Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-18
32 A főrendiház XVIII. ülése. lönálló aspiratió vagy velleitas nélkül óhajtotta érvényesíteni az abban felmerült megállapított elveket. Azóta évek hosszú sora múlt el és látjuk, milyen magyarázat adatott azóta ezen közjogilag elfogadott törvényeknek Olyan magyarázatok, a melyekbe sok minden belefér, — és hogy ez a sok minden belefér, az kétséget sem szenved, — nem adják meg alapját annak, hogy e két országnak : Mag\ T arországnak és Horvát-Szlavonországnak lakosai teljes békességben az együtt-tartozás érzését fejleszszék egymás iránt. Ez az, a mi engem nagy mórtékben aggaszt és a miért még veszedelmesebbnek tartom, hogy a most letett törvényjavaslatnak épen a t. kormány ad egy olyan paragraphust, a mely separatisticus irányban azoknak az óhajait törvényre emeli, noha abban a törvényben az annyiszor hangoztatott megoszthatatlan állami közösség elve megvan. Az 1868: XXX. törvény czikknek, a mint a 'közvetlen előttem szólottaktól hallottuk, vannak paragraphusai, a melyek értelmezése oly különböző. És azokra most már nem terjeszkedem ki, csak azoktól az elmagyárazásoktól félek, a melyek tényleg megtörténnek Az emiitett törvónyczikknek 56-ik § a miről szól tulaj donképen? Szól arról, hogy Horvát-Szlavonország egész területén úgy a törvényhozási, mint a közigazgatási és a törvénykezési nyelv a horvát. Már most kérdem, praejudicálhat-e ez annak, hogy a magyar állam nyelve ne legyen az útleveleken? Praejudieálhat-e akkor, a mikor quasi egy területi nyelvről van szó? És különösen a mikor útlevelekről szólunk? Ki részére vannak az útlevelek ? Azok részére, a kik a határon tul kilépnek és eo ipso külföldre mennek. És állampolgárságot tényleg csak egyet ismerünk és ez a magyar állampolgárság. Horvát állampolgárság nincs és nem is lehet, annál kevésbé, minthogy éppen az emiitett törvényczikk mi mást állapit meg, mint azt, hogy HorvátSzlavonország külön territóriummal biró politikai nemzet? Bárhova megyünk a continensen, mindenütt az illető állam nyelve van az útleveleken. Miért legyen éppen Mag}^arországon az útlevél, ha Horvátországban adják ki, olyan, a melyen a magyar nyelvnek nincsen nyoma? Méltóztatnak jól tudni, hogy az 1868 : XXX. törvényczikk 10. §-a, — ez az a bizonyos difficultált paragraphus — a mikor biztositj Hí cl közös törvényhozásnak eljárását, biztosítja Horvátország részére ezeknek végrehajtását. Már a végrehajtásra nem lehet külön megállapodás. Mikor az a kérdés, hogy a végrehajtás meg van határozva és biztosítva van Horvátország részére, ugyanakkor ón most Magyarországon meg ne állapithassam, hogy milyen legyen az, a mit végrehajtani kell? Éppen ez az, a mit mól tóztattak különösen hallani és a mi mellettünk, a mi jogaink mellett szól. El voltak mondva már mindazok, a metyekre még ki akartam terjeszkedni és ennek következtében nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, csak azt bátorkodom felemlíteni, hogy az új törvényjavaslatnak 9-ik §-a tényleg sérti a magyar állam suverainitását akkor, a mikor a magyar nyelvnek kifejezést nem ad az útlevelén, de azonkívül tényleg letagadj a a magyar nyelv jogát. Hogy vájjon ez fejleszti e azt az általam is említett összetartozóság érzetét, ezt már a belátásukra bízom nagymóltóságtoknak, annál is inkább, mert ez, szerintem, határozottan a magyar állam egységét tagadja meg. És tényleg a magyar nyelv és egyáltalában minden nyelv nem a nemzetek különös egyéniségének és az önálló nemzetnek a kifejezóse-e? Ez különösen reánk Magyarországra bír fontos sággal, a hol ez igenis önálló nemzeti államunknak a kifejezése. Én nagyon
