Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-26

236 A FŐRENDIHÁZ XXVI. ÜLÉSE. fogva kénytelen vagyok, bármily örömmel üdvözlöm is e javaslatot, azt a hiányt constatálni, hogy az országnak leggazdagabb, és merem mondani, legműveltebb és culturális tekintetben leginkább számbaveendő részét, a délvidéket teljesen elhanyagolja. Azt hiszem, hogy akik a délvidéki viszonyokat a méltóságos főrendek közül ismerik, igazat adnak nekem, mikor azt mondom, hogy az országnak leggazdagabb vidéke; de azt is mondom, méltóságos főrendek, hogy az a vidéke az országnak, mely leginkább reflectál magasabb intelleetuális képzettségre. Ezt mindjárt bebizonyítom. Azok a vármegyék, melyek itt számba jöhetnek, Bács, Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Arad, Csanád, Csongrád vármegyék — ezeket értem Délvidék alatt — a középiskoláknak olyan tömegével rendelkeznek, és pedig a legnépesebb középiskoláknak olyan tömegével, hogy a főiskolai hallgatóságnak egy tekintélyes, aránytalanul nagy contingense innen kerül ki. Éveken keresztül álltam a Szent Imre collegium élén, és .statistikát készítettem. Ezen statistika szerint abból az öt vármegyéből, melynek területére az én egyházmegyém kiterjed, tehát Torontál, Temes, KrassóSzörény, Arad és Csanád vármegyékből itteni növendékeinknek 24%-ka került ki, tehát öt vármegyéből a növendékek egynegyed része. Abból a hét vármegyéből pedig, melyet Délvidék fogalma alatt szeretnék összefoglalni, a növendékek több mint harmadrésze került ki, és azt hiszem, hogy ez az arány az egész egyetemi polgárság elosztását tekintetbe véve, nem igen fog ennek a Délvidéknek rovására billenni. Ha ezek a dolgok igy állnak, akkor azt hiszem, szükséges sürgetni, hogy ennek a Délvidéknek c ulturigényei kielégíttessenek, és szükséges hangoztatni, hogy bármennyire is rászolgált Debreczen és Pozsony arra, hogy ott egyetemek állíttassanak, a Délvidéket főiskolák felállítása tekintetében elmellőzni nem szabad. Nem hivatalosan jutott tudomásomra, de mégis a dologgal kötelességszerűen foglalkozó egyik-másik tényezőnek közlése révén értesültem arról, hogy oly gondolattal is foglalkoznak, hogy a szép terv, melyet közgazdasági egyetem czimén terjesztettek ugy a képviselőház tagjai elé, mint a méltóságos főrendek is megkapták az erre vonatkozó elaboratumot, megvalósíttassák ugyan, de már ezen elaboratum kidolgozása előtt ezen közgazdasági egyetem megvalósításának ügye bizonyos megváltozott formában élt az illetékes körök lelkében. Nevezetesen Szegeden egy mezőgazdasági, Temesvárott egy technikai és Aradon egy kereskedelmi főiskolának vagy facultásnak létesítése lett volna contemplálva, mely három facultas vagy intézet egymással organicus összeköttetésben állott volna. Ugy értesültem, hogy ilyenféle vágy, ilyen természetű megoldás lebegett az illetékes tényezők szeme előtt és ez volt az ő leiköknek a vágya. Ezt a gondolatot mindenesetre igen komoly és igen értékes gondolatnak kell minősíteni. Szegedről és jelentőségéről nekem előadást tartanom talán felesleges, hiszen azt ezen ország legközelebbi múltját ismerő minden magyar ember eléggé tudja. Hanem arra kell reámutatnom, hogy kevés város van, mely az áldozatkészségben a cuíturáért olyan messze menne el, mint épen Szeged és hogy alig van ennek az országnak városa, mely jobban színá magába messze vidékeknek tanulóifjúságát, mint éppen Szeged. Reá kell mutatnom arra is, méltóságos főrendek, hogy Szeged özönével fogadja kebelébe a nemzetiségi vidékeknek tanulóifjúságát épen azért, mert képes messze vidékekre azt a nemzeti szellemet kiárasztani, amely nemzeti szellem, amely nemzeti cultura neki épen egyik legnagyobb dicsősége. Nem mulaszthatom azonban szó nélkül azt sem, hogy Temesvár városának, a délvidék ezen nagy emporiumának, amelynek fejlődését — merem állítani — Magyarország egyetlenegy városa sem éri utói, amely az utóbbi évtizedekben annyit haladt, hogy nemsokára Magyarország vidéki városainak az élén fog haladni, mondom, Temesvárnak azt az igényét, amelylyel nem egyetemre reflectál, hanem egy technikai főiskolára aspirál, szintén kellőképen honorálni kell. És itt még egy szót szeretnék szólni, nevezetesen azt, hogy ne elégedjünk meg tudományegyetemek létesítésével, hanem a jjracticus pályákra is iparkodjunk ifjúságunkat terelni. (Helyeslés.) Iparkodjunk az ifjúságnak mennél több alkalmat adni arra, hogy elsajátítsák azt a technicai tudást, amely ma — sajnos — a magyar fajnak még csekély mértékben tulajdona, de épen azért rá kell vezetni Magyarország népét, Magyarország ifjúságát arra, hogy magának is boldogságát, az országnak is a jövőjét ebben az irányban is keresse. Épen azért hangoztatni kívánnám, hogy ennek a kérdésnek megoldása van legalább is oly fontos és sürgős, mint az uj tudományegyetemek létesítése. (Helyeslés.) Eddigelé ezzel az ambitióval, ezzel az óhajtással számbavehetőbb város, mint épen a délvidéknek ez a fejlődő emporiuma nem jelentkezett, és azért volnék bátor a cultuskormány jelenlegi képviselőjét kérni arra, kegyeskedjék ezt a tiszteletteljes megjegyzésemet jóindulatú figyelmében részesíteni és ha lehetséges, némi felvilágosítással szolgálni arra vonatkozólag : vájjon van-e ennek a délvidéknek reménysége arra, hogy azok a jogosult culturigények, amelyeket lakossága felállít, legalább a közel jövőben kielégíttessenek. Még egyszer szeretnék visszatérni ő méltóságának, az előttem szólott egyetemi tanár urnak beszédére, amelyben annak szükségességét hangoztatta és azzal való egyetértését nyilvánította, hogy a létesítendő egyetemek mellett internatusok állíttassanak fel. Nem kell különösen hangoztatnom, hogy ezt a gondolatot teljesen magamévá teszem, hiszen több, mint 10 esztendeje fáradozom abban az irányban, hogy a budapesti tudományegyetem mellett tényleg létesíttessenek iriternatusok, és ma már — hála Istennek — két oly