Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

A FŐRENDIHÁZ LIII. ÜLÉSE. 161 a közszabad Ságoknak soha nagyobb letiprása ne legyen itt, mint ma. (Éljenzés, és taps.) Ép ngy kívánom, hogy az a birói függetlenség, melyet én az esküdtbirósági javaslatban foglalt intézkedések mellett is, nóvumok mellett is, a tárgyi igazság mellett egyúttal igenis a polgárok alkotmányos jogainak és szabadságának védelméül tekintek, mindenkor olyan tiszteletben részesüljön, — mint ahogy felemelt fővel bátorkodom kiemelni, — azt én tisztelem, én respectálom és minden cselekedetemben, mióta ezt a felelősséget viselem, minden vonatkozásban megvédeni iparkodtam. (Élénk helyeslés.) Hadik János gr.: Nem tartozik ide! Balogh Jenő igazságügyminister: Ide tartozik, mert az volt felemlítve, hogy ez a javaslat a közszabadságok legázolására tendál. Ha pedig ő nagyméltósága kegyes arra utalni, hogy máskép kellett volna az esküdtbiróságok jelenlegi hibáit orvosolni, jelzem, hogy én a képviselőházban tartott azon igénytelen felszólalásomban — gondolom 1913 október 8-án — amikor a javaslatot beterjeszteni szerencsém volt, végigmentem mindazokon az indítványokon, módositványokon, évtizedek óta ugy a szakirodalomban, mint a törvényhozások termeiben előfordult reformjav aslatokon, amelyek az esküdtbiróságok javítására, hiányainak elhárítására felemiittettek. Mondhatom, e javaslatok egyike sem — nem szándékozom most itt őket ismételni — olyan, amely hazai viszonyaink között felhasználható volna, mert hogyha az esküdtbíróság hatáskörét bármely irányban módosítanánk vagy megszükitenénk — amire Wlassics Gyula ő excellentiája a közjogi bizottságban utalt, mondván, hogy a hatáskört kellett volna újra megfontolás tárgyává tenni — akkor kétségtelenül ez a megszorítás egyes bűncselekményeket elvonhat bizonyos visszásságok tekintetében az esküdtek Ítélkezése alól, de mindazokat a bajokat, amelyeket sajnosán tapasztaltunk, nemcsak ez a párt, amelyhez tartozom és nemcsak ez a kormány, amely felelős az ügyekért, de körülbelül 12 esztendő óta ebben az országban mindenki csak egyes bűncselekményekre nézve tudta volna sanálni. Ha pedig azt méltóztatik kívánni, hogy a minősítést változtassuk, akkor itt két ellentétes •érdek és vélemény áll szemben. Vagy arra lehet gondolni, hogy az esküdtek qualificatióját magasabbra emeljük: bocsánatot kérek, ez azzal a szemrehányással jár, hogy mig egyrészről a választójognál és más kérdéseknél a demokratikus irányzatnak megfelelően a jogok kiterjesztését kezdeményezi a kormány, addig itt az esküdtbiróságnál megszorítja a minősítést; vagy pedig arra lehet gondolni, hogy a minősítést még szélesebb néprétegekre terjeszszük ki: bocsánatot kérek, ez csak fokozná azt az incompétence-t, a hivatatlanságnak azt a fokát, amely meggyőződésem szerint épen ama nehéz ítélkezési és igazságszolgáltatási functio ellátására, melyre az j^őrendiházi napló. 1910—1915. III. kötet. esküdtbíróság hivatva van, az újonnan bevett néprótegeknek nem nyújtana túlságos sok reményt arra, hogy feladatukat még pontosabban teljesítsék. Végig mentem azután minden vonatkozásban mind a szervezet egyes kérdésein, mind pedig a szervezeti szabályok megváltoztatásának lehetőségén és mindazokkal szemben, akik kegyesek ez irányban érdeklődni, bátor vagyok októberi beszédemre utalni. A kormány körülbelül a múlt év január havától fogva, amikor megbízást adtam a Curia egyik nagyérdemű tanácselnökének, hogy a bűnvádi perrendtartás keretében ezzel a kérdéssel is foglalkozzék a magistratura kiváló tagjaival, ismételve és ismételve különösen június és Julius folyamán tartott tanácskozásain nagyon tüzetesen megvizsgálta, hogy mit lehetne tenni és nem talál más javaslatot, amelylyel előállhatna, amelyre nézve a felelősséget vállalhatná s amely mégis alkalmas a bajok sanálására, mint éjjen azokat a javaslatokat, amelyeket az előttünk fekvő törvényjavaslatban látunk. Végül legyen szabad ő nagyméltósága ama megjegyzésére, hogy az esküdtszék legjobban ért a bűnösség kérdéséhez, még egy tiszteletteljes választ adnom. A bűnösség kérdésében két kérdés van elrejtve : egy ténykérdés és egy jogkérdés. A ténykérdés : hogy elkövette-e a vádlott azt a büntetendő cselekményt a külső tényálladék ismérveivel, amely miatt ellene a vádló vádat emelt; a jogkéi-dés az, hogy a büntetendő cselekmény micsoda, a büntetőtörvénykönyvben vagy a melléktörvényekben körvonalazott delictumnak tényálladéki ismérveit, jogi constitutiv elemeit foglalja magában, továbbá az, — ez is hozzátartozik a bűnösség kérdéséhez, — hogy nincsenek-e. olyan, a bcszámithatoságot vagy a bűnösséget megszüntető körülmények, aminők pl. a jogos védelem, az elmetebetség megzavarása, végszük-. ség ós hasonlók, melyek a büntetőtörvénykönyv 76. és következő szakaszaiban vannak meghatározva, amely körülmények a bűnösséget kizárják akkor is, ha a tettes el is követte a büntetendő cselekményt. Kántáltam délelőtt, talán kissé hangosan s ezért elkerülte ő nagyméltósága becses figyelmét, hogy a bűnösség kérdésével összefüggő ezen jogi mellékmomentumok eldöntésére az esküdtek épen a jogi ismeretek teljes hiányánál fogva vagy egyáltalában alkalmatlanok, vagy kevésbbé alkalmasak, mint a szakbiróság, amelyre ez a javaslat a bűnösség kérdésének eldöntését bizza. Hogy c részben a külföldön is léptennyomon követtek el megdöbbentő és néha, ha nem volna annyira fontos dolog, komikussá vált tévedéseket, az közismert: így pl. egy német esküdtszék ugy értelmezte az előre megfontolt szándékot, — kérdés intéztetvén hozzá, hogy a vádlott a gyilkosságnál előre megfontolt szándékkal járt-e el, — hogy nem, mert nagyon meggond.olat-21