Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-46

G4 A FŐRENDIHÁZ XLVI. ÜLÉSE. van az országnak, akinek a ministerelnökénél jóval nagyobb a fizetése. (Ugy van!) Nem is beszélve arról, hogy a vezérigazgató uraknak, — minden irigység nélkül constatálom, sőt örülök neki, mert ez a magyar közgazdasági élet fejlődésének egyik jele — a vezérigazgató uraknak illetményei olyanok, hogy ha itt ilyen mértékkel akarnók mérni a szellemi munka megbecsültetését, akkor valóban nagy szégyen volna ország ministerelnökének lenni. (Ugy van! Élénk tetszés.) Mondom, ne keverjük tehát össze ezeket a dolgokat. A lelkész urak ne abban a 200 korona különbségben keressék az állásuk megbecsültetését, bancrn abban a tudatban, hogy olyan magasztos hivatásnak élnek, hogy ha valóban annak élnek, bármennyi anyagi javakban részesülnek, egyaránt fogja környezni a magyar társadalom megbecsülése azt a nagy jövedelmeket élvező főpapot és azt a szegény falusi lelkészt, aki nehéz viszonyok között és talán száraz kenyéren és hideg vizén él a hivatásának. (Ugy van! Elénk tetszés.) A másik körülmény, amire még röviden ki kell terjeszkednem, a különbség a kisebb és nagyobb javadalmazásu lelkészek között. Ebben a tekintetben ő eminentiája a herczegj)rimás ur már elmondotta tulajdonképen, amit mondani akartam. Az államnál kisebb qualificatióju egyének csak átmenetileg működnek. Ha az állam átmegy egy magasabb qualificatióra, akkor csak a múltban alkalmazott régi szolgáknak kihaló statusa van kisebb qualificatióban. így tehát nem volna értelme és szüksége annak, bogy ezek között s a később magasabb qualihcationalis szabályok szerint alkalmazott tisztviselők között a díjazásban különbség tétessék. Másként áll a kérdés egyes egyházainknál, ahol intézményszerüleg állandóan fenmaradt az, hogy kisebb qualificatióval is juthatnak a lelkészi állás birtokába. Méltóztassanak nekem megengedni — hiszen arról lehet beszélni, hogy ezeknél is kell-e és lehet-e tovább menni a törvényjavaslat kereténél, de én azt gondolom, hogy egészen helyes dolog a kétféle qualificatióju lelkészeknél az ő összes életviszonyaikban, a műveltségi fokukkal összefüggő igényeikben rejlő különbségnél fogva különbséget tenni az anyagi díjazásban is. Én tehát azt gondolom, ez objective egészen indokolt; továbbá nem hasonlítható össze az állami tisztviselők analógiájával, harmadszor pedig legkevésbbé — és itt térek át felszólalásom tulajdonképeni czéljára — nem bir éllel a hazának valamely nemzetiséghez tartozó polgáraival szemben. Én nagyon kérem ennek a háznak minden tagját, hogy ebbe a kérdésbe ne keverjen nemzetiségi szempontokat, hiszen itt egyenlő mértékkel mér az állam az egyenlő qualificatióval biró lelkészekre nézve vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül; amennyiben különbség van, az objective, a qualificatió kérdésével van indokolva. Igazán nem volt tehát feleslegesebb, indokolatlanabb és szerencsétlenebb dolog, mint a nemzetiségi érzés és bizalmatlanság választóvizét reáönteni erre a törvényhozási actióra is, amely csakugyan az állam részéről előnyöket nyújt, adományt hoz, amely tehát kellene hogy vallás- és nemzetiségi külömbség nélkül a megelégedés érzetét költse fel az állam minden polgárában. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a kormánynak állandó törekvése, amely vörös fonálként fog végighúzódni működésén, hogy a megelégedésnek ezt az érzetét felköltse az állam minden polgárában, hogy ne legyen senki itt ebben az országban, aki a magyar állam mostoha gyermekének érezhesse magát. És ha az egyik fölszólaló méltóságos ur azt mondja, szüntessük meg azt a felfogást, amely csak adófizető és katonaállitó objectumot lát a románban, akkor méltóztassék nekem megengedni, magunkban és az állami tényezőkben ezt a felfogást nem szüntethetjük meg, mert ez a felfogás nem létezett soha. (Elénk helyeslés. Ugy van !) Létezhetik szórványosan emitt-amott egyesekben az a felfogás, amely a népben katonát és adófizető objectumot lát, de én ezt a felfogást hibásnak tartottam mindenkor, ez ellen a felfogás ellen küzdeni fogok minden rendelkezésemre álló törvényes eszközzel. (Elénk helyeslés és tetszés.) És én nagyon kérem épen azokat, akik mint főpásztorai a népnek, hivatva vannak irányítani a lelkeket, s akik hivatva vannak ezt az irányítást a szeretet jegyében eszközölni, hintsék el a kölcsönös bizalomnak és szeretetnek magvát hitsorsaik és a magyar nemzet és a magyar állam közt; Isten áldása lesz ezen a működésükön. (Élénk helyeslés.) Ajánlom a javaslatot elfogadásra. (Elénk helyeslés és tetszés.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kíván szólni. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur! méltóságos főrendek! Igen hálás vagyok a herczegprimás ur ő eminentiája iránt, hogy szives volt a kérdés történelmi előzményeit előadni, s ezzel megkönnyítette feladatomat. Ami magát a törvényjavaslatot illeti, a tanítói és lelkészi fizetések közt fennálló disparitás dolgában már a ministerelnök ur szives volt felvilágosításokat adni. Én a magam részéről, amidőn teljesen hozzájárulok az ő kijelentéséhez, csak azt jegyzem meg, hogy ha mi tényleg egyenlővé tennők is a fizetést a tanítókra és lelkészekre nézve, a lelkészi hivatásnak tulajdonképen akkor sem tennénk eleget, mert hiszen a lelkészek képesítése sokkal nagyobb mint a tanítóké. Ennélfogva összehasonlítást tenni a két fizetés közt nézetem szerint teljesen indokolatlan, annál inkább, mert az állami, sőt a felekezeti tanítók is állami teendőket végeznek; a tanítást; mig a lelkészek egyházi teendőket végeznek,