Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

226 A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. tartás szükségét kimondotta és e tekintetben egy törvény sincs, amely máskép intézkedett volna. Itt van kezeim közt az összes, erre vonatkozó törvények kivonata ; egyetlenegyet sem találtam, amelyben erre nézve intézkedés ne foglaltatott volna. A pénzügyminister ur ő nagyméltósága a pénzügyi bizottságban azt mondotta nekem, hogy, igenis, létrejött egy törvény és padig az 1912. évi XIII. t.-cz., amely a Lim völgyében, továbbá Samacztól Dobojig és Bugojnótól Arsanóig vezető vasutvonalak épitéséről szól és ez a törvény nem foglalja magában ezt a kikötést. Megnéztem az illető törvényt és azt találtam, hogy abban csakugyan van valamely módosítás, de az nem elejtése a nyilvántartás kötelességének, hanem csak arról tartalmaz intézkedést, hogy, miután 75 millió koronára rugó és 60 év alatt törlesztendő kölcsönnek fedezetéről kell gondoskodni, egyelőre a törvényhozás eltekint attól, hogy a közös aktívák javára beszolgáltatandó részletek azokból a tiszta bevételekből, amelyeket a vasutak hoznak, beszolgáltattassanak. De csak egyelőre, mert minden erre vonatkozó eddigi törvényben világosan megmondatik, hogy miután a közös aktívákból vétettek ezek a kölcsönök, ezek a közös aktívák javára nyilvántartandók és pedig minden egyes ilyen törvényben kimondatott egyúttal az is, hegy a közös aktivák természetére és megosztási arányára nézve a jövőben ez semmiféle befolyással sem lesz. Bátor vagyok már most azt kérdezni, hogy miért történik ez az eltérés. Mert nézetem szerint ennek az eltérésnek sokkal nagyobb jelentősége van, mint első pillanatra látszik. A pénzügyi bizottságban e tekintetben azt a felvilágosítást kajitam, hogy miután a vasutaknak normalizálása főleg stratégiai szempontból történik, ennélfogva nem szükséges ezeket nyilvántartani, hiszen eredetileg tulaj donképen arról vol: szó, hogy egy közös államkölcsön vétessék fel a monarchia két állama által és annak eredményéből építtessenek meg ezek a vasutak. Ezzel szemben a magyar kormány mindjárt a limine elutasító álláspontot foglalt élés, nézetem szerint, egészen méltán és nagyon helyes volt az az eljárása, hogy ebbe nem ment bele. Azonban nézetem szerint a kérdésnek az a megoldása sem egészen correct, amelyet itt javasolni méltóztatik. Arra ugyanis már volt eset, hogy valamely meghódított tartomány tributumot fizessen annak az országnak, amely azt meghódította, de arra, hogy egy occupáló ország maga fizessen olyan járulékokat, amelyeknek legalább látszat szerint quasi évenként visszatérő, állandó tributum jellege van, erre én még példát nem tudok. Ennek még a látszatát is kerülni kell. A kérdésnek ezt a részét azonban csak szépséghibának tartom. Fontosabbnak tartom azt, amit ugyancsak a pénzügyi bizottságban a pénzügyminister ur mondott, hogy ezeknek a vasutaknak a tulajdonjoga, illetőleg az arra vonatkozó kérdés még nincs eldöntve. Épen azon szempontból tehát, hogy ennél az eldöntésnél a mi hozzájárulásaink majdan figyelembe vétessenek, nagyon kívánatos és nézetem szerint szükséges is, hogy ezek a feljegyzések, ugy, amint azok az összes eddig hozott törvényekben elrendeltettek, most is elrendeltessenek. Ennek jelentősége momentán, gyakorlatilag nem nagy ugyan, de a jövőben, 60 esztendő alatt ki tudja, mi történhetik ? Ily körülmények között a közönséges, egyszerű előrelátás is kívánta volna, hogy az eddigi praxistól ne térjünk el, mert ilyen eltérés, amint emiitettem, az 1912. évi XIII. törvényczikkben sem foglaltatik ; itt csak a visszafizetés függesztetik fel a közös aktivák javára. Első kifogásom tehát az, hogy itt olyan újítással állunk szemben, amely egyáltalában nem megnyugtató megoldása a kérdésnek. Megjegyzem azonban, hogy én ugy fogom fel viszonyunkat az annectált tartományokkal, hogy mi voltaképen jogilag még mindig a régi állapotban vagyunk. Az annexio kérdése diplomatiailag megoldatott, azonban közjogilag még nem oldatott meg. Ennélfogva minden olyan intézkedés, amely eddig érvényben volt és minden olyan intézkedés, amely eddig teendő volt, megteendő ezután is. Mig ez a kérdés közjogilag teljesen nem tisztáztatik, addig e tekintetben uj praxist behoznunk nem helyes. És hogy ez igy van, azt mutatja magának annak a nyílt parancsnak a bevezetése is, amelyet 1912 február 17-én ő .Felsége adott ki BoszniaHerczegovina tartományi önkormányzatát és a vele összefüggő többi intézkedéseket szabályozandó. Itt is hivatkozás történik az 1880 : VI. tczikkre, az 1880. évi február 22-iki osztrák törvényre, amely alaptörvény a Boszniával való eljárás és intézkedés terén. Már pedig ebben a törvényben egészen világosan kimondatik, hogy Bosznia-Herczegovinának biztosíttatik először a közigazgatás, biztosittatnak másodszor lehetőleg a beruházások; de a közigazgatásnak kezelése, • a beruházásoknak eszközlése ugy történjék, hogy az saját erejéből tartsa fenn magát. Ha ez azonban nem lehetséges, akkor külön előterjesztések kívántatnak ; nevezetesen külön előterjesztések kívántatnak a vasutakra, középitkezésekre vagy hasonló rendkivüli kiadásokra nézve és az ily járulékok csak a monarchia két államában összhangzóan hozott törvények alapján engedélyezhetők. Azonkívül ki van mondva, hogy azon viszony minden változtatása, amelyben ezek a tartományok jelenleg a monarchiához állanak, a monarchia két állama törvényhozásának egyetértő jóváhagyásával történhetnek. Mig ez az egyetértő jóváhagyás a változtatásra nézve nem áll be, addig meggyőződésem szerint az eddigi eljárást kell követni, s különösen azokban az előterjesztésekben, amelyek a vasutakra és más beruházásokra vonatkoznak, ugyanazokat az intézkedéseket kell felvenni, amelyek pl. itt ebben az esetben a nyilvántartásra is vonatkoznak. Ez az egyik kifogásom, amelyet a törvényjavaslat ellen kénytelen vagyok felhozni és amelyet nem oszlatott el