Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-26

242 A FŐRENDIHÁZ XXVI. ÜLÉSE. rendeztetni. Szeretném tudni, milyen állapotban van most ez az ügy, és körülbelül mikor számithatunk reá, hogy a felekezeti tanitók jogos igényei szintén kielégítést nyernek. Nagyon fontosnak tartom az ügyet abból a szempontból is. hogy ne halasztassék sokáig, mert hiszen azok az indokok, amelyek szükségessé tették az állami tisztviselők és alkalmazottak fizetésének kiegészítését és most a családi pótlék kiutalását, ép ugy vonatkoznak a felekezeti tanítókra, mint az állami tisztviselőkre és in specie az állami tanítókra. Ez volna tehát tiszteletteljes kérdésem a pénzügyminister ur ő nagyméltóságához. Észrevételeim magára a iavaslatra vonatkozólag pedig a következők : Midőn a javaslat gondoskodik a tisztviselőkről és a segélyezésnek ismérvét onnan meríti, hogy hány gyermeke van valamely tisztviselőnek, megállapodik a harmadik gyermeknél ; a többi gyermekeket, akikkel az Isten esetleg a családot megáldotta, már nem veszi figyelembe. Azt hiszem, morális szempontból ez talán nem szépen fest és mintegy ugy néz ki a dolog, mintha a báromgyermekrendszer valamiképen bekerülne indirekté a törvénybe magába. Tehát nem tudom, nem volna-e lehetséges valamiképen ugy segíteni a dolgon, hogy az állam pénzügyi képességének tekintetbe vételével azok a tisztviselők, akiket jobban nyom az élet terhe, több gyermekük lévén, ha nem is ebben a családi pótlékban, amely ezentúl jogos követelés lesz, de legalább valami segélyben részesíthessenek. Másodszor nem találok gondoskodást ebben a törvényjavaslatban arra vonatkozólag, hogy azt a tisztviselőt, akinek nincs gyermeke és aki enné fogva semmi családi pótlékban részesülni nem fog, ha súlyos betegség látogatja meg, mégis valami segélyben részesítse az állam. A betegség nagy csapás a tisztviselőre nézve és méltóztatnak tudni, hogy az orvosi segély napról-napra drágább lesz. Némelykor egy súlyos betegség egészen tönkre szokta tenni a tisztviselői családot vagy legalább is hosszú időre kimeríteni. Ennélfogva szükségesnek tartom, hogy ha nem is mint jogezim vétetik be a törvénybe a betegség, legalább a lehetőség adassék meg a ministernek, hogy súlyos betegség esetén ebből az alapból vagy ebből a czimből valami segélyben részesíthesse azt az illető tisztviselőt. Egy további talán nem egészen helyes intézkedése a javaslatnak, midőn, az állami tisztviselőket az egyik, az alkalmazottakat a másik csoportba osztja és az első csoportban 200 koronával kezdődő és 600 koronáig menő családi jutalékot ad a gyermekeknek egészen 24 éves korukig, az alkalmazottaknál pedig, akik különben is kisebb segélyben részesülnek, csak 16 éves korúidig utalványozza Id ezt a segélyt. Már most a gyakorlati életben a. dolog ugy fest, hogy egy u. n. intelligens tisztviselőnek a gyermeke ha rosszul is tanul, mintegy kényszerítve lesz arra, hogy erőnek erejével törekedjék a tudományos pályára ; ha gyengébb vagy egészen rossz diák is. már csak azért a. 200 koronáért, amely neki 24 éves koráig kijár, azon lesz, hogy kitartson az iskolákban. Ez nagyban hozzájárul azon előítélet megerősítéséhez, hogy a tisztviselők gyermekei nem fognak ipari vagy kereskedelmi pályára menni, mindenki iparkodni fog tudományos pályára menni és szaporítani fogja azt az anyagot, amely valóságos terhe az iskoláknak, később pedig, amikor az életbe kikerül, belőlök lesznek a kevésbbé képzett és ennélfogva kevésbbé alkalmatos, legtöbb esetben kevésbbé szorgalmas tisztviselők. Az alkalmazottaknál pedig ugy van a dolog, hogy a gyermek csak 16 éves koráig élvezheti az úgyis felére reducált segélyt és csak kivételes esetekben, ha t. i. kiváló eredményt tanusit a tudományokban, van neki kilátásba helyezve, hogy a minister akkor feljogosittatik egész 24 éves korukig segélyezni őket. Az egyiknél kivételes előny az, ami a másiknál mint hátrány fog jelentkezni, hogy t. i. az intelligens családok gyermekei mintegy erőszakkal szoríttatnak a tudományos pályára, noha talán nincs is arra tehetségök. Van azután a törvényjavaslatban egy sérelem, hogy t. i. a jaosta- és távirdai női alkalmazottak, akiknek a képesítése ugyanaz, mint a B. csoportba sorozott férfitisztviselők képesítése, a C. csoportba, az u. n. alkalmazottakhoz vannak beosztva és csak félannyi családi pótlékban részesülnek, mint a B. csoportbeliek. Ezek a tisztviselőnők azt mondják, hogy nekik ugyanaz a képesítésük mint a férfiaké, ugyanazt a munkát kénytelenek végezni, mint a férfiak, nem méltányos tehát, hogy őket a családi pótlék felétől megfoszszák. Ezek azok a rövid észrevételek, amelyeket bátor voltam a t. pénzügyminister ur szíves figyelmébe ajánlani, különben magát az egész javaslatot örömmel elfogam. (Helyeslés.) Degenfeld Pál gr. jegyző: Antal Gábor ! Antal Gábor : Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Elsősorban azért szólalok fel, hogy köszönetet mondjak a nagyméltóságú kormánynak azért, hogy megtalálta és alkalmazásba vette az állami tisztviselők anyagi helyzete javításának leghelyesebb, leghumánusabb és azt is mondhatom, legerkölcsösebb módját. Talán vannak a főrendiház tagjai közül többen, akik emlékeznek arra, hogy az ügynek ily alakban való rendezését nagyon régen sürgettem, igyekeztem annak propagandát csinálni, mert azt hittem, hogy az államnak kötelessége elsősorban a humanismus és az erkölcsiség utján példát adni magántestületeknek, példát adni vállalatoknak, hogy mi az az ut és mód, amelyen azon alkalmazottaiknak, akiknek szolgálatát igénybe veszik, anyagi igényeit legjobban kielégíthetik. Én hiszem és remélem, hogy most már, miután az állam ebben a keretben és ebben az irányban megindult, a társadalom is követni fogja ezt az utat és mindenütt, ahol csak lehet és