Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-18

A FŐRENDIHÁZ XVIII ÜLÉSE. 11/ kedett, de mindemellett sem tagadhatjuk, hogy aggasztóan alacsony fokon áll, tekintetbe véve azt, hogy a közművelődésnek első alapvetői, legelső utegyengetői a tanítók és ezzel nemcsak az egyén, a család, hanem a társadalom, a nemzet életére, jövőjére is kiható nagy feladatot teljesítenek. S épen azért be kell ismernünk, hogy a tanítónak eddigi, alapfizetésként, törzsfizetésként szereplő 1000—1200 korona évi javadalma a maga és családja fenntartására s gyermekek neveltetésére nem elégséges. Méltán várják tehát a tanítók fizetésük rendezésének a törvényhozás utján való mielőbbi foganatbavételét. A nagyméltóságú cultusniinister urnak idevonatkozó intézkedése az iskolai oktatás, nevelés szép, de nehéz munkáját méltányolni tudó társadalomnak osztatlan óhajával fog találkozni. Másrészről még ma is lényeges különbség van az állami és a felekezeti __tanítói állások között javadalom tekintetében. Önként felmerül a kérdés, mi képezi indokát, alapját ezen különbségnek. Talán magasabb fokú képesítés, vagy tágasabb körű, nagyobb jelentőségű munkatér? Az állami és a felekezeti tanitók képesítő okmánya egyenértékű és az oktatás terén az állami tanítóknál a felekezeti tanitók semmi esetre nem végeznek kevesebb, csekélyebb munkát, sőt, amennyiben az ő kántori tisztükkel kapcsolatban van a hitoktatás is, ezzel az ő munkájuk mélyrehatóbb és fárasztóbb. Azt pedig nem tagadhatja, senki, hogy a tanitó akkor, a mikor a vallásos érzület ápolásán, a hitélet emelésén is munkálkodik, a társadalom, az emberiség szent ügyét szolgálja. Épen ennek folytán csak leverő lehet a felekezeti tanítókra nézve az a tapasztalat, hogy több munka, nagyobb felelősség terhét hordozva is, ők javadalom tekintetében hátrányban állanak az állami tanitókkal szemben, akik a hitoktatás terhétől fel vannak mentve. Nagyon indokolt azon előbbi törvényhozási intézkedés, hogy a felekezeti tanitók javadalm állami tanítókéval ugyanazon fokon rendeztessék mielőbb. A lelkészi fizetés az 1898 : XIV. t.-czikk alapján ma is 1600 koronában van megállapítva; 1600 koronára vannak utalva a nép lelki gondozására hivatott lelkészek, akik akadémiai, egyetemi tanfolyamokat végeztek, önmagok is házassági szövetségben élnek, gyermekeik eltartása gondjának terhével. Mindenki elismeri azt, hogy ezen súlyos gondoktól ostromolt helyzet mielőbbi javítást igényel. Az emelkedő drágaság következtében egyre szorongatóbb helyzet figyelembevételét és a baj orvoslását követeli magának az államnak jól felfogott érdeke is. A lelkészek a vallás szent ügyét szolgálják, s az emberiségnek a vallás, a mióta a művelődés útjára lépett, nélkülözhetlen gyámola, biztató vezére volt. Ez emlékeztette elejétől fogva őt az ember fensőbb, erkölcsi rendeltetésére, tanította buzogni, áldozni, tűrni nemes eszmékért, és ez a vallás ma is az erkölcsiségnek első erős és főtámasza. Ez az idealismusnak közvetítője, ez a vigasztalásnak, a lelki erőnek forrása a föld szülöttére nézve, az őt váró, sokszor nehéz harezoknafe szinterén. A vallás a lelkiismeretnek s ezzel a kötelességérzetnek ébrentartója. Vallás nélkül a társadalom kötelékei megbomlanának, kihalna a kötelességérzet és a törvénytisztelet, előtörnének a fékevesztett önző szenvedélyek és szétdúlnák mindazt, ami nagyot, dicsőt és jót a hittől ihletett emberi szellem a múltban alkotott. A lelkészek, amidőn a nép lelki gondozására, a hit szent tüzének élesztésére áldozzák életüket, akkor egyszersmind a társadalom, a társadalmi rend alapköveit őrzik és a, további haladás biztosítására munkálnak közre rendületlen hűséggel. Ez a munka megérdemli azt, hogy az állam is figyelemre méltassa, és a lelkészi tiszttel járó fáradalom méltányos díjazásáról gondoskodjék. A lelkészek nyertek is legutóbb idevonatkozó biztatást, de mély sajnálattal látom, hogy a ministeri költségvetésben semmi sincs felvéve e czélra. Ha már ebben az évben nem volna lehetséges a lelkészek gondterhelt, ínségtől ostromolt helyzetén javítani, tiszteletteljesen kérem a nagyméltóságú cultusminister urat az intézkedésre, hogy a jövő évi költségvetésben legyen felvéve egy tétel, amely a lelkészek fizetésrendezését biztosítja. A protestáns egyházak néhány év előtt memorandumot terjesztettek elő a magas kormányhoz, melyben a czélok megjelölésével állami segélyt kértek. Az akkori kormány fel is vett a költségvetésbe és törvényhozási jóváhagyás után ki is utalványozott végösszegben 3 millió koronát, egyszersmind Ígéretet tett arra is, hogy a protestáns egyházakat megillető államsegély ügyében tanácskozásra fogja összehívni az egyházak által kiküldötteket. A meghívás azonban a közbejött kormányválság folytán elmaradt. Igaz, a múlt évben is három millión felül a költségvetésbe volt felvéve és folyósítva a protestáns egyházak számára egy bizonyos összeg, azonban a kiküldötteknek mindeddig nem volt alkalmuk tárgyalni az államsegély tárgyában a nagyméltóságú kormány kiküldötteivel. Hatvan éve már, hogy szentesítést nyert az egyenlőséget, viszonosságot kimondó törvény. A jDrotcstánsok erre támaszkodnak és erre utalva jogosan sürgetik a törvényben kimondott jog és viszonosság megvalósítását. Távol legyen, hogy irigyelnék más egyházak állami eredetű javadalmazását. Ók csak az egyenlő elbánást és viszonosságot kívánják, óhajtják azt, hogy a más egyházak javadalmával arányban megállapítandó állami dotatiót törvényhozás utján intézményszerűen biztosítsák számukra. Minden elfogulatlanul gondolkozó el fogja ismerni, hogy a protestáns egyházak ez óhajtása, e kívánalma jogosult. El fogja ismerni, a ki a protestáns egyházak történetét ismeri, tudja azt, hogy mily