Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-28
136 A főrendiház XXVHI. ülése. mussal szemben, úgy gondolom, ő nagyméltósága nem fog felmutathatni soha. Ellenkezőleg, a magyar liberalismus nagyon helyesen és hiven ragaszkodva a magyar nemzet legszebb tráditi óihoz, soha arra a vallásellenes irányzatra át nem csapott, a melyet Európa némely más államaiban tapasztalhattunk, de ellenkezőleg, mindig meghajtotta zászlaját azon magasztos erkölcsi, culturalis és hazafias missió előtt, a melyet minden magyar bevett vallásfelekezetnek ós ezek között talán elsősorban a római katholikus egyháznak is betöltenie kell és mindig igyekezett segítségére jönni az egyházaknak ezen magasztos missiójuk betöltése körül. Nem ellentét, nem ellenséges érzület van itt tehát; ellenkezőleg, én a magyar állam egész magatartásában egy teljesen cordialis, jó viszony összes előfeltételeit látom, ós nézetem szerint semmi objectiv akadálya nincs annak, hogy az egyház és állam, úgy, a hogy azt a magyar nemzet érdeke kívánja, valóban karöltve, valóban vállvetve, teljesíthessék magasztos hivatásukat. (Helyeslés balfelöl.) Es ha ő nagyméltósága hangsúbyozza azt, hogy vallás-erkölcsi alap nélkül sem a magán-, sem a közéletben szilárdul meg nem állhatunk, én ezt a nyilatkozatát aláírom, de ón valláserkölcsi alapnak, olyannak, a mely érdemes arra a névre, csak azt az alapot te kiüthetem, a melyik minden egyes magyar embernek saját lelkébe van bevésve, a mely az illető egyéni erkölcsi rugókat adja meg arra, hogy csakugyan szilárdul állhassunk meg úgy a magán- mint a közélet összes megpróbáltatásai között. De nem tekinthetem valláserkölcsi alapnak ezen alap azon külső látszatát, a mely kényszereszközökkel, állami intézményekkel octrojáltatik rá a társadalomra, a nélkül, hogy gyökerekkel birna magokban a lelkekben. {Helyeslés és tetszés balfelöl.) Áttérve most Prónay Dezső báró ő méltóságának egészen más természetű kifogásaira, engedje meg ő méltósága, hogy ismételjem, daczára az általam elmondottaknak, azon nagyon határozott kijelentésemet, a melylyel a legkerekebben tagadásba vonom azt, hogy Magyarország közügyeire bárminő illetéktelen factor jogosulatlan befolyást gyakorolna vagy gyakorolhatna. Itt ő méltósága, gondolom legalább, némileg összezavar különböző két fogalmat. Mert ha azt nézzük, hogy a magyar közéletre és a mi közviszonyainkra com plicálólag hat, nálunk a közügyek intézését sok tekintetben nehezíti az, hogy egy ós ug}^anazon uralkodó alatt álló másik állammal olyan kapcsolatban állunk, a melynél fogva bizonyos ügyeket ezen másik állammal egyetértőieg kell elintéznünk, ebben természetesen igazat kell adnom ő móltóságának. Ez kétségtelenül nehezebbé teszi a közügyek intézését, mert van egy fontos terrénuma a közügyeknek, a hol keresni kell a megegyezést egy tőlünk független, egy velünk egyenjogú faktorral, a nélkül azonban, hogy akár mi az ő ügyeik intézésére akarnánk jogosulatlan befolyást gyakorolni, akár pedig eltűrnők azt, hogy ezen jogosulatlan befolyás az ő rószökről velünk szemben gyakoroltassák. Abban a meggyőződésemben azonban, hogy a magyar politika vezetésére, a magyar kormánynak összeállítására és fentartására bárminő illetéktelen tényező befolyást nem gyakorolhat, engem nem fog megingatni ő méltósága az által, hogy egy külföldi gazdatiszt tanúbizonyságát felhozza ellenem. Az a tiszteletreméltó úr meg volt róla győződve, és ez mutatja talán hűségét az ő gazdája iránt,, hogy tényleg ennek az országnak a sorsát nem mi magyarok intézzük, de valaki más. Én tisztelem az ő egyéni meggyőződését, de azt hiszem, csakugyan na-