Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-35

56 A főrendiház XXXV. ülése. gyűlés, ők voltak kapcsolt részek és voltak határőrvidék, de törvényei ugyanazok és ez a törvény őrájuk nézve ma is érvónj^es, ezt az 1868. XXX. t.-czikk érvényéből ki nem for gatta. És amint én ismerema viszonyokat és a helyzetet Horvátországban, ez a törvény keresztül is volna vihető, ahhoz nagyon kevés kellene, hogy Horvátország minden középiskolájában a magyar nyelv mint kötelezett tantárgy — miként nálunk a német nyelv — taníttassák. És ez már nagyon sokban közelebb hozná a két nemzetet, annak fiait egymáshoz. A magunk részéről is — azt mondom — a horvátokkal való barátságot, a horvátokkal való testvériséget kell ápolnunk nemcsak azért, rnert kivánja ezt az a törvény, a melyet velők megkötöttünk 1868ban — adtunk nekik sokat vagy keveset, de a mit adtunk, azt kell hogy becsületesen oda is adjuk, meg is tartsuk — hanem a magunk részóról különösen oda kell töreked- > nünk, hogy a közös ügyekben működő kormányhivatalnokok, a kik oda rendeltetnek •— értem itt a vasutat, távirdát, postát és a többit — ne büntetéskópen helyeztessenek oda, hanem arra a féltett pontra éppen a legjobb elemeket kell hebyezni, ós hogy ezek örömmel menjenek oda, adjunk nekik ott külön működési pótlékot, de kívánjuk meg tőlök, hogy viszont a horvát nyelvet úgy a hogy értsék, hogy ottan a közönséget — miután azt mondják, hogy ez üzlet — lehetőleg kiszolgálni tudják. Ilyen módon kölcsönösen ott tanittassók az iskolákban kötelezőleg a magyar nyelv, mi a saját közös hivatalnokainktól várjuk el, hogy ők megtanulják, ha oda akarnak menni, a horvát nyelvet, ós jutalmazzuk őket, ha ott szolgálnak. Ezzel igen sokat lehetne elérni ós azt a viszonyt, a mely bizonyos most sok tekintetben feszült, jobbá, kedvezőbbé, bensőbbé lehetne tenni. Itt a horvátországi kérdésnél vetek fel én egy más kérdést is, a mely engem különösebben érdekel. Sajnálom, hogy sem a horvát miniszter úr, sem a bán úr nincs itt, mert csakugyan ez a hely az, a hol mégis ilyen dolgok szóba hozhatók. A mint mondottam, Horvátországnak Magyarországgal közös törvényei vannak 1868-ig, 1868 óta azonban a belügy, igazságügy, topábbá a vallás- ós közoktatásügy tekintetében Horvátország önállóan hoz törvényeket. Most az a helyzet, hogy van egy 1868. évi LIII törvényczikkünk, a mely Magyarországon a vallásfelekezetek közötti viszonosságot szabályozza. Horvátországbán 1868 óta nem hozatott más ilyen törvény, mint az 1898. évi május 7-iki törvény, a mely azonban inkább csak a horvát gyülekezeteknek a magyarországi egyházi hatóságokhoz való tartozására, és anyagi segélyezésére vonatkozik. Ennek mi a következése? Horvátország- azt mondja, hogy a protestánsok és katholikusok közötti viszonv Horvátország -területén legutóbb a magyarországi 1844. évi III törvénjrczikk által szabályoztatott. Igaz, hogy ezentörvóny 5. §-a azt mondj a (olvassa) : »A római katholikus vallásról az evangelica vallások bármelyikére az áttérés eseteit illetőleg rendeltetik« stb., ós el van mondva e törvényben, hogy a római katholikus ember hogyan térhet át az evangelica vallásra. De ezzel szemben azt mondják, hogy ez nem szabályozza ám a protestánsoknak a katholikus vallásra való áttérését, tehát itt a baj nem orvosoltatik. Méltóztassék csak elgondolni, hogy ha Horvátországban egy katholikus ember protestánssá akar lenni, akkor kétszer kell jelentkeznie a plébánosnál 30 napi időközben tanukkal stb vei, a mint ezt Magyarországon a törvény rendeli, ha pedig protestáns