Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-89

A FŐRENDIHÁZ LXXXIX. ÜLÉSE. 285 praecedenst fog jelenteni az, hogy a többség, most a munkapárt, Magyarországon megállapította az ő vezérével, a ministerein ökkel együtt azt, hogy ez a tisztség Magyarországon a ministerelnököt illeti meg. A múlt ülésben már bátor voltam ennek az álláspontnak, illetőleg ennek a jogozimnek veszedelmére rámutatni. Nem kívánom a méltóságos főrendeket azzal untatni, hogy ezt megismételjem, csak röviden kijelentem, — mert talán egyesek akkor nem voltak itt, — hogy ha ezen a czimen választották most meg Tisza István gróf ministerelnököt erre a tisztségre, ez annyit jelent, hogy minden koronázás előtt a ministerelnök, ha nem fogják megválasztani, kénytelen lesz lemondását beadni, mert ezt bizalmatlanságnak tekinti, ezt pedig elkerülendő, minden többség kénytelen lesz mindent elkövetni, hogy a ministerelnököt válaszszák meg erre a tisztségre. Ha pedig ez igy van és ezentúl mást nem lehet megválasztani, mint a ministerelnököt, akkor a választás csupán fictio, akkor az többé nem választás, mert több ministerelnökünk nincs, mindig csak egy, tehát ez annyit jelent : választhattok, de csak a miniszterelnököt ; adok neked két lovat, válaszsz a két ló közül, de a szürkét nem adom oda. Ezt jelenti a mai felfogás. Miután ebben a kérdésben is Magyarországon ez idő szerint minden ugy történik, amint Tisza István gróf akarja s ő a legilletékesebb annak megállapítására, hogy mi czimen illeti meg őt ez a tisztség, első sorban az ő nyilatkozatára fog mindig mindenki természetszerűleg hivatkozni. A ministerelnök ur ezeket mondotta a pártkörben (olvassa): »Es, tisztelt barátaim, most tovább megyek. Az én meggyőződésem szerint olyankor, amidőn a ministerelnöki széken olyan egyén ül, akit az ország közvéleményének az országgyűlés többsége mögött álló része politikai vezérének tart, akit az országos közvéleménynek az a része a legalkalmasabb egyénnek tart arra, hogy a nemzet álláspontjának exponense legyen, mondom, ilyenkor nézetem szerint a közérdek azt kívánja, hogy ezzel a tiszttel a ministerelnök bizassék meg. Mert én nemzeti érdeket látok abban, hogy a magyar ministerelnöknek ez a jelentősége és ez a szerepe lehetőleg erőteljesen kidomborodjék.« Én mindenféle álláspontot készséggel respectálok. Ez is vitatható kérdés és végre a ministerelnök urnak ebben ez az álláspontja, az enyém az ellenkező. Véletlenül Deák Ferencznek társaságában vagyok, aki azt magyarázza, hogy épen a ministerelnököt nem szabad erre a tisztségre megválasztani, ami 1867-ben ugyan megtörtént, de majdnem akadálya volt annak, hogy akkor Andrássy Gyulát megválaszszák, az, hogy ministerelnök volt, annyira hangsúlyozta Deák Ferencz, a főrendiházban pedig Mailáth György és a többi szónokok, hogy lelkesedéssel hozzájárulnak ugyan ahhoz, hogy Andrássyt válaszszák meg, mert ő erre hivatott, akit az egész ország egyhangúlag megválaszt, mint a kiegyezés egyik megalkotóját és nagytekintélyű államférfmt, de nem mint ministerelnököt. Amidőn az ellenzék Tisza István gróf jelölését szóvá tette és kifogásolta, akkor, — megfigyelve a sajtót, — azt látjuk, hogy egy olyan tekintélyes lap, amely a ministerelnök ur megválasztását kivánta támogatni, fejtegetéseiben ezeket mondja (olvassa): »Emberileg azt is meg kell érteni, hogy missiót töltvén be, sem Tisza István, sem pártja nem húzhatja be a nyakát, valahányszor az ellenzéken kidobatást emlegetnek. Meg kell érteni, hogy sem ő, sem pártja nem vállalhatja a kiszabadult rab bűnbánó szerepét, valahányszor a bűneit szemére vetik. S végül meg kell érteni, hogy épen azoknál az okoknál fogva, amikért az ellenzék kihivasnak tekinti Tisza István jelölését, a többség pártján viszont erkölcsileg kénytelenségnek érzik, hogy épen jnost, épen ehhez a jelöléshez ragaszkodjanak, mert igenis, mikor Tiszát a másik oldalról egyre meg akarják bélyegezni, ők viszont minden tisztességgel el akarják halmozni«. Itt van a második munkapárti álláspont, amely azt mondja : nem mint ministerelnököt kell megválasztani, hanem mint pártvezért, akit folyton támadnak, aki ugyan nem sokat törődik vele, mert a hatalmat annyira kezébe vette, hogy nem -bánja, mit beszél és mit mond az ellenzék, hiszen az ellenzéket nem is respectálja a parlamentben, nem törődik vele, de ha mégis akad ember, aki olyan vakmerő, hogy kritizálja, hogy múltját emlegeti, hogy milyen erőszakos eszközökkel jutott hatalomra, — épen mert vannak emberek, akik merészkednek ellene állást foglalni,_ ezért kell megválasztani azt a pártvezért, akit támadnak, mert miénk a hatalom, a többség, mutassuk meg, hogy ebben is leverünk mindemät. A harmadik álláspont majdnem mulatságos. Khuen-Héderváry Károly gróf a munkapárt közszeretetben álló elnöke hozzííszólt a kérdéshez a képviselőházban. Szó volt arról is, hogy a többség nem a ministerelnököt választja meg, hanem Tisza István gróf személye rászolgált arra, hogy őt válaszszák meg, mert Magyarországon nincs különb ember, mint ő; (Éljenzés balfelöl.) tehát szótöbbséggel meg kell őt választani ! Evvel szemben Khuen-Héderváry Károly gróf azt mondta: »Mi nem a személyt választjuk meg, hanem megválasztjuk azt, aki a nemzetet ma helyesen képviseli; én ehhez még kijelentem utoljára azt is: nem kívánjuk, hogy a mi cselekvésünknek egy folyománya a jövőre megörökíttessék és hogy az a jövőre praecedensül szolgáljon.« Hogy mi ne legyen praecedens, hogy a ministerelnök, vagy a személy, vagy nem a személy, vagy a pártvezér választassák, vagy ne választassák meg, azon, azt hiszem, eligazodni senki sem tud. Méltóságos főrendek, én határozottan óriási hibának tartom, amint a múlt ülésen is voltam bátor kifejteni, hogy ebben a kérdésben a ministerelnök ur csak az ő saját személyét és