Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-20

Á FŐRENDIHÁZ XX. ULESE. 157 Most már ez intézkedések megrontják ezt a könnyűséget, az egyetemen már hallgatni is kell az előadásokat, ^mert hiszen ha több egye­tem lesz, meg lehet kivánni, hogy ne jelent­kezzenek annyian, amennyien be sem férnek az egyetemre; meg lehet kívánni, hogy jelen legyenek és necsak hallgassák az előadásokat, hanem colloquáljanak is, aztán nem két vizsgát tesznek, hanem, amint most behoztuk,- három vizsgát, és az ötéves praxis oda fogja szorítani a fiatalembereket, hogy igyekezzenek a rigoro­sumokat rögtön letenni, az elsőt az év végén, nem pedig évek multán és a következmény az lesz, hogy csak szorgalmas ember és csak olyan, a ki valamelyes vagyonnal is bir, jut e pályára. Egészen szegény ember majd tán csak esti taní­tással tarthatja fenn magát. Nem mondom, hogy odáig menjünk, mint az angolok, kik nem vesznek fel az ügyvédek sorába olyat, a ki nem tudja kimutatni, hogy meg tud élni az ügyvédi foglalkozástól eltekintve is; ez nagyon radicális dolog volna, de bizonyos, hogy ha valaki külön is, az ügyvédi foglalkozás jövedelme nélkül is, meg tud élni, az nem szorul oly fogásokra, a melyek, fájdalom, bizony sok tekintetben kifo­gásolhatók. De a most javasolt intézkedések következtében is okvetlenül kevesebben lesznek az ügyvédek. Majd az élet meg fogja mutatni az ifjúságnak, hogy most már nehezebben lehet eljutni e pályára. Még egyéb intézkedések is járulnak majd ezekhez, a mint tervbe vannak véve egy be­nyújtandó törvényjavaslatban, hogy például a bíróságnál is kötelesek gyakorlaton lenni, rész­ben díjtalan gyakorlaton, viszont a bírák tar­toznak ügyvédeknél lenni, és dolgozni. Majd akkor a jogászközönség száma nagyon meg fog csappanni. A felesleg nem fog tudni elhelyez­kedni, mert nem kapja meg az ügyvédi irodá­kat és a bírósági hivatalokat a kényszerű praxisra. Tehát az élet azután meg fogja tenni a magáét. A mostani helyzet tarthatatlan. Méltóztassék venni, hogy lS75-ben 4000 ügyvéd volt és 1600 ügyvédjelölt, most pedig van 7300 ügyvéd és 5600 ügyvédjelölt, ez majdnem 13000. Tehát 5600-zal szemben van ma 13000. Hogy képes ez megélni ? Rendes utón nem, hanem azáltal, hogy különféle területeken működik, melyeket incompatibilitas néven méltóztatott ő excellentiája említeni, de amihez mindjárt hozzátette, hogy ha az incompatibilítási törvényt meg is csináljuk, nincs ki ellenőrizze. Egy egészséges szervezetet kell itt teremteni, mely azután kiveti magából az oda nem való elemet. A numerus clausus nem jogi intézmény tulajdonkép, legfeljebb kényszerrendszabály. Én azt mondtam a képviselőházban, hogy elvileg nem vagyok barátja a numerus claususnak, mert én egy jó ügyvédségben szeretem látni a haladásnak, a jogrendnek védőjét, szeretem látni azt a független embert, ki tud is, mer is szembe­helyezkedni minden jogtalansággal, törvény­telenséggel, s ennélfogva alkotmányunk védelmé­ben nevezetes factor lehet. Elzüllött ügyvédség persze ezt nem teszi. De az ügyvédnek először élni kell, csak azután lehet hazafi, csak azután lehet önálló, független és hasznos tagja a tár­sadalomnak és a jogéletnek. Mégis ott van tehát a gyökere a dolognak, hogy intézményesen meg kell vetni az alapját annak, hogy existálhasson az ügyvédség, és csak ha ezt minden más eszköz felhasználása mellett sem lehet elérni, akkor, mielőtt elzüllení hagyjuk az ügyvédséget, csak­ugyan nem elvi szempontból, hanem a szükség szempontjából igenis hajlandó volnék arra, hogy a numerus clausust megalkossam. Arról azután persze lehet beszélni, hogy ki nevezze ki az ügyvédeket, mert én nem ké­rek belőle. Mondhatom, ez nem volna kellemes dolog. Viszont a kamarákra bízni szintén aggo­dalmas, mert akkor megint a czéh-rendszer fej­lődik ki. Egyébként, a kik a numerus clausust akarják, majd meg is találják azt a módozatot, mely egy független ügyvédi karnak megalkotá­sát lehetővé teszi. De ez most nem actuális dolog. Ami az albirákra vonatkozólag mondot­takat illeti, annyit méltóztatott a szegény al­birákról, arról a szervezetről meg a jegyzőkről mondani, hogy én szinte azt vártam conclusum­ként, hogy ha ez mind így van, akkor vessük vissza ezt az egész törvényjavaslatot és ne csi­náljunk semmit. Am de a dolog nem igy van. Az albirói intézmény kihalóban van. Ezelőtt 1200 albiró volt, most 374 van, kik a kezdő bírói íunctiókat végzik, tehát sokkal kevesebb, hogysem minden járásbírósághoz csak egy is jusson, mert hiszen 385 járásbíróság van. Ha tehát őket ott elosztjuk, tiznél több járásbíró­ságot nem is lehetne albiróval ellátni. A kikéjjzésre vonatkozólag azonban a né­zetek mindig divergáltak. Ü excellentiája azt mondja, hogy bele kell lökni őket az életbe, s a járásbíróságnál, hol pezsgő-nyiizsgő élet van, meg­tanulják majd a szabad úszást, és azután lehet őket a törvényszékhez vinni. Mások viszont azt mondják, hogy hátha belefullad az a fiatalember ott, és nem jó iskolában lévén, nem is tanul annyit, amennyire szüksége volna; kezdjük meg tehát a tanítást a törvényszéken, ott két képzett bíró mellett lógósiépen, mint harmadik, ellátja ezt is, azt is, tanul és mikor már beletanult az igazságszolgáltatás legfontosabb ágaiba, akkor a szabad életben lehet neki positiót adni. E részben egyre vagyok bátor ő excellentiáját figyelmeztetni. Azt hiszem, ő abban a gondolat­ban volt, hogy a törvényszéknél nem tanul a biró eleget, mert ott nincs pezsgő élet. Hiszen ha életbe lép az uj perrendtartás, és meglesz ott is a szóbeliség, ép olyan pezsgő lesz az élet, mint a járásbíróságnál s ép ugy kitanul. Persze ott fon­tosabbak az ügyek; de azért lesz mellette két másik tapasztalt biró, a ki fontos ügyek elinté­zésénél útmutatással fog szolgálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom