Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-55
A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. 231 törvényczikket illető horvát álláspont magyar részről nem vonatott kétségbe. Ezen egymást fedő vélemények azonban eddig a regnikoláris bizottságokban nem vezettek formális határozathozatalra. Ezért az előttünk fekvő törvényjavaslat ellen a tekintetben nem képezhet semmiféle praejudiciumot. S miután a jelen törvényjavaslat a maga három szakaszában nem tartalmaz rendelkezéseket, melyek ellentétben volnának az 1868. évi kiegyezéssel és miután magától értetődik, hogy e törvényjavaslat nem helyezheti hatályon kivül a horvát-szlavonországi közigazgatási és igazságügyi törvényeket és ezen országok autonóm jogait, a jelen törvényjavaslatot a részletes vita alapjául elfogadom. Méltóságos főrendek! Azt hiszem, hogy már az általános vita során szükséges tisztázni azt a kérdést, hogy ezen törvényjavaslat miként hajtandó végre. Elsősorban meg kell őrizni a horvát közigazgatási és igazságügyi hatóságok eddigi illetékességét. A tengerpartnak közvagyonná való nyilvánítása a mi törvényeink és megállapodott szokásainkhoz képest a horvát-szlavón autonóm hatóságok dolga. Amidőn a tengerészeti érdekek, amelyek a kiegyezésben említtetnek, megkövetelik, még pedig concrét esetekben, a tengerészeti hatóság kívánhatja annak pontos megállapítását, hogy meddig terjed a tengerpart, melynek közvagyonná való nyilvánítása szükségesnek mutatkozik. Amennyiben pedig autonóm hatóságaink nem tennének eleget ezen kívánságnak, vagy amennyiben magánszemélyek érdekei is kérdésessé válnának, a végleges döntés a horvát-szlavón bíróságoknak tartandó fenn. A magánosok részére a tengerparton kiadandó engedélyek kérdésében eddig eonflictus állott fenn a tengerészeti és az autonóm horvát hatóságok között, mert a tengerészeti hatóságok erről egyes esetekben egyoldalulag határoztak. Ebben a kérdésben is fenn kell tartani Horvátország autonóm jogát, de miután szem előtt kell tartani és méltányolni kell a kiegyezés által megállapított közös tengerészeti ügyeink érdekeit is, a tengerparton eddig szerzett jogok megállapításánál és további engedélyek adásánál paritásosán kell határozniok a horvát autonóm és a tengerészeti hatóságoknak, mindegyik a maga illetősége szempontjából. Ha pedig arról van szó, hogy a tengerészet érdekében, ahogy az a kiegyezés 8. pontjában meg van állapítva, kisajátítás utján még néhány parcella csatoltassék a tengerparthoz, a kereskedelemügyi minister a bánnal folytatott tárgyalások alapján megállapíthatja a kisajátítás szükségét és tárgyát, ugy hogy a tengermelléki lakosság érdekeire nézve a bán ingerentiája megőriztessék. Méltóságos főrendek! Azok a szempontok, amelyeket ezen törvényjavaslat végrehajtását illetőleg bátor voltam kifejteni, az 1868 : I. illetőleg XXX. kiegyezési t.-czikken is alapulnak és nem jelentenek mást, mint az ezen törvényczikkben foglalt rendelkezések következményét. Meg vagyok győződve, hogy Magyarország és Horvátország között minden kérdésben csak akkor érhető el teljes egyetértés, ha ugy az egyik mint a másik oldalról loyalisau és szabályszerűen tartatik be és hajtatik végre az 1868. évi kiegyezési törvény. Ezen törvényjavaslat tekintetében is csak a kiegyezési alaptörvény helyes felfogása és az ennek megfelelő végrehajtási rendelet felelhet meg a közös érdekeknek és egyben ez őrizheti meg Horvátország jogait és a horvát tengerparti lakosságnak érdekeit. Meg vagyunk győződve arról, hogy a t. ministerelnök urat Horvátországgal szemben folytatott politikájában szintén az a kívánság vezeti, hogy a kiegyezési törvény szabályos és szigorúan tárgyilagos alkalmazásával állandóvá tétessék a Magyarország és Horvátország közötti viszony és ezen barátságos viszony érdekében a fenti törvény végrehajtása tekintetében ebben az irányban nyilatkozatot kérünk a t. ministerelnök úrtól. Radvánszky Albert b. jegyző: Tomasich Miklós ő nagj r méltósága! Tomasich Miklós: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Nekem ugyan nem kötelességem felszólalni Horvátország képviseletében, mert a kiegyezési törvény értelmében Horvátországnak itt a főrendiházban van törvényes képviselete, de ha nincs kötelességem, van jogom és azt hiszem, hogy ha talán a legkevésbbé is hozzájárulhatnék a kérdés tisztázásához és ennek folytán a közvélemény megnyugtatására tehetek valamit felszólalásommal, akkor ez a jogom kötelességemmé is válik. Méltóságos főrendek! A tengerpartról szóló kisajátítási törvényjavaslat Horvátországban mindenekelőtt a sajtóban sok vitára adott okot. Sok vitatkozás folyt, sok kétely, sok aggodalom is hozatott fel és ezeket csak ugy lehet helycsen értelmezni és jól megfontolni, ha a törvényt megfelelően értelmezzük, analizáljuk, mert meggyőződésem az, hogy ha el fogjuk oszlatni a kételyeket, akkor a kérdések felerészét már el is intéztük. Azért tehát sine ira et studio, egészen objective fel fogom tenni a kérdéseket azokra a kételyekre vonatkozólag, amelyeket az újságban olvastam, vagy amelyek felszínre hozattak. Az első kérdés és ellenvetés az, hogy vájjon a közös törvényhozás illetékes-e hozni egy kisajátítási törvényt Horvátország területére nézve? Az első magyar kisajátítási törvény hozatott 1868-ban, még pedig az LV. t.-czikkel. Amikor ez a törvény létrejött, a horvát kormány óvást emelt e törvény ellen azzal az indokolással, hogy a horvát felfogás szerint csak az a törvényhozás, amelynek competentiája alá tartozik a tulajdonjognak rendezése, hogy csak az a factor hivatott ennek a tulajdonjognak kivételeit, korlátozásait is rendezni, t. i. a legnagyobb korlátozást, a tulajdonjog negatióját is.
