Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-54

A FŐRENDIHÁZ LJV. ÜLÉSE. 187 és annak megnyitja a törvényhozás korlát nélkül, csupán bejelentést kívánva, az utczán való terjesztést, akkor ugyanazok az üzérek az iskolák közelében, a kapuk alatt vagy más helyeken, mint a villamosokon, vagy akármiféle közlekedési jármüveken, a maguk különféle terjesztőit, rikkancsaikat és colportage-embereiket felállítják és valamennyien, akik a fiatalkorúak erkölcsi épségének megóvására törekedünk, öszszetett kézzel nézhetjük azt a veszedelmet, hogy védtelenül oda vannak dobva épen ebben a korban a fiatalkorúak az ilyen közönséges üzérkedők legrutabb visszaéléseinek. Mert, mig a szülők megvédhetik gyermekeiket az ilyenek ellen otthon, ahol átnézhetik a postai küldeményeket, amelyeket a gyermekek kapnak, vagy megsemmisíthetik azt, ami a lakásra jön, már iskolába menet vagy iskolából jövet, vagy a villamoson nem akadályozhatják meg, hogy a gyermekek azt a néhány fillért, melyet kézhezkapnak, ilyenekre fordítsák. És amíg ez így van, senki megnyugvással nem állithatja Magyarországon, hogy az utczai terjesztés — tehát ideértve a rendőri ellenőrzés alá eső egész terjesztési kört — feltétlenül szabaddá téve, a legsúlyosabb aggodalmat ne kelthetné. Ep ugy állunk a nemzetiségi és sociális szempontokkal, az ily tekintetből megbirálás alá eső sajtótermékekkel is. Én tehát ő méltóságának kritikájával szemben állithatom, hogy a javaslat e rendelkezése nem reactiós intézkedés, hanem a gyakorlati tapasztalatok által igazolt szükséglet, amelyet nagyon ajánlok a méltóságos főrendek figyelmébe. (Helyeslés.) 0 méltóságának azon szavaival szemben, hogy ezzel a korlátozással, t. i. az utczai terjesztés korlátozásával a minister meg akarja akasztani, hogy a nép alsó rétegei hírlapokat vegyenek és hogy azért akarom kikötni a hatósági engedélyt, a leghatározottabban utalhatok arra, hogy alig van ebben a nagyon tisztelt és nagyrabecsült házban olyan jelenlevő, aki nagyobb gonddal, lelkesedéssel és törekvéssel iparkodnék az alsó néprétegek művelésére, — hiszen a cultusministeriumban töltött szolgálatom idején elég bő példát adtam erre — mondom, senki sem törekszik erre jobban, mint épen én. (Helyeslés.) Ha ő méltósága azzal gyanúsít, hogy a nép alsóbb rétegeit nem akarom hírlapokhoz juttatni, akkor azt kell mondanom, hogy ez a föltevés annál inkább képtelenség, mert — nem is szólva az utczán megengedett árusításról — ha az utczán nem veheti meg a pornográf sajtóterméket, vagy a közrendet veszélyeztető nyomtatványt, az illető munkásember bemehet akármilyen üzletbe és megveheti, ugyanakkor, amikor az ő kis dohányszükségletét beszerzi, vagy egyéb dolgokat vásárol — szokásban is van a munkásosztálynál, hogy napról-napra vásárol, ugyanakkor megszerezheti a sajtóterméket is. Az a feltevés tehát, amely a kormányt ily messzemenő gyanúval terheli, azt hiszem, egészen a levegőből kapott. 0 méltósága kifogásolja továbbá a javaslatnak a hírlapi cautióra vonatkozó rendelkezését. Itt egészen készségesen elismerem, hogy a legellentétesebb felfogások állhatnak egymással szemben. Az én felfogásom, amely a javaslatban nyer kifejezést, ma is az, hogy épen Magyarországon, ahol kerekszámban 2000, pontosan pedig 1911 időszaki lap jelenik meg manapság, semmiféle érdek nincs arra, hogy az időszaki lapok további szaporodását előmozdítani törekedjünk. Azt hiszem, azt az országos szükségletet, amelyre a hírlapokat olvasó közönség rászorul, a mai hírlapirodalom is túlságos bőséggel elégíti ki (Helyeslés.) és olyan vállalatoknak korlát nélküli keletkezése ugyanarra a jelenségre vezetne, melyet ama cautióhoz nem kötött u. n. kőnyomatosoknál észlelünk, hogy t. i. magában Budapesten 80—90 kőnyomatos lap jelenik meg. Miért ? Azért a vasúti szabadjegyért, azokért a pausalékért, amelyeket nemcsak kapni, de nagyon hangosan kérni, vagy ha ugy tetszik, követelni is szoktak. Ha tehát most kijelentjük, hogy mindenki alapithat lapot biztosíték nélkül, akkor 2000 lap helyett legalább 8000 időszaki lap lesz Magyarországon és akkor, azt hiszem, jaj mindazoknak a különböző jjénrintézeteknek, vállalatoknak ós egyéb érdekköröknek, — engem a dolog személyesen igazán nem érdekel — amelyekre ezen ujabb hírlapkiadók rá fognak feküdni. De van egy tisztán gyakorlati, egyúttal azonban nagyon nyomatékos érv a hirlapbiztositék fentartása mellett, t. i. az, hogy ma az újságkiadónak minden vállalata kereskedelmi vállalat, mely — túl vagyunk a 40-es évek ideális álláspontján — többé nem Deák Ferenczeknek, Szalay Lászlóknak, Szemere Bertalanoknak a haza, a köz érdekében, az ország javára kifejtett munkásságát akarja csak szolgálni, hanem, amely nagyon jogosult szempontból, mely ellen semmi kifogásom, tisztességes üzlet. Ez a hírlapkiadó vállalat természetesen megszabja a lap irányát és megválogatja azokat a czikkeket, melyeket a lajjban közölni kell. Aki ilyen időszaki lapot kiad, aki ilyen időszaki vállalat irányát megszabja, az felfogásom szerint a társadalom és minden jogosult érdekkör számára biztos és reális alapot köteles nyújtani, hogy azon károkra nézve, melyek vállalatából erednek vagy eredhetnek, a kárositottnak kártérítéssel rendelkezésére fog állni. (Helyeslés.) De mihelyt egyszer elvonjuk a cautiót, akkor egyik legerősebb, sőt felfogásom szerint legtöbbször egyedüli reális kielégítési alap is elesnék. Mert bocsánatot kérek, ne méltóztassanak engemet esetleg a reactio legsötétebb lovagjának tekinteni, ha azt mondom . . . 24*