Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-45

A FŐRENDIHÁZ XLV. ÜLÉSE. 39 múlt esztendő egyházunk történetében és a mi saját magánéletünkben mint püspökök életében is a legmélyebb, a legszomorúbb nyomokat hagyta hátra, mert annyi küzdelmes, annyi gyötrelmes pillanatot kellett átélnünk a félelemben, hogy egyházunk, amely kétszáz és több évvel ezelőtt a magyarországi katholicismus erősítésére alapíttatott meg, tönkre fog menni az izgatások és izgalmak következtében, amelyek a püspökség felállításának módozatai következtében előállottak. Szabó Jenő méltóságos főrendet nem kívánom fejtegetéseiben követni, mert felfogásom az, méltóságos főrendek, hogy ez a törvényjavaslat egyszerűen egy oly tényt van hivatva registrálni, amelyet két illetékes factor, a jjápa ő szentsége, mint a katholikus egyház feje és az apostoli magyar király végzett, amihez nekik joguk volt ; ezt a tényt tehát egyszerűen registrálja ez a törvényjavaslat, ugy, amint annak idején registrálta és inarticulálta a szamosujvári és lugosi román görög katholikus egyházmegyék felállítását és a gyulafehérvári és fogarasi görög katholikus szertartású román provintia inarticulálását. így tehát tulajdonképen felszólalásnak helye sem volna. Hiszen arról van szó, hogy az uj jräspök, mint a többi katholikus püspök, a főrendiházban szavazati jogot nyerjen, de e törvényjavaslatban sem az egyházmegye elhatárolásáról, sem rítusról, sem liturgikus nyelvről, sem egyébről nincs szó, egyszerűen arról van szó, ismétlem, hogy beczikkelyezzünk egy tényt, amelynél fogva apostoli királyunk, jogával élve, ő szentségével, a pápával, mint a katholikus egyház fejével, ebben az országban, Mária országában. Magyarországon, egy uj katholikus püspökséget létesített, és nekem nem is volna kifogásom ez ellen, nem is lehet, mert ez a jog nem engem illet, hanem az apostoli királyt és a pápa ő szentségét. Ezért nem kívánom tehát fejtegetéseiben követni Szabó Jenő t. tagtársamat, mert ő itt ritus-reciprocitásról beszél, beszél alritusokról, más intézményekről, amikhez, azt hiszem, sem neki, sem nekem jogunk nincs, mert ezek tisztán ós kizárólag az apostoli szentszék jogkörébe tartoznak, és az van hivatva közege által a de propaganda fide congregatio által határozni, mily elnevezésekkel illesztessenek be a különböző rítusok és válfajaik, amint az apostoli szentszék legújabb praxisában, de nemcsak praxisában, hanem az alapító bullában, az Ecclesiam Christi bullában, mely 1853-ból datálódik, a gyulafehérvári tartományt román tartománynak és a hivatalos actákban állandóan mindig román ritusunak nevezi, megkülönböztetve a ruthéntól. Ez tehát nem tőlünk ered, hanem az illetékes factoroktóL amelyek erre hivatottak és egyedül jogosítottak ebben dönteni. En, méltóságos főrendek, ha felszólalok és türelmüket igénybe veszem, teszem ezt azért, mert amint szavaim bevezetésében említeni szerencsém volt, ezen egyházmegye felállításának körülményeit oly viszontagságos mellékjelenségek kisérték, amelyek a görög-katholikus románság békéjét mélyen feldúlták, és az én felszólalásom czéfja az, hogy — amint ezt egész életemben mindig tettem — a békés megértést keresem, hogy felszólalásommal eloszlassam azokat a félreértéseket, amelyek ezen kérdés kapcsán támadtak és kifelé is híveinkbe a megnyugvás érzetét igyekezzünk beplántálni, hogy ezáltal ez a kérdés igazán nyugvópontra jusson, és megtaláljuk a módját annak, hogy magyar görög-katholikus testvéreinkkel a jövőben, ugy mint a múltban a legjobb egyetértésben maradhassunk. Engedjék meg méltóságos főrendek, hogy czélom elérhetése szempontjából rövid visszapillantást vessek ezen püspökség keletkezésének történetére és fázisaira. Szabó Jenő mélyen tisztelt főrend, kinek nagy buzgóságát a magyar görög-katholikusok ügyének előbbre vitelében én is a legnagyobb elismeréssel konstatálom, és az ő kitartását bámulom, tudja nagyon jól, hogy ez az egész küzdelem, kezdetben — és ennek lesz egy pár decenninumos története — a magyar liturgikus nyelv behozatalának zászlaja alatt indult meg. Mikor azonban az országos bizottság, melynek Szabó Jenő igen buzgó elnöke volt, arra a meggyőződésre jutott, hogy az apostoli szentszéknél — az okot nem akarom kutatni — ez a törekvés legyőzhetetlen akadályokba ütközik, akkor áttért arra, hogy egy magyar püspökség létesítését kívánta realisálni. 1911. tavaszán történt, • hogy őszentsége X. Pius pápa beleegyezését nyilvánította és arról értesítette a magyar kormányt, hogy kész a görög-katholikus magyarok részére egy püspökséget felállítani, és ugyanaz év novemberében először tárgyalta ezt az ügyet a bécsi nunczius kezdeményezésére a magyar katholikus püspöki kar, november 9. és 10-én tartott ülésében. A sajtóban igen sokszor támadtattunk meg mi román püspökök, s elsősorban a metropolita ő excellentiája azzal, hogy mi ezen jräspökség felállítását elleneztük és minden módon megakadályozni törekedtünk. Mélyen- tisztelt főrendek ! Jelen van a herczegprimás ő eminentiája, az akkori kalocsai érsek, aki tanúságot tehet arról, hogy akkor, midőn a november 9. és 10-iki conferentiában ezen püspökség felállítása — elvben volt csak szó róla — szóba került, ez a püspöki kar egyhangú határozatával fogadtatott el. Senki az ellen kifogást nem emelt, tehát mi sem történt, csak az, hogy ő excellentiája a metropolita nevünkben azt jelentette ki, hogy bár az ellen semmi kifogásunk nincs, hogy a magyar görög-katholikusok saját püspököt kapjanak, de azt kérjük, hogy amennyiben ezen püspökségbe bekebelezni szándékoznak a mi provinciánkhoz tartozó egyházközségeket, ez iránt kéressék ki nyilatkozatunk és beleegyezésünk,