Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-43

A FŐRENDIHÁZ XLIII. ÜLÉSE. . 17 de a mai rendkívüli helyzetben mégis kénytelen vagyok néhány kérdést a ministerelnök úrhoz intézni. Különben is hallottuk a ministerelnök urnak tegnaji a pártkörben s ma a képviselőházban tartott beszédéből, hogy mindennel solidaris, minden tekintetben helyesli azt, amit Lukács. László ministerelnök tett és ezért felelősséget is vállal. Hát kérdeni a ministerelnök úrtól: azonositja-e magát azzal a kormányzati rendszerrel, amely állami szerződések megkötése alkalmával milliókat sarczol ki egy pénzintézettől a pártkaszsza részére? Azt senki sem tagadja, hogy pártkaszsza mindig volt és lesz, de kérdem, mit szól a ministerelnök ur ahoz, hogy Lukács László volt ministerelnök eljárását azzal védelmezték, hogy hiszen ez mindig igy volt, csak az a baj, hogy most kiderült ? Miután a ministerelnök ur a szabadelvű párt összes dolgaiba mindig nagyon be volt avatva, legyen szives megmondani azt, hogy Tisza Kálmán, Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, Széll Kálmán vagy Tisza István gróf ministerelnökségo alatt történtek-e ilyen dolgok? Dessewffy Aurél gr.: Soha! Hadik János gr.: Kérek továbbá a ministerelnök úrtól arra választ, helyesli-e, hogy a volt kormányelnök belügyministeri hatalmát arra használta fel, hogy karhatalmat rendeljen ki oly nagy mértékben, hogy azzal elhitesse az egész világ előtt, hogy itt lappang a forradalom, hogy itt ő nélküle és egy erőszakos elnök nélkül többé nem lehetne boldogulni, rombadőlne a monarchia, s százezrekre menő katonaságot és ezrekre menő csendőrséget kell mozgósitani, mert ütött a tizenkettedik óra, amelyben meg kell menteni a hazát? Helyeselte-e ezt az eljárást, megfelel-e a ministerelnök ur felfogásának eljárás, hogy katonasággal, csendőrséggel rontsanak neki a parlamentnek és törjék le a szólásszabadságot, akadályozzák meg a képviselőket abban, hogy jogaikat gyakorolják és kötelességeiket teljesítsék, és hogy a belügyminister ur mindehhez karhatalmat adjon? Ha az eddig folytatott politika ellen a nemzet nem küzdene a legnagyobb elszántsággal és a legnagyobb erélylyel, ez öngyilkosság lenne. Tisza István gróftól olyan békét, — azt hiszem, ebben nem csalódom, — amely becsületes compromissum alapján létesülne, nem remélek. O az ellenfeleit mindig ellenségeinek tekinti, ellenvéleményt nem tür, azt követeli, hogy előtte magát mindenki megalázza, mert addig nem akar nyugodni, amig mindazokat, akik az ő politikai ellenfelei voltak és most is azok, meg nem alázta és le nem törte; ő tőle tehát békés politikát nem várhatok. A ministerelnök ur csak egy esetben, csak egy módon tehetne nagy szolgálatot az országnak, a monarchiának és a királynak, ha félreállna. Heltai Ferencz: Természetes! Főrendiházi napló. 1910—1915. III. kötet. Hadik János gr.: Ne strázsáljanak Lukács László volt niinisterelnökkel a burg kapuja előtt, engedjenek be más tanácsadókat is, akik megmondják a királynak, hogy a jelenlegi politika folytatása a legnagyobb veszedelem és végveszedelembe, sodorja Magyarországot és a monarchiát. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Hertelendy Ferencz jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső br.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Engedjék meg nekem, hogy midőn az uj kormány bemutatkozik, a politikai helyzetre vonatkozólag néhány általános észrevételt tegyek s ezután áttérjek a nagyméltóságú gróf ministerelnök ur ministerclnöki minőségében való bemutatkozása alkalmából itt elmondott jjrograinmbeszédének némely részére. Méltóságos főrendek! A ministerelnök urnak egy kijelentését idézem, amelyet ugyan nem a házban, de egy más alkalommal tett s amely kijelentés engem akkor rögtön megkapott, megragadott, gondolkodóvá tett és amelyben én egy régi történetbölcseleti igazságot látok. Midőn ő nagymóltósága gróf Tisza István néhány évvel ezelőtt az aradi vértanú-emlékünnepélyen beszédet tartott, arra a szomorú eseményre utalva, amelynek színhelyén a beszédet elmondotta, azt a kijelentést tette, hogy azt a tragédiát, amely ott lezajlott, a dolgok mélyében rejlő ellentétek idézték elő. Ezután ezt mondotta: Hála Istennek, ezek az ellentétek most már megszűntek, nincsenek. Amilyen igaz ennek a mondásnak első része, — mert azt több mint 300 éves történelem igazolja — ép oly felületes e kijelentés második része, t. i. hogy azok a dolgok mélyében rejlő ellentétek elenyésztek volna. Nagyon enyhültek és volt egy időpont, amidőn méltán azt lehetett hinni, hogy teljesen elenyésztek. 1867-ben a koronázás idején és az azt közvetlenül követő időszakban lehetett azt hinni, hogy ez az ellentét teljesen megszűnik. És ha az 1867-iki kiegyezést becsületesen hajtják végre és nem igyekeznek minden egyes adott alkalommal a magyar nemzetnek a 67-ik évi kiegyezésben biztosított jogait kisebbíteni és háttérbe szorítani, (Igaz! Ugy van!) akkor ezek a dolgok mélyében rejlő ellentétek ma is a történelemé lennének és nem újulnának fel több-kevesebb hevességgel. (Igaz! Ugy van!) Hosszú sorozatát tudnám itt idézni azoknak a dolgoknak, amelyek a 67-ik évi kiegyezés alapelveivel ellentétben állnak. Mégis csak néhány világos és flagrans példát említek és pedig mivel a legutóbbi időkben az ellentét felmerülése a katonai kérdések által idéztetett elő, onnan veszem e példákat. Az 1867-ik évi törvények a nemzet ujonczmegajánlási jogát, mint az alkotmány egyik leglényegesebb biztositékát, sértetlenül akarták megtartani és megóvni. És hogy ez a dolgok mélyében fekvő ellentét 1867 után valamennyire 3