Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-46
56 A FŐRENDIHÁZ XLVI. ÜLÉSE. századdal késleltette, elértük mindamellett azt a legfelsőbb, királyi kegyelmes intézkedést, melynél fogva a királyi kincstári uradalmakban a görög katholikus lelkészek congruája 200 rhénusi forintban, a káplánok illetménye pedig 150 rhénusi forintban az illető kincstári uradalom terhére utalványoztatok ki. Ezen fejedelmi intézkedésnek köszöni a gyulafehérvári és fogarasi főegyházmegye a kincstári uradalmak területén lévő ama 20, mond: húsz plébánia szervezését, amelyek kegyúri joghatóság alá rendelten mai nap is kedvezőbb viszonyoknak örvendenek. Ha az 1909. évi XIII. törvényczikk alapján a görög katholikus egyházközségek az erdélyi területen is congruajavadalmazásban részesültek,legyen szabad ezt az 1868. évi XLIII. törvényczikk 14. §-ának alkalmazása folytán előállott jogviszonyoknak tulajdonítani. Ertem, az Erdély uniójának végrehajtásáról hozott törvényt. De a lelkészek részére 1600, illetőleg 800 koronában, a segédlelkészek részére 1000, illetőleg 800 korona évi összegben megállapított congrua-minimum az árak gyors emelkedése folytán megfelelőnek már nem fogadható el és ime, alkalmunk nyilik a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat során megismerkedni a királyi kormány által a fennálló méltányos igények kielégítésére kontemplált megoldás részleteivel. Nem lehet tagadni, hogy kecsegtető dolog a }}lébános 1600 korona évi congrua-illetményéhez törvény intézkedésével korpótlék czimén még 1400 korona évi illetmény félj a vitást hozni kilátásba. Megvallom, hogy én hálára is vagyok kötelezve a magas királyi kormány iránt ama jóindulata folytán, mely szerint a gyulafehérvári és fogarasi főegyházmegye 671 lelkészete közül — ezen törvényjavaslat rideg feltételeinek daczára is — 180-nak helyzetén korpótlék által siet haladéktalanul segiteni. Sajnálom, hogy a javaslat 5. §-a rendelkezésének erejénél fogva ezen 180 lelkész megnyugvása csak 43 lelkész számára alakul állandóvá, amennyiben csak 43 lelkészeinél számithat a javadalmas öt korpótlék élvezetére, 13 plébániánál csak 4 korpótlék remélhető, 20 plébániánál csak 3 korpótlék, más 20 plébániánál csak 2 korpótlék, 84 plébániánál pedig csakis egyetlenegy korpótlék fogja a lelkészi illetményt emelésben részesiteni, mert a bevallás által megállapított helyi tiszta jövedelem háromszorosa nem tesz ki többet, mint a congrua-kiegészités, 1, 2, 3 vagy 4 korpótlék összegével együttvéve. De ezen árnyoldalát a javaslatnak elviselhetővé teszi ama 180 lelkész állapota, mert ha nem is remélhet mindannyia teljes mérvű illetményfelemelést, legalább részleges segélyben részesiti őket maga a kormány. Ámde mit szóljak a törvényjavaslat ama valóban sérelmes intézkedéséhez, mely szintén az 5. §. erejénél fogva &z érseki egyházmegj^e 494 plébániáján kizárja a javadalmast az elől, hogy a törvény által biztositott javadalomminimum állandó korpótlék alakjában fölemeltessék ? A minister ur ő excellentiája ezen javaslat indokolásában a 10. §-nál elismerni méltóztatott, hogy az előzmények és körülmények nem egyszer állami érdekből is kivánatossá tehetik oly lelkészi állások továbbmenő támogatását, amely lelkészségek a jelen törvényjavaslat 2. és 5. §-aiban indokul szolgáló állandó okok szerint, a javaslat akapján egyáltalában nem, vagy a felállított normális mértéken alul lennének támogathatók. Legyen szabad kérdeznem, miért óhajtja ezen javaslat a lelkészségek javadalmait — nálunk a lelkészkedő papság kétharmad részénél többet — a törvény oltalma alól kizárni akkor, midőn az 1909. évi XIII. törvényczikk alapján megállapított minimumra nézve ezen lelkészek is a törvény oltalma alatt állanak 1 A kezdetben hivatott erdélyi kormányszéki utasítás kétségen kívül megállapította, hogy adott körülmények között a csekély lélekszámmal bíró hitközségek felállítása is közérdeknek tekinthető. Ezen tekintet indíthatta a képviselőházat a javaslat 9. §-ának mellőzésére. Ámde a javaslat indokolásában ő excellentiája a 9. §-nál az 5. §-ra is hivatkozik. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy ha a 9. §. mellőztetett, mellőztessék az 5. §. is, és pedig még inkább, mert ha a csekély lélekszámmal biró hitközségek fennállása is közérdeknek tekinthető, annál inkább közérdeknek tekintendő a javadalmas törvényszerű támogatása akkor is, ha jelen helyi jövedelme nem üti meg egészben azt a mértéket, melyet az 5. §. követel. Illustrálom ezen logikai deductiómat azzal, hogy a közoktatási bizottság jelentése szerint azon bizottság elnöke, Zsilinszky Mihály ő excellentiája a protestáns egyházak általános segélye tekintetéből kegyes volt megjegyezni, hogy a protestáns egyházak minden lelkésze részérc a jövedelemre való tekintet nélkül megadhatták a korpótlékot. Quod uni justum, alteri aequum. Bátor vagyok a főrendiház figyelmét arra a körülményre is felhivni, hogy miután az 1909. évi XIII. t.-cz. a katholikus papság részére kiutalta az 1600, illetőleg 1800 K-ig való kiegészítését a congruának, ezt három jövedelmi forrásból tette. Az egyik a vallás-alap, a másik a nagyméltóságú püspöki karnak megadóztatásából előállott 700.000 K, a harmadik pedig az államkincstár, mely szintén körülbelül ugyanannyi összeggel járul hozzá. Ez a körülmény hogyan indíthatta a magas kormányt arra az útra, hogy a krapótlékok megajánlásánál, illetőleg törvény általi előírásánál nem folyamodott ugyanazon három jövedelmi forráshoz, hanem egyedül vállalta az állampénztár terhére a korpótlékok megajánlását 1 Ezáltal persze kénytelen volt kizárni a korpótlékok megajánlásából jelentékeny számú lelkészkedő papságot. Kizárta pedig ezzel az 5. §-szal; miután már nem tehette, hogy a 9. §. értelmében csoportosítsa a lelkészeteket, benhagyta a törvényjavaslatban az 5. §-t, mely