Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-54

182 A FŐRENDIHÁZ LTV. ÜLÉSE. oBeszéde hivatalos szövegéről azért óhajtottam tudomást nyerni, mert nem tudtam hitelt adni annak, hogy méltóságod oly politikai nyilatkozatokra ragadtatta magát, amelyek egyrészt nemcsak hogy a kormány intentióival állanak ellentétben, — amelyekhez pedig méltóságod, mint a végrehajtó hatalom képviselője, főispáni állásában feltétlenül alkalmazkodni köteles — de másrészt egyúttal már magukban is felszólítást foglalnak egy ilyen határozat hozatalára. Méltóságod e- rendeletemnek azonban a mai napig sem tett eleget s ezáltal nem menthető figyelmetlenséget követett el«. Következik azután az, hogy kellemetlenül érintette a belügyministert az az eljárás, hogy ismételt sürgetésre sem küldte fel beszédét s nem felebbezte meg a vármegyei határozatot. És azután igy végzi a rendelet (olvassa) : »Méltóságod ez eljárásaiban a feljebbvalójával szemben köteles tisztelet megsértését látom és midőn ezért felhívom, hogy ez ügyben kibocsátott rendeleteimre jelentését haladéktalanul tegye meg, egyúttal elvárom méltóságodtól, hogy eljárását három nap alatt kellőleg igazolni fogja«. Méltóságos főrendek ! En nem tagadhatom, hogy ezt a leiratot bizonyos meglepetéssel olvastam, mert én a magam részéről nem gondoltam, hogy lehessen egy főispánhoz ilyen leiratot intézni; de fokozódott meglepetésem, mikor azt láttam, hogy ő nagyméltósága erre lemondásának beküldése helyett egy meglehetős hosszú válasziratban mentegetődzését terjesztette elő. Azt mondja ő nagyméltósága (olvassa) : »Azon lapok, amelyekből nagyméltóságod beszédemet olvasta, valószínűleg nem hiven közölték azt és így nem tudhatom, hogy hol és mennyiben volt elferdítve, de hinnem kell, hogy el volt ferdítve, mert különben nem vonhatta volna magára nagyméltóságod azon megjegyzését, hogy abban felszólítás foglaltatott a vármegye közönségéhez az önkéntes adófizetések elfogadásának megtiltására és hogy az a nagyméltóságod vezetése alatt álló m. kir. kormány szándékaival ellenkezik«. Előadja azután, hogy: »azon beszédemnek épen most megtartására a helyi viszonyok sürgettek*. T. i. oly izgalom volt Szilágy vármegyében, hogyha azzal szemben nyíltan frontot csinált volna, ezzel csak kedvezőtlen eredményt koczkáztatott volna. »Nem lehetett — úgymond — kilátásom arra, hogy a tüntetéseket egészen elsimíthassam ; ilyen törekvés kétségkívül kudarczczal járt volna, aminek ódiumát az országos közvélemény nagyrésze nem is bennem, hanem inkább a nagyméltóságod kormányzatában kereste volna. Ily körülmények közt azt tartottam kötelességemnek, hogy az árt más irányba tereljem*. — Ezért tartotta azt a különböző magyarázatot megengedő beszédet. — »Ezen módot láttam helyesebbnek, hogy a közhangulattal szemben állást foglaljak.* Es végül hosszas magyarázatok után azzal végzi : »Tisztelettel kérem nagyméltóságodat, hogy ezen jelentésemet tudomásul venni méltóztassék«. Hát, méltóságos főrendek, én ennek elolvasása után mindjárt tisztában voltam vele, hogy annak a tiszteletnek daczára, melylyel ő nagyméltósága iránt viseltetem, együtt haszonnal nem szolgálhatjuk a közügyet. Mert teljesen lehetetlen nekem főispáni bizalmi állásban együtt szolgálni valakivel, aki egészen másképen fogja fel a főispáni állás bizalmi természetét, (Helyeslés.) aki ha nem olyan korholást kap, mint amilyent ő kapott, hanem csak a legfinomabb czélzást arra, hogy nincs vele a belügyminister megelégedve, nem adja be azonnal a lemondását ! Ennek folytán levelet intéztem ő nagyméltóságához, — baráti privát levelet — amelyben konstatáltam azt, hogy ugy látszik, az együttműködésre hiányzik az alap és kértem őt, küldje be lemondását. Erre ő nagyméltósága feljött és arról igyekezett engem meggyőzni, hogy az ő lemondása szükségtelen. Szóval ismételtem előtte kérésemet, hangsúlyozva azt, hogy jobb szeretem, ha most válunk el, miután hiányzik az alap a harmonikus együttműködésre, mint később. Erre azután ő nagyméltósága beküldötte lemondólevelét, amelyben hivatkozik Írásbeli és szóval kifejezett véleményemre és avval végzi: »Ismételten hivatkozva nagyméltóságodnak egyenes felhívására, főispáni állásomat nagyméltóságodnak rendelkezésére bocsátom.« Ez a száraz tényállás. Én éhez semmit hozzá nem teszek. Ezekután csakugyan jogom volt azt mondani, hogy igen nagy részem van abban, hogy ó nagyméltósága ma egyik oszlopa a hazafias magyar politikának. Hadik János gr.: Feltételezi Wesselényiről, hogy egy tizenegy év előtti incidens miatt nem támogatja most az ő rendszerét ! Ez hallatlan ! ( Ugy van ! Zaj.) Elnök : Ki következik ? Széchényi Viktor gr. jegyző: Prónay Dezső báró ! (Felkiáltások : Wesselényi Miklós báró óhajt szólni !) Wesselényi Miklós b.: A ministerelnök ur ő nagyméltóságának válaszát köszönettel vettem. És ha ő excellentiáj a azzal argumentál, hogy neki nagy érdeme van abban, hogy én most az ellenzéken foglalhatok állást — ha azt értette ezalatt, hogy főispáni állásomtól annak idején felmentett, vagy ha ugy tetszik, elcsapott; hát igaza van, ez megtörtént. Ezt a triumfust magának az akkori belügyminister megengedhette, erre joga volt. De azt már ő exellentiájának is be kell látnia, hogy nem a főispáni állástól való megválásom tett ellenzékivé, hiszen ő maga is látta, miszerint politikai felfogásunkat egy egész mindenség választja el egymástól, választotta el már akkor, s választja el most még inkább. (Éljenzés a középen.) Elnök." Most pedig áttérünk a napirendre, vagyis a sajtóról szóló tőrvényjavaslat tárgyalására. Következik a szólás során ? Radvánszky Albert b. jegyző: Az igazságügyminister ur!