Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-43

A FŐRENDIHÁZ XLIII. ÜLÉSE. 23 ságos főrendeket azzal, hogy a magam álláspontját elmondjam. De ha bennünket értett, akkor a ministerelnök ur nem jár el loyalisan. Méltóztassék visszaemlékezni azokra az időkre, amikor én magam fennjártam a ministerelnöki palotában és figyelmeztettem őt, hogy eddig kitartottam mellette, támogattam szívesen politikáját, de mivel hallom, hogy az erőszakra akar áttérni, előre bejelentem, hogy ezen az utón az én támogatásomra ne számítson. S azt sem mondhatja a ministerelnök ur, hogy akkor a pártban bárkit is arra biztattunk volna, hogy lépjenek ki, mert épen ellenkezőleg, mikor én láttam a Thaly-féle békekisérlet sikerét, azt hittem, hogy talán még sincs kizárva, hogy az ellenzék, az obstruálók tényleg megijednek attól, hogy erőszak fog következni, megkötik a békét és belemennek abba, hogy a házszabályok ugy reformáltassanak, hogy néhány túlzónak obstructiója lehetetlenné tétessék. Tehát már csak ezért sem tartottam szükségesnek, és a ministerelnök ur iránti loyalitásból nem tartottam volna lehetőnek, hogy akkor, amikor oly súlyos volt a helyzet, amikor a viszonyok és körülmények következtében momentán nem lehetett azt mondani, hogy »ezt nem akarom, de jöjjetek utánam, én megadom a megoldást« — mondom, ilyen súlyos viszonyok között nem tartottam volna lehetőnek megakadályozni azt, hogy a ministerelnök ur a maga politikája keresztülvitelét meg ne kísérelje. A ministerelnök ur bennünket azzal vádol, hogy mint a szú rágtuk a fáját annak a pártnak, amelyet a ministerelnök ur tartott össze. Pedig egészen jól tudhatná, hogy nem igy volt és e körül mulasztást is követett el. Ha akarja most megmondom, hogy mi volt az a mulasztás. November 18-án egy banquet volt. Azon egy pozsonyi úriember, volt főrendiházi tag, ugy beszélt azokról, akik otthagyták a szabadelvű jjártot, mintha ők a zászlóhoz hűtlenek lettek volna. Nos én akkor azt vártam volna, hogy a ministerelnök ur felszólal és azt mondja: kérem, én elitélem az Andrássyak és társaik politikáját, az országra nézve veszélyesnek tartom, de tartozom azzal a loyalis kijelentéssel, hogy ők kilépési szándékukat nálam előbb bejelentették és hogy én a jövendő magatartásukról adott felvilágosítást köszönettel vettem tudomásul. Prónay Dezső br.: Nagyméltóságú elnök ur! (Felkiáltások: Még nem fejeste be ! Derültség !) Hadik János gr.: A ministerelnök ur odáig ment válaszában, amely tulajdonképen komoly meritoricus válasznak nem vehető, — mert a meritoricus kérdésekre nem válaszolt, azok elől kitért —, hogy azt mondta, hagyjuk a burg kapujára vonatkozó okoskodást a zuglapoknak. Kérem, én ilyen fegyverekkel nem szoktam harczolni, hanem konstatálom, hogy ezt a megjegyzést a ministerelnök ur arra használta fel, hogy dicshimnuszt zengjen a királyról, amire, azt hiszem, a király nincs rászorulva. Csak ezeket akartam elmondani. Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A házszabályok alapján, személyes megtámadtatás czimén és félremagyarázott szavaim értelmének helyreigazítására kérek egész röviden szót. Ami a személyes megtámadtatást illeti, nagyon röviden, ugy, a mint azt a házszabályok kívánják, igyekszem válaszolni ő nagyméltóságának, a ministerelnök urnak. Néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Azt méltóztatott mondani, hogy ítéletét én rólam csak oly szavakban fejezhetné ki, amelyeket parlamentben használni nem lehet. Tudomásul veszem. Nem lep meg. Egyszer egy nagy társaságban egy magas rangú tábornok és egy ellenzéki uri ember találkoztak. Társadalmi téren barátságosan érintkeztek s az ellenzéki ur azt mondotta a tábornoknak: Ebben a nagy társaságban csak két ember van tisztában egymással. Ha excellentiád tehetné, tudom, hogy passióval felakasztatna. Ez is álláspont, ez is vélemény. Nem csodálkoznám, ha éhez hasonló lenne a ministerelnök urnak elhallgatott véleménye, legkevésbbé sem lepne meg; de hogy bővebben nem válaszolok erre a személyes megtámadtatásra, annak oka az, hogy ő nagyméltósága személyes támadásai nem szavakból állanak, hanem rendőri segítséggel való kiakolbolitásból, kardlapozásból és egyéb erőszakoskodásból. Azután pedig — és ebben van a furcsa logika, — attól, akivel igy bánt, azt kívánja, hogy vegye kegyességnek, ha neki ékezet ad. (Zaj.) Áttérek most már félreértett szavaim értelmének helyreigazítására. Én azt mondottam, — és ezt ő nagyméltósága elhallgatta, — hogy a jelenlegi kormánypártban is, vannak olyanok, akiket nem az érdek füz oda, hogy ott is vannak tisztes hazafias elemek, talán nagy számban is. (Igaz! Ugy van!) E mellett azonban joggal mondhattam azt is, hogy vannak ott olyanok is, akiket az érdek füz oda. Hogy pedig ez igaz, azt a bíróság előtt lefolytak után, joggal lehet állítani, mert aki vagyonnal felérő összegeket vett át saját czóljaira, — mert a választás is saját czélja — arról méltán lehet mondani, hogy érdek fűzi ahoz a párthoz. De ismétlem, vannak ott tisztességes, hazafias elemek és talán nagyon sokan, akiket a demagógiától való túlzott félelem tart a kormány mellett. Azt is méltóztatott mondani, hogy én a kormányt kémnek mondottam. Engedelmet, de ez félreértés. Ezt a szót ón nem használtam, mert én csupán azt mondottam és ezt igenis állom, hogy, amidőn a kormányzat egyik alapelvévé a megvesztegetést teszik, akkor ne csodálkozzanak azon, ha a társadalomban az erkölcsi érzék megrendül és ha ez megtörténik, akkor e