Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-55
236 A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. fűznöm. Mi tulajdonképen a gyakorlati hordereje a tengerpart fixirozásának, annak a megállapításnak, hogy mi a köztulajdon és mi a magántulajdon ? Nem az, hogy csak ezen az igy flxirozott, köztulajdont képező tengerparton lehessen létesítményeket felállítani. Mert hiszen abban az esetben, ha a tengerészeti ügy előmozdítása szempontjából szükséges létesítményekkel beljebb kell menni a szárazföldön, mint a tengerpart, feltétlenül fennáll a kisajátítási jog, ugy hogy a kereskedelemügyi ministernek módjában áll olyan területeken is ezeket a létesítményeket eszközölni, amelyek magántulajdonban vannak. Kern arról van tehát szó, hogy annak határa állapíttassák meg, ahol tengerészeti érdekből valamely létesítmény lehetséges; hanem igenis arról van szó, hogy ez kisajátítási eljárás során, kártalanítással történjék-e, vagy se, mert amennyiben ez a létesítmény köztulajdonra vonatkozik, az természetesen ipso facto birtokba vehető, azon létesíthetők ezek az építkezések, bárminő kártalanítás vagy kisajátítás nélkül, ha pedig magántulajdont kell erre igénybe venni, azt a magántulajdont törvényes kisajátítási eljárás utján teljes kártérítéssel lehet megszerezni. Gyakorlati fontossága tehát annak, hogy a tengerpart határvonala hol huzatik meg, nem abban rejlik, hogy odáig lehet-e csak a tengerészeti hatóságnak és a kereskedelemügyi ministernek eljárnia, vagy sem, hanem hogy hol az a határ, ameddig kisajátítás nélkül eljárhat és hol kezdődik az a határ, amelyet kisajátítással és kártalanítással lehet igénybe venni. Ez természetszerűleg magánjogi, birtokjogi, tulajdonjogi kérdés; ennek illetékes fóruma in altima analysi nem lehet más, mint az illetékes rendes bíróság, tehát a horvát-szlavón tengerparton a horvát-szlavón autonóm bíróság, ugy hogy ezeknek a vitás kérdéseknek elintézésénél, ha az ott szóban forgó administrativ autonóm hatóságok egyértelmű megállapodásra nem juthatnak, ugy a tengerészeti hatóság, mint a magánfél szempontjából a végső fórum, amelyhez fordulni kell, az illetékes autonóm horvátszlavón bíróság. így volt ez kezdettől fogva coiitcmjilálva és természetesen nem is lehet törvényes alapon másként eljárni. Ami pedig a kisajátítási jogot illeti, természetes, — hiszen utaltunk ma is mind a ketten a horvát regnicolaris deputatio 1884-iki nunciumára — hogy kisajátítást elrendelhessen valamely területre nézve, az erre vonatkozó jog ebben az ügykörben a kereskedelemügyi ministert illeti meg. De hogy teljes megnyugvás adassék a helyi érdekeknek is, a kereskedelemügyi minister ezt a jogát a bánnal való előzetes tárgyalás után fogja gyakorolni, ugy hogy a bánnak módjában lesz mindazon helyi érdekek képviseletében a maga befolyását érvényesíteni, amely helyi érdekeket netalán védelembe venni szükséges. Ami már most a további kérdéseket illeti, itt felmerülnek még a következő kérdések. Először is a tengerparton ma léteznek már bizonyos létesítmények, ma vannak szerzett jogok, amelyeket okvetlenül biztosítani kell, hogy azoknak sorsa később bizonytalanságban ne maradjon ; ugyancsak hasonló létesítményekre engedélyek adhatók a jövőben. Mind-a két irányban, ugy a mai szerzett jogok megállapítása, mint a jövőbeli engedélyek kiadása szempontjából nézetem szerint a kétféle hatóság egyetértő paritásos eljárására van szükség. Mert a helyi rendészeti szempontokból az autonóm hatóság illetékes, a tengerészeti jogi szempontokból pedig a tengerészeti hatóság illetékes, ugy hogy minden ilyen kérdést a két hatóságnak egyetértőkig kell elintéznie. Abban a rendeletben tehát, amely ki fog adatni ebben az irányban, a helyi hatóságoknak és a tengerészeti hatóságnak paritásos jogköre meg lesz óva és egymással összhangba lesz hozva. Méltóságos főrendek ! Ezzel, azt hiszem, teljesen megvilágosítottam a kérdésnek mindazon oldalait, amelyeknek még megvilágításra szükségük volt, vagy talán nem is annyira erről van szó, mert ujabb világosságot nem is vethettem rájuk, de a magyar kormány szempontjából is megadhattam azt a megnyugtató felvilágosítást, melyet a bán urnak már alkalma volt a horvátslavon tartománygyülésen megadnia. A magam részéről csak azt a reményt fűzöm hozzá, hogy ezzel a kérdéssel sem fog sikerülni konkolyt hinteni Magyarország és Horvát-Szlavonországok közé, a magyar nemzet és a horvát-szlavón nemzet közé, hogy ezzel sem fogják megakaszthatni a békének, az egyetértésnek, a barátságos együttműködésnek azt az áldásos korszakát, melybe hála Istennek ismét visszajutottunk. Mert hiszen maga ez a törvényjavaslat is egyik üdvös gyümölcse a helyreállott békének, mert maga ez a törvényjavaslat is oly ügyet, amely ma a külömböző hatóságok torzsalkodásai folytán jóformán zsák-utezába jutott, ebből a zsák-utczából kiemel, lehetővé teszi a fejlődést, lehetővé teszi a szükséges intézmények megalkotását, ami természetesen elsősorban annak a parti lakosságnak áll érdekében, annak a gazdasági és kulturális fejlődését fogja előmozdítani, amelynek közvetlen szomszédságában és közelében történik. Én tehát, abban a tudatban, hogy a kérdés megoldása kifogástalan, jogi szempontból teljesen megvédi azt a közjogi állapotot, amely az 1868: XXX. t.-czikken alapszik, másfelől pedig czélszerübb a gazdasági fejlődés szempontjából, kérem a méltóságos főrendeket, r hogy a javaslatot elfogadni métóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Méltóságos főrendek! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, ha méltóztatnak beleegyezni, délutáni félőt óráig felfüggesztem az ülést. (Helyeslés.)
