Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-55
A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. ja;; következik, hogy az illetékesség szempontjából a kisajátítás törvény utján elrendelhető, de kétséget sem szenved, hogy a kisajátítás addig fog terjedni, ameddig a szükség megkívánja, vagyis addig, amennyi területet a tengerészeti czélok megkívánnak. Ismétlem tehát, hogy ez az ellenvetés nem állhat meg. Olvastam- azután ezt az ellenvetést is (olvassa) : »A sajtó egyes közlönyeiben bizonyos zavarodás volt észlelhető, mikor a törvényjavaslat szövegét összehasonlították a megokolással.« Az indokolás második szakaszában arról van szó, hogy a tengerpartról a tengerészeti hatóság nyilvántartás végett törzskönyvet fog vezetni és ebbe be fognak jegyeztetni a tengerpart általános használatának korlátozásai. Most pedig, hogy ez megtörténhessék, az is meg lesz határozandó, hogy meddig terjcg a tengerpart. A törvényjavaslat általános indokolásában ugyanis kifejezetten ki van mondva, hogy a tengerpart meghatározásának az a római jogi elv, hogy t. i. ameddig a hullám a legtávolabbra kicsap, nem alkalmazható. Ha alkalmazható volna ez a római jogi tétel, akkor lehetséges volna mindjárt meghatározni a tengerpartot; de mintán az indokolás azt mondja, hogy itt nem lehet döntő a római jog, t. i. ameddig a legnagyobb hullám kicsap, tehát meg kell mindjárt határozni, hogy meddig terjed a tengerpart. Ez pedig, ugy szól az ellenvetés, nem kisajátítás a szó technikai értelmében, vagyis esetről esetre a tengerészeti érdekek által igényelt szükséghez képest, hanem egyáltalában a tengerparti területnek elvétele bizonyos, a tengerészeti hatóság által meghatározandó határig, s akkor ez bizony aggodalmas. A törvényjavaslatot és indokolását egybevetve, mások meg ugy okoskodnak, hogy az a rendelkezés, hogy a tengerészeti hatóság által esetről-esetre lesz meghatározandó, hogy meddig ér a tengerpart, ugy is magyarázható, hogy mindenki, a ki a saját földjén a tengerpart mellett építkezni akar, kénytelen lesz a tengerészeti hatóságtól építési engedélyt kérni akkor is, ha nem akar a tulajdonképeni tengerparton építeni, mert nem tudhatja, hogy meddig terjed ki a tengerpart. Némelyek ismét a törvényjavaslat második szakaszához fűzött megokoláson ütköznek meg, amely azt mondja, hogy a tengerparton felállítandó létesítmények czéljából meghatározott időn át a tengerpart korlátozása, vagyis a tengerpart valamely részének kizárólagos vagy kiváltságos használata egyesek javára engedélyeztetni fog. Miután arra, hogy a tengerészeti ügy mit követel, szakértők fognak felelni és első sorban a tengerészeti hatóság, attól félnek, hogy lehetséges volna valamely területnek kisajátítása, amelyet azután később másoknak engedélyeznének. Ez az érv, azt hiszem, inkább csak izgatásra szolgált, mert a hatóságok részéről mindenesetre valami rosszhiszeműséget tételez fel. Főrendiházi napló. 1910—1915. III. kötet. Ilyen rosszhiszemű eljárás ellen pedig a törvény nem adhat előre semminemű biztosítékot. Mert megtörténhetik ugyan, hogy a tengerészeti hatóság azt fogja tartani, hogy valamely kikötő, vagy valamely létesítmény szükségessé tesz egy kisajátítást és idővel azután megtörténhetik, hogy ez a czél nem fog többé fenforogni, tehát erre nem lesz szükség; de ez ellen nem lehet semminemű biztosítékot nyújtani a törvényben. Én is felsoroltam eseteket, amelyekből tisztán lehet látni, hogy a törvényjavaslatban, jobban mondva annak indokolásában vannak olyan tételek, ha egyes eseteket akarunk construálni, amelyek kételyeket ébresztenek. De hogy a törvényjavaslat annyi ellenvetésnek volt kitéve és hogy ily sokféle félreértés történt, ennek, ugy hiszem, az az oka, hogy ez a törvényjavaslat más nevet visel, mint amilyen ügyeket rendez. Ez a szó szoros értelmében véve nem kisajátítási törvényjavaslat, hanem igazán egy lex satura, quae de plusibus rebusloquitus, ez a törvényjavaslat és még inkább annak indokolása többféle dologról szól és, ha jól analysáljuk a törvényjavaslatot indokolásával együtt, azt fogjuk látni, hogy ez a törvényjavaslat először szól a tengerpart megjelöléséről, másodszor szól a tengeimart használatáról, továbbá a tengerpart feletti rendelkezés jogáról, azután rendezi a tengerparton a kisajátítást tengerészeti czélokra, vagy a tengerparton levő mostani tulajdonjogok vagy birtokok kisajátítását. Ami a törvényjavaslatnak a tengerpart melletti területek kisajátítására vonatkozó részét illeti, az ellen semminemű alapja nincs a kifogásnak, ha egyszer arra az álláspontra helyezkedünk, amelyre az 1881. évi törvény helyezkedik, mert akkor magától értetődik, hogy a tengerparti kisajátításról szóló törvényjavaslat a közös törvényhozás alá tartozik és hogy a kisajátítás esetről-esetre fog meghatároztatni, amenynyiben ezt az a közczcl, amelynek érdekében a kisajátítás történik, követelni fogja. Ep úgy nem lehet kifogásolni azt sem, hogy az a birtok, amelyet valaki a tengerparton most magáévá tett, vagy magának megszerzett, vagy az ott szerzett tulajdonjog kisajátítandó, amennyiben esetről esetre a tengerészeti czélok ezt követelni fogják. De azoknak a kételyeknek, amelyek most következnek, nem látom elintézését a törvényjavaslatban. Csak construálni lehet, kételyeket amit mondtam, pl. a tengerpart megjelölése tárgyában. En azt hiszem, hogyha a tengerpart általános megjelölése most mindjárt történnék, ez adna okot izgatásokra. Ezért nagyon helyeslem, ha a bán úr ő excellentiája a horvát képviselőházban azt mondotta, hogy a tengerpart nem fog egyszerre általánosan megállapittatni, hanem concret esetekben, ahol felmerül az a kérdés, vájjon egyes földterületek a tengerpartnak egyes részei vannak-e magántulajdonban vagy nem ? 30
