Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-52

A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. 119 seket felvetni, nekem pedig jogom van ezekre a kérdésekre válaszolni vagy nem válaszolni. Hát ilyen viszonyok között, méltóságos főrendek, a rendes parlamenti tárgyalás ugy is lehetetlen. A mai állapotok olyanok, hogy itt egyáltalában a capacitatiónak még a lehetősége is ki van zárva. (Helyeslés jobbfelöl.) Anynyira terrorizálva van már az egész magyar közvélemény, az egész társadalom és a nemzetnek egész politikai világa, hogy egyáltalában nincsen kilátás arra, hogy Tisza István grófot, aki egyben minden, aki parancsol, aki gondolkozik, aki tervez és aki szövegez, rá lehetne birni arra, mikép belássa, hogy az ő politikája helytelen és hogy neki nincsen igaza. Eszembe jut itt, hogy vannak Afrikának vad törzsei, ahol van egy »Medizinen-Mann«, aki egyúttal doktor, egyúttal pap, egyben a törzsnek a főnöke és az egész törzs helyett gondolkozik. Másnak ott gondolkoznia nem szabad. Ilyen állapotokat teremtett a ministerelnök ur az ő terrorismusával, zsarnokoskodásával és erőszakos politikájával. (Igaz! Ugy van! Zaj.) Ennek következtében természetes, hogy én nem tartom a magam részéről érdemesnek, hogy ide vicinális vasúti tárgyalásokra eljöjjek és itt szavazzak. Mikor a törvénytelen állapot kezdődött, megindokoltam itt a házban egyes törvényjavaslatoknál is, hogyha azonban különös nagy veszélyt látunk egy javaslatnál az ország jövőjére nézve, akkor annak daczára, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket csonka parlament, törvénytelenül megalkotott házszabályok alapján hozott, érvényesekiil el nem ismerjük is, (Ugy van! a közében.) ha azokat a képviselőházi elnök ide átküldi, megjelenünk itt és felemeljük tiltakozó szavunkat, nem azért, mintha azt hinnők, hogy önöket, uraim, capacitálni lehetne, hanem, hogy meg legyen örökítve a naplóban az, hogy voltak olyanok, akik rámutattak ezekre a bajokra, akiket nem lehetett letörni, lekenyerezni és elhallgattatni. (Helyeslés a jobbközépen.) De most rátérek a két elnök ur eljárására. A kéjiviselőházi elnök — és ezt a ministerelnök úrtól tudtuk meg az albizottságban — egyszerűen felutazott Bécsbe. Itt delegatio lesz, ő intézkedik. Felrendelte az őröket; kiadta a parancsot, hogy álljanak a kapuba, s hogy nekünk, akiket talán fél óra múlva ki akart velük dobatni, milyen szépen szalutáljanak; szóval beállította az egész képviselőházi őrséget a delegatio használatára. Azután, amikor én kérdőre vontam az albizottság elnökét, ez szintén nem tudott semmiről semmit, azt mondta: éhez neki semmi köze, tessék a delegatio elnökétől megkérdezni. 0 nem tudott róla — pedig bizonyára neki is szalutáltak a rendőrök. A ministerelnök ur azt mondta, hogy a képviselőház elnökének szerepe addig tartott, mig a delegatio meg nem alakult. Mikor megalakult, rögtön átruházta a jogát a delegatio elnökére, mert ez a jog természetszerűleg a delegatio elnökét illeti meg. A delegatio elnöke pedig maga minden törvényes alap hijján egyszerűen tudomásul vette a ministerelnök és a képviselőházi elnök parancsát. Ott találta a rendőröket és ez talán kellemesen lepte őt meg. Szóval, elfogadta a megbízást. Hogy mi jogon, azt senki sem tudja. 0 egyszerűen azt mondta: ez nagyon törvényes, nagyon helyes. Hogy melyik törvény, melyik szakasz alapján, arra egyáltalában nem reflektált. Azt mondta: ott vannak és igénybe fogja venni őket. (Mozgás a középen.) Először is legyen szabad, méltóságos főrendek, a kérdésnek jogi részéről beszélnem. Mig a képviselőháznak mentelmi jogát, amint mindnyájan tudjuk, házszabályok — képviselőházi határozatok bizonyos vonatkozásban a büntetőtörvénykönyvvel — szabályozzák, amelyek köztörvényi határozatok, addig a delegatio mentelmi joga törvénybe van iktatva. Az 1867-ik évi XII. törvényczikk 31. és 47. §-ai világosan intézkednek. Eddig az én szerény jogi felfogásom szerint, amelyet nem akarok a ministerelnök ur jogi tudásával összemérni, én ugy tudtam, hogy törvényt csak törvénynyel lehet megváltoztatni, nem egy képviselőházi elnöknek a gazdasági bizottsággal való tanácskozása, sem pedig a háznagygyal való conferálás , alapján megállapított ügyviteli szabályzatban. Én tehát állitom, hogy a clelegatiónak mentelmi joga az 1867. évi XII- t.-czikkben külön lévén codificálva, senkinek sincs joga, sem a delegatio elnökének, de még a delegatiónak magának sem akár csak ügyrendjét is megváltoztatni aként, hogy olyan intézkedéseket vegyen be abba, amelyek ellenkeznek a delegatio mentelmi jogáról szóló törvénynyel. Hogy mennyire tisztán a képviselőház czéljaira és a képviselőház elnökének rendelkezésére volt szervezve ez a parlamenti őrség, azt már a delegatióban voltam bátor kimutatni, s ha meg méltóztatnak engedni, fogom idézni az illető szakaszokat. Bocsánatot kérek, ha talán kissé hosszasabban veszem igénybe a méltóságos főrendek figyelmét, mint magam is szeretném, de itt fontos jogi kérdésről van szó, amelynél ezt nem mellőzhetem. (Halljuk! Halljuk!) A képviselőházi őrségről szóló törvény 2. §-a ezt mondja (olvassa): »Az előző §-ban megjelölt intézkedések foganatosítására,' amelyekhez karhatalom alkalmazására van a képviselőház elnökének szüksége, képviselőházi őrség; állíttatik fel. A képviselőházi őrség, a képviselőház elnökének rendelkezése alatt áll és a képviselőház elnökétől akár közvetlenül, akár a képviselőházi háznagy utján, vagy más utón kapott rendeleteket végrehajtani köteles«. Tehát képviselőház és képviselőházi elnök. Az 1. §. 4. pontja a képviselőház elnökéről szól. Azt mondja (olvassa): » Megteszi a képviselőház és a bizottságok tanácskozásának