Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-14

Kii Á FŐRENDIHÁZ XIV. ÜLÉSE. liet, azonban a költségvetés tárgyalásakor talán meg van engedve, ka nem is directe annak egyes részeiről szólunk, hanem átalánosságban, megkérni a t. kormányt, hogy némely dolgokat már a jövő költségvetésbe vegyen fel, vagy esetleg sürgős dolgokat már most is elintézzen, Ilyen sürgős dolognak találom én és találják velem együtt talán többen azt, hogy a megyei administratio a népesedés szaporodásával különösen egyes nagyobb városok körül annyira megnőtt, hogy a jelenlegi tisztviselői létszámmal, a járások jelenlegi beosztásával, az utolsó tiz évi népszámlálás adatai szerint itt teljesen tarthatatlanok az állapotok. Vannak egyes járások, a hol tiz év alatt tiz-, húsz-, sőt van járás, a hol harminezezerrel szaporodott a lélekszám. Ezekben a járásokban a tisztviselők, ha egész életöket, teljes szorgalmukat és minden igyekezetüket feladatuk teljesítésére fordítják is, nem képesek elvégezni teendőiket. Azért az én alázatos kérésem a belügyminister úrhoz az, hogy méltóztassék minél sürgősebben intézkedni, az iránt hogy a tisztviselői létszám a járások lélekszámához képest szaporittassék. Különösen szükséges ez Budapest környékén, a hol eddig a csirkefogóknak első dolguk az volt, hogy mind a közel szomszédba mentek. Maga a felügyelet, ezeknek eltolonczolása annyi dolgot adott nekik, hogy sohasem voltak képesek azt helyesen elvégezni. Most azonban ezek a csirkefogók már nagyobb számban garázdálkodnak, igényeik is szaporodtak, újságot olvasnak és az igények szaporodásával természetesen nemcsak nagyobb monometallisták lettek, hanem kiterjesztik működésöket a cassákra is. Ezek lehetőleg Budapesthez közel próbálnak működni. Az volna tehát az alázatos kérésem, hogy méltóztassék a belügyminister ur e tekintetben intézkedni. Van azután a nagyméltóságú cultusminisler úrhoz is egy alázatos kérésem. Lehet, hogy ezt a felhozandó kérdést nem fogom fel helyesen, megengedem, de nagyon kérem, hogy a jövő évi költségvetésben a felekezeti iskolákat — még pedig felekezeti különbség nélkül, mert mikor országos dolgokról beszélek, nem ismerek különbséget — a legnagyobb áldozattal is mentől nagyobb számban fentartani méltóztassék, még joedig különösen a felekezeti népiskolákat. A többi iskolákra nem terjeszkedem ki. A gyermekbe zsenge korában oltódik be a vallásosság. A községi vagy állami népiskolákban különböző felekezetű gyermekek járnak, és ha a gyermek nem az ő vallásának megfelelő gondolatkörben nevelkedik, a vallásossága csak gyengül. Azért kérem, hogy a felekezeti iskolákat különösen a nép alsóbb rétegei érdekében mentől több és mentől nagyobb áldozattal fentartani méltóztassék. Ez az én alázatos kérésem. Elnök: Következik? Degenfeld Pál gr. jegyző: Széchényi Viktor gróf! Széchényi Viktor gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Nem kerülhetem el, hogy a belügyminister ur ő nagyméltóságának becses figyelmét a közigazgatásnak egyik elhanyagolt ágazatára, t. i. a tűzrendészetre rá ne tereljem. Már 1908-ban bátor voltam ebben a házban ebben a tárgyban felszólalni és akkor a távollevő belügyminister helyett az akkori ministerelnök ur ő nagyméltóságától kaptam is egy nagyon megnyugtató választ, a mely szószerint imigyen hangzott (olvassa): »Wekerle Sándor ministerelnök : Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos Főrendek! Az ő méltósága által felhozattak teljes méltánylása mellett a megjelenésében betegsége miatt akadályozva levő belügyminister ur helyett csak annyit vagyok bátor kijelenteni, hogy a kormány igenis tudatában van azon óriási károknak, a melyeket a tűzveszély a nemzeti vagyonban évről-évre okoz; foglalkozik a tüzrondészeti törvényjavaslatnak nemcsak előkészítésének, hanem mielőbbi előterjesztésének munkálatával. Egy kész javaslat fekszik a kormány előtt, a mely a közelebbi hetekben egy szaktanácskozinánynak véleményezés végett ki fog adatni és ezen vélemény megadása után véglegesen szövegezve a törvényhozás elé fog terjesztetni.« Gondolhatják a méltóságos főrendek, hogy mindazok, a kik barátai egy rendezett tűzrendészetnek — és ezek közé számítom az országnak 597.000 statistikailag kimutatott tűzoltóját is — a legjobb reménységgel néztek a jövő elé. Nem csoda, ha a Magyar Országos Tűzoltószövetségnek ez idei nagygyűlése elé terjesztett évi jelentésén a fölcsigázott várakozás után mélységes csalódás vett erőt, ugy, hogy ezt a jelentést a szövetség a következő szavakkal volt kénytelen bevezetni (Olvassa) : »A XVII. nagygyűlés elé terjesztett jelentésünk bevezető részét azzal fejezzük be, — ez volt a három esztendő előtti jelentés — hogy a tűzrendészet felhős egén feltűnt tehát a hajnal várva-várt pírja. Sajnálattal vagyunk kénytelenek constatálni, hogy a feltűnt pir nem a hajnal pírja, hanem az ököritói szerencsétlenségnek füstfellegekkel vegyes lángoszlopa volt, a mely 300 magyarnak gyászhirét vitte világgá a nélkül, hogy nekünk meghozta volna a várva-várt tüzrendészeti törvényt, vagy akár csak a tüzrendészeti állapotok javítását is. Ma is ott állunk, a hol 3 évvel, illetőleg 13 évvel ezelőtt állottunk, amidőn a tüzrendészeti kormányrendelet napvilágot látott«. Tudjuk mindnyájan, hogy tűzrendészetünk országszerte nagyon sok kívánni valót hagy maga után. Méltóztassanak megengedni, hogy erre nézve egész röviden néhány jellemző statisztikai adatot olvassak fel. Bajorországban 407 lakosra esik egy foga-