Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-77

138 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. zetben, melybe az új subvenüo és az adómentesség útján jut, a szabad hajózásra kártékony hatással nem volt, bizonyítja az, hogy a cyklus kezdetén csak egy gőzöse volt a szabad hajózásnak, most tizennégy gőzöse van, s a szabad hajózás azóta meglehetősen jő üzletet csinált, a mint arról az egyes társulatok és czégek mérlegéből meg lehet győződni. Ezen fejlődésnek nézetem szerint, parallel kell haladnia. Szabad hajózás legyen ott, hol az üzlet magától adja magát, a subventionált vállalatok útján való állandó összeköttetésnek a pionnir szolgálatokat kell teljesítenie ott, hová a szabad hajózás saját érdekeinél fogva nem megy, mert egyenlő chanceokkal főleg eleinte egyátalán nem bír. A mi már most főleg azt a kérdést illeti, hogy a szerződés maga tökéletesen beillik akármelyik vámpolitikába, — a mint ő excellentiája mondta — akár a szabad kereskedelmi, akár a védvámos politikába, illetőleg, — hogy helyesebben adjam vissza szavait, — ha ezekre nincs tekintette], ez a dolog természetében van. Semmiféle ország a maga forgalmi rendszerét kizárólag és első sorban vámrendszeréhez nem alkalmazhatja, azért, mert annak a forgalmi rendszernek oly tökéletesnek kell lennie, hogy a vámrendszernek nem is az országtól függő változásaival szemben mindig biztosítsa az öszszeköttetést és a kivitelt. És épen azért, azt hiszem, az az érdeke ennek a szerződésnek, hogy akármilyen vámrendszer következzék be, legyen az védvámrendszer, retorziós rendszer, vagy szabad kereskedelmi rendszer, ez a szerződés megállhat. Mert az bizonyos, hogy a tengeri utat minden ország magának évről-évre, napról-napra jobban akarja biztosítani, és — méltóztassanak meggyőződve lenni — hogy főleg ha a békés viszonyok beállanak, az a roppant, erőfeszítés, a melyet az amerikai és európai országok kivétel nélkül hajózásuk fejlesztése érdekében az utóbbi évtizedben kifejtettek, oda fog vezetni, hogy azok a mint felszabadulnak azokból a szolgálatokból, a melyekben most le vannak kötve a tengeren túl, szinte ostromolni fogják a kikötőket és a verseny óriási mértékben fog emelkedni és mindazok az országok, a melyek kereskedelmi tengerészettel kellőleg felszerelve nem lesznek, a kikötőkből kiszorulnak és forgalmi piaczaikat veszíteni fogják. Minthogy pedig még annak is ki vagyunk téve, hogy a szárazföldről is szorítani fognak minket, s hogy piaczaink veszélyeztetve lesznek a vámpolitika következtében, azt hiszem, nem lett volna előrelátó politika, összetett kézzel bevárni az »Adria«szerződés csendes lefolyását és semmiféle intézkedést sem tenni a hajópark szaporítására, hanem kötelessége volt a kormánynak előrelátnia a jövőben bekövetkezendő eseményeket és felszerelnie fiumei tengerészetünket annyira, a mennyire financiális erőnk megengedi, hogy biztosítva legyen kivitelünk minden esetben. Nemzetgazdasági fontos érdekek azok, a melyek erre vezetnek. Elismerem, méltóságos főrendek, van ennek a szerződésnek egy fekete pontja, a melyért eleget megszenvedtem, és ez az adómentesség. De méltóztassanak tekintetbe venni, hogy milyen financiális helyzetben vagyunk. Igen könnyű lett volna azt mondani, emeljük a subventiót és emeljük annak megfelelöleg a járatokat is, de a pénzügyminister nincs abban a helyzetben, hogy ebhen a tekintetben nagyobb összeget bocsásson rendelkezésre és igy én csak az előzményeket követtem, a midőn ezt az adómentességet, a melyet tényleg — nem beszélek a jogi szempontról — húsz éven át élvezett az »Adria«, ebben a törvényben is fentartottam és a törvényhozástól annak fentartását kértem. Különben nem csak befeketítve, de félremagyarázva is volt ez adómentesség. Az az adómentesség igen emelkedő jövedelmeknél nagyobb jelentőségű, de épen az a hátránya a társulatra nézve, hogy nem bizonyos, hogy milyen előnye van ebből az adómentességből. Ha fixirozzuk a subventiót, azt a biztos összeget minden évben megkapja; de mikor rosszabb éve, kevesebb jövedelme van, az adómentesség révén kevesebb adófizetéstől mentetik fel, ha azonban a nagyobb subventiót állandósítjuk vala, akkor még sokkal nagyobb előnye lett volna. Továbbá azt is méltóztassanak kegyesen figyelemre méltatni, mikor a többi adózókat hozzák elő, hogy az igaz, hogy itt anomália van, mert ez egyenlő elbánásnak nem mondható; de az adózókra nézve melyik kellemesebb, az-e, ha a subventió emelése kö-