Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-8

80 A főrendiház Vili. ülése. jelenleg keresztülvitelét sürgetőleg indokolná. Az ilynemű conversio nem olyan dolog, a melyre nézve helyesen lehetne mondani, hogj

7 valahányszor a kamatláb következtében az államadósságok tőkeértéke a parin felül van jelezve azoknak egy részében, akkor mindjárt hozzá kell fogni a eonversióhoz. Ez az elv átalánosságban el nem fogadható. Ez csak maradandó helyzetben, max-adandó állapotban leli indokolását, mert hisz az állam nem vonhatja el a maga Ítélkezési körétől az egyesek jogosult érdekeit sem. Nem oly operatio egy conversio, a melyet minduntalan lehetne keresztülvinni, mert hisz annak igazolását nem az elmélet, nem a helyzetek és a pénzügyeknek jogi felfogása adja meg, hanem egyedül a viszonyok igazolják. Mert azt nem lehet tagadni, hogy az minden körülmény között egy bizonyos erőszakos eljárás marad. Természetesen az állam azt mondja: Ennyi kamatra köteleztem magamat, ezentúl ennyit nem fizetek; vidd el a pénzedet, vagy fogadj el annyi kamatot, a mennyit adok. De ez a conversio nem ezen az alapon áll. Ennek a conversiónak egyszerű titka az, hogy a tőkéből is nyirbál valamit, a kamatból is nyirbál valamit, és azon osztoznak azután az állam ós hitelezők. így tehát eddig olyan lenne a helyzet, hogy annak súlya alól az ember menekülhet, mert hiszen, hogy egy tréfás mondatot vegyítsek ezen nem nagyon vidám consideratiok közé, az a milliárd még hogyha az arany értékét koronaértékre ^változtatom is, — pedig kívánom, hogy a korona éppen olyan nehéz legyen, mint az arany — az bizony el nem bírná. A mikor tehát ilyen összegekkel lépünk a világ elé, akkor még a nagyon gazdag emberek sem játszhatnak ám az állammal ós a'pénzügyministerrel. De hát ezért a pénzügymfnistert senki sem okolhatja, mert hiszen nem ő csinálta ezeket az adósságokat: (Úgy van! jobb felől.) nem ő találta fel a rente-rendszert ós a törlesztési kölcsönöket, valamint az arany- és az ezüst-kölcsönök egymásközti elegyítését sem, épp oly kevéssé, mint a korona értékének ezek közé való bele vegyítés ét; hanem azt hiszem mégis, — és ehhez erősen ragaszkodom, mert hiszen azon a tárgyaláson, a mely a valuta rendezésével foglalkozott, szerencsés voltam az akkori ministerium kegyessége folytán magam is részt vehetni — hogy én mindig helyesen fogtam fel két szempontból a valuta rendezését. Az egyik, a mi pénzlábunknak az arairyalaphoz való kötése ; ezt minden körülmény között szükségesnek és kivihetőnek is találtam; a másik pedig az érczpónz-forgalomnak, az érczpénzfizetésnek helyreállítása, a mi] gazdasági életünkben. Ez olyam követelmény, a melynek csak Isten segítségével felelhetünk meg, mert nagyon sok körülmény hat reá és ha ez ma helyre is van állítva, nem kezeskedhetünk róla, hogy 20—30—40—50 év múlva miként fogunk állani. Hiszen tapasztaltuk azt más államokban is, hogy a létező valuta megromlott, majd helyreállíttatott és ismét megromlott. Ezért nem támadhatom meg azt a bölcs előrelátást, a mely nem aranyban, hanem koronaértékben, tehát magyar értékben teszi kötelezővé a fizetést, hanem erősen hiszem és remélem, hogy úgy, a mint in theoria van korona, ugy in praxi is aranyforgalom leszen. És ón csak úg}^ messziről nézvén a dolgokat, nem szeretném azt a hitet tápláltatni, hogy a mi jelenlegi koronaórtékünk ós az aranyértók közt olyan nagy ür lenne, a melyet a tényleges helyzet talán nem igazol ós a mely ezen conversioban bizonyos mórtékben mégis érvényesül. Ez is egy ok arra, a melynél fogva azt vélem, hogy ha