méltóságának felszólalása alapján Tisza István gróf igenis behatóan foglalkozott a magyar birtokpolitika kérdésével, (ügy van ! balfelől.) ö méltósága többi megjegyzésére nem kivánok reflectálni, mert akkor reflectálnom kellene arra a megjegyzésére is, hogy Tiszát ugy apostrofálta, mint aki a románokat ide beeresztette. Méltóztassék megengedni, erre nem reflectálok, mert ezt tiltja a jóizlés és ennek a háznak méltósága. (Élénk helyeslés a baloldalon s a középen.) Ezek után engedjék meg, hogy gondolataim elkalandozzanak rövid idővel ezelőtt elmultakra. Nem tehetek róla, de valahányszor a választójog kérdése felmerül és hallom a választójognak radikális módon való kiterjesztését, mindig eszembe jut az az idő, amikor ezelőtt 12 esztendővel az akkori kormány belügyministere kísérletezett ezzel a veszedelemmel. Visszaemlékezem arra is, milyen lélekemelő volt az, hogy egy pillanatra ugy látszott, hogy minden pártsorompó eltűnt és az egész magyar nemzet, — kevesek kivételével, — mint egy ember foglalt akkor állást, őrjöngésnek nevezve ezt a kísérletet, amely a végpusztulást fogja előidézni. Akkor, —• igen jól emlékszem, —aleghangosabbak azok voltak, akik ma meg a leghangosabban követelik. Tizenkét esztendő egy nemzet életében, kérdem: mit jelent ez? Ez egy röpke pillanat, amely nem idézhetett elő ily óriási változást. Mik voltak aggályai a méltóságos főrendeknek akkor? Aggályai voltak, hogy a nemzetiségeknek egy töredékét, — hangoztatom, egy töredékét, — nem tartottuk eléggé megbízhatónak, hogy ilyen jogokat gyakoroljon. Másik aggályunk pedig az volt, hogy a széles néprétegeknek talán nincs meg még az az intelligentiájuk, hogy ilyen nagy jogot teljes megnyugvással adhassunk a kezükbe. Hát ez a tizenkét esztendő olyan óriási változást idézett elő ? Akad-e ma statisztikus, aki meg tudja nekem mutatni megbízható adatok alapján, hogy ez a megbízhatatlan rész talán megfogyatkozott volna számban, vagy olyan csodákat műveit a közoktatásügyi kormány ez alatt a tizenkét év alatt ? Hiszen a legmesszebbmenő elismeréssel haj tom meg a zászlót az összes volt közművelődési ministerek és kormányok előtt, de igazán nem hiszem, hogy olyan csodákat teremtettek volna, hogy a széles néprétegeknek intelligentiája most már oda jutott volna, hogy minden aggodalom nélkül megadhatjuk nekik a választójogot. Hát mi történt, ami egyszerre, ugy szólván máról-holnapra oly égetően szükségessé tette volna a választójogot ? Hát a háború. Azt hallottuk és halljuk, hogy jutalmazni kell a magyar katonát azért a hősiességért, amelylyel a hazát védi. Hát kérdem : csak azokat kell jutalmazni, akiknek nem volt meg a választójoguk ? Csak azokat kell jutalmazni, akiknek talán csak az 1913. évi XIV. t.-cz. alapján lett volna meg a joguk, azokat pedig, akiknek ez a régi törvény alapján megvan, ebből a jutalomból egész egyszerűen ki lehet hagyni ? Akkor kérdem : miért épen azzal akarjuk jutalmazni azt a magyar népet, amit ő nem akar, amit ő nem kivan, tovább megyek, ami ellen egyenesen tiltakozik ? Mert az lehetetlen, hogy a törvényhatóságok megnyilatkozását már semmibe sem veszszük. Méltóztassanak megnézni, hány törvényhatóság nyilatkozott meg ebben a kérdésben és még azt sem lehet mondani, hogy talán a kormánynak bármilyen pressiója alatt dolgoztak volna, mert akkor a kormány már megbukott. A választójog hívei hivatkoznak arra a tüntetésre, amelyet itt a fővárosban rendeztek. Én 48*
