Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

158 A FŐRENDIHÁZ LIII. ÜLÉSE. Normális időben, mikor a parlament normálisan működik s az alkotmányos rend fennáll, akkor, igenis, ismerve az esküdtszéki intézmény számé? hibáját én is, s azt hiszem, mindenki a legnagyobb örömmel üdvözölte volna, ha a kormány egy, az eskiidtszéki intézmény reíormálását czélzó javaslattal lépett volna a törvényhozás elé. Természetesen csak olyan időben, amikor tisztán a jogászi gyakorlat szempontjai vezetik a törvényhozást és nem ennyire a pártpolitika, amint most látjuk. Orvosolni azokat a bajokat, amelyeket mindenki lát — hiszen számtalan felmentő verdiktet láttunk, amely a társadalom erkölcsi érzésével ellenkezik, ezt senki se vitatja, senki sem tagadja — mondom, ezeket a bajokat orvosolni másként kellett volna, mert ez a javaslat szerintem nem segit a hibákon. Hogy hogyan és miként kellett volna az orvoslásnak történnie, arra én most nem akarok kitérni. Rámutatott erre már Wlassics Gyula őnagyméltósága, aki lesújtó kritikát mondott erről a javaslatról a bizottságban és rámutatott Günther Antal őexcellentiája is, ma délelőtti beszédében. De önök, uraim, nem orvosolni akarják a bajokat, önök az alkotmányos garancziát akarták megszüntetni, amely az esküdtszék intézményében van. Felhasználták az erőszakos kormányzás idejét arra, hogy ezt az utolsó szabadsági intézményt is megcsonkítsák és kinullázzák. Oly esküdtszék, mely nem határoz a bűnösség kérdéséről, teljesen ki van vetkőztetve a maga jellegéből. A minister ur délelőtti felszólalásában azt mondta, hogy olyan hatáskört kell az esküdtszéknek adni, melynek gyakorlásához a legjobban értés ugyanakkor azt látjuk, hogy a javaslat a ténykérdés és a jogkérdés eldöntését meghagyja az esküdtszék hatáskörében, de kiveszi onnan a bűnösség kérdése felett való döntést, holott én azt hiszem, ha valamihez ért és ha valamire illetékes az esküdtszék, ugy épen a bűnösség kérdése az ; különben is ebben rejlik az egész esküdtszéki bíráskodás tulaj donképeni garantiája, A másik két kérdéshez, világos dolog, a szakbiróság sokkal jobban ért. Ugy látom azonban, hogy az igazságügyminister ur erre a garantiára egyáltalában nem helyez sutyt. Aki pedig erre a garantiára súlyt nem helyez s aki annyi hibát talál az esküdtszékintézményében, mint az igazságügyminister ur, annak legyen annyi bátorsága, hogy ennek az intézménynek eltörlését indítványozza. Délelőtt azt méltóztatott mondani, hogy a bátorság megvolna, de hiányzik a meggyőződés. Hát hogy a meggyőződés hiányzik, azt most hallottuk először, de hogy a bátorság hiányzott már azelőtt is és hiányzik ma is, annak bizonyítására leszek bátor a minister urnak képviselőházi beszédéből egy mondatot idézni (olvassa): »Az esküdtbíróság felfüggesztésére vagy annak megszüntetésére irányuló kezdeményező lépések megtétele által kitenném a kormányt és a pártot, amelyhez tartozni szerencsém van, annak a szemrehányásnak, hogy a közszabadságok utolsó bástyáit is le akartam rombolni«. Hát ez vezette az igazságügyminister urat arra, hogy az esküdtszék eltörlését ne indítványozza. Igenis, önök meg akarják tartani a védbástyát, de aláássák és a védbástyából papiroscoulisszát csinálnak, amely mögött meg akarják csonkítani a szabad, független bíráskodás garantiáját. Én ezt a jogfosztó javaslatot visszautasítom. Elnök: Kivan még valaki szólni a törvényjavaslathoz ? Concha Gyözö ár.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Engedjék meg, hogy gyenge szavamat felemeljem ebben a nagy vitában, amely olyan kérdés körül forog, amelynek technikai részével szakomnál fogva nem foglalkoztam ugyan, amely azonban az egész állami életre való visszahatásában olyan nagy jelentőségű, hogy azt természetesen vizsgálataim, kutatásaim közben nem mellőzhettem. Ezért, bár csak röviden, nagyon is összefogva, legyen szabad kifejtenem azokat az érveket, amelyek engem arra vezetnek, hogy a kormány javaslatát elfogadjam. Az esküdtszéki intézményről délelőtt azt a meglepő véleményt hallottuk, hogy az, mint bírói intézmény, ősi magyar intézmény, holott tudjuk, hogy hazánkba mint egészen idegen plánta érkezett, tudjuk, hogy mindaz, ami az esküdtszéket hazánkban az igazságszolgáltatás terén megelőzte, homlokegyenest ellenkezett az esküdtszéknek azzal az alaptermészetével, amelylyel a külföldön bírt ott, ahol a plánta kifejlődött. Igenis az esküdtszék Angliában az egyenlőknek bírósága volt. S mivel az angol nemzet két nagy rendre oszlott, a fő- és a közrendre, a főrendeknek a főrendi tábla, a közrendeknek az esküdtszék volt a birói fóruma. De beszélhetünk-e mi valami hasonlóról hazánkban, ahol a rendi különváltság a végletekig ment, ahol a polgárok nagy tömege teljesen ki volt zárva abból, hogy vele egyenlők bíráskodjanak felette és az uri széknek volt alávetve, ahol a nemes és a polgár már nem egy biró, hanem külön birák alatt állott? Beszélhetünk-e esküdtszékről akkor, amikor annak az angol esküdtszéknek épen az az alaptulajdonsága, hogy azt nem lehet választani, hanem, hogy az angol esküdtszék a sors utján, az öszszeirásból alakult sors szerint kijövő emberekből alakul meg, ahol tehát előre ki van zárva annak lehetősége, hogy az esküdteknek megjelölésében valamely párt, valamely külön tekintet érvényesülhessen ? Az esküdtek ugy állnak ott, mint találomra kihúzott tizenkét angol polgár, akiknek csak egy nézetük van az igazságról, akikben ugyanaz az egy alapos, közös meggyőződés él, akik között nincs véleménykülönbség, akik mind egyformán, egyenlően meg vannak győződve annak a terheltnek a bűnösségéről, vagy ártatlanságáról, aminek a következése volt az az elv, hogy az angol esküdtek csak egyhangú szavazattal menthettek fel vagy egyhangú szavazattal Ítélhettek