Főrendiházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–1906. február 19.
Ülésnapok - 1905-7
gg A főrendiház VII. ülése. tiónak, akkor méltóztassék ezt megmondani. Rudnyánszky József b. jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök úr ! Méltóságos főrendek ! Kétségtelen, hogy a főrendiház véleményének azt a megnyilvánulását, a mely az ügyvezető kormánynyal szemben való bizalmatlansági szavazatban foglaltatott, az események teljesen igazolták. A kormány vállalkozott arra, hogy a már hosszantartó válságos viszonyokból kivezető utat találjon ós hogy az országban az alkotmányosság teljessége ós az alkotmány szabályszerű érvényesülése tökéletesen helyreálljon. A kormánynak legelső cselekedete azonban, a melyért felelős, amint azt annak idején június hó 21-ón itt e házban mondottam, olyannyira nélkülözött minden komolyságot, hogy a kormány vállalkozásának sikertelen ségéről mindenki méltán meg lehetett győződve. íme, e meggyőződést igazolták az események. Azon kérdés tekintetében, hogy a kormány törvényes-e vagy nem, úgy hiszem, két dolgot kell megkülönböztetnünk. Ami a kormány eredetét illeti, annak megalakulását formai tekintetben, mivel azt a törvényesen megkoronázott m agyaikirály ő Felsége nevezte ki magyar honpolgárokból, és pedig oly magyar honpolgárokból, a kik a hivatalviseléstől törvényileg eltiltva nincsenek, a politikai jogok teljes mórvének birtokában vannak, eredetére nézve tehát a kormány kétségkívül törvényes. De ez az eredetére nézve kétségen kivül törvényes kormány a törvényszegések egész lánczolatát követte el, (Mozgás.) és ezáltal önmagára sütötte a törvénytelenség megszégyenítő bélyegét. (Mozgás. Derültség a miniszterek sorában.) Elzt lemosolyogni nem lehet; felette mosolyogni, felette nevetni, felette kaczagni lehet és ma még szabad, — a míg tudniillik a vélemények szabad nyilvánítását nem fogja korlátozni senki, a mint szeretné ez a t. kormány, a mely ma is működik és a mely ezt szeretné elérni, — de kaczagással ennek igazságát nem fogják megszüntetni. A kormány törvényes felhatalmazás nélkül ós az egész országgyűlés bizalmatlansági szavazatával szemben, tehát a magyar alkotmány szellemével, sőt a törvények világos rendelkezéseivel is éles ellentétben tovább folytatja ügyvezetői működését. Rendeletre rendeletet bocsát ki, ós ezek között számos olv rendelet van, a melyek mindegyike egy-egy súlyos alkotmányjogi sérelem. Ha tehát ón kétségtelennek tartom, hogy egyrészről a kormány eredetére nézve annak idején a törvényesség kellékét bírta, másrészről ez a törvényesség a kormány cselekedeteinél fogva ma többé nem sértetlen birtoka a kormánynak. Különben minek foglalkozzunk sokáig ezzel? Igaz a példabeszéd, hogy a futó ellenségnek aranjdiidat kell építeni. A t. kormány belátta vállalkozásának sikertelenségét, beadta lemondását, ő Felsége a lemondást elfogadta, ezzel a kormány befejezte működését. Nem szükséges tehát most tovább foglalkoznunk ezzel a kormánynyal, a mely immár lemondott. Nem is foglalkoznám tovább vele, ha azon sérelmes ós pedig az alkotmány egészét sértő cselekedeteihez, a melyeket a kormány elkövetett, nem járulna még ma is, a legutolsó órában is, egy újabb súlyos alkotmányjogi sérelmes cselekedete a kormánynak. Fejérváry Géza b. miniszterelnök: Mi bujtogattuk fel a megyéket ? Prónay Dezső b.: Ő Felsége, a királynak az országgyűlés elnapolására való jogát különféleképen magyarázhatjuk. Ha e jogát egyes törvényszakaszok alapján, szó szerint